Hormuzi-szoros: felcsillant a remény, hogy Teherán átengedi a baráti országok hajóit, de ez Európának nem segít, kifogynak a kerozinból a repülőterek
Egyre nagyobb a hajóforgalom a Hormuzi-szorosban, mivel egyre több ország köt Iránnal látszólagos biztonságos áthaladást garantáló megállapodásokat. A hét végén 21 hajó haladt át a szoroson, amire utoljára az iráni háború február végi kitörése után néhány nappal volt példa – számolt be a Bloomberg.

A Hormuzi-szoros a Perzsa-öblöt köti össze a világgal, és a háború hatodik hetére a konfliktus egyik központi elemévé vált.
Egyre több ország kap Irántól áthaladási engedélyt a Hormuzi-szoroson
A hajók közül 13 az Arab-tenger irányába tartott. A forgalmat továbbra is iráni hajók uralják, de vasárnap egy iraki nyersolajat szállító tanker is áthaladt a szoroson, miután Irán közölte, hogy a „testvéri Irak” számára kivételt tesz. India pedig már nyolc LPG-tankert juttatott át a szoroson. A múlt héten két kínai kötődésű konténerszállító hajó második próbálkozásra sikeresen átkelt, és két japán érdekeltségű hajó is áthaladt. Ezeken kívül eddig pakisztáni, kínai, török, görög és thaiföldi érdekeltségű hajók is áthaladtak már.
A háború előtt naponta mintegy 135 hajó haladt át a Hormuzi-szoroson.
Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegetőzött, hogy civil infrastruktúrát támad és poklot szabadít Iránra, ha nem nyitja meg az átjárót. Az iráni rezsim viszont azt válaszolta, hogy erre csak akkor hajlandó, ha az áthaladásért kivetett díjak fedezik a háborús károkat. Irán emellett egy törvényt is előkészít, amely szabályozná a szoros feletti ellenőrzését és az áthaladási díjakat, formalizálva azt a sajátos fizetési rendszert, amely már hetek óta működik a hajótulajdonosok szerint.
Az áthaladás továbbra is Irán jóindulatától függ, és a helyzet bármikor megváltozhat, ha a konfliktus eszkalálódik.
Eddig a legtöbb engedélyt egy olyan hajó kapta, ami egy Irán által kijelölt útvonalon haladt, szorosan az iráni partok mentén. Ugyanakkor egyre több hajó választja a szoros másik oldalán, Omán partjai mentén vezető útvonalat is. Omán vasárnap megerősítette, hogy tárgyalásokat folytatott a forgalom gördülékenyebbé tétele érdekében.
Trump legújabb döntésébe az egész világ beleroppanhat: ha a Hormuzi-szoros védelme másra hárulna, az a teljes globális kereskedelemre hatással lehet
Az Egyesült Államok akár vissza is vonulhat a tengeri útvonalak védelmétől, ami alapjaiban rengetheti meg a globális kereskedelmet. A Hormuzi-szoros kulcsszerepet játszik az olaj- és áruszállításban, így már a bizonytalanság is érezhető hatással van a piacokra. A forgalom visszaesett, az árak emelkednek, miközben egyre több ország keresi a megoldást.
Négy olasz reptéren már majdnem elfogyott a kerozin – ha nem nyílik meg a Hormuzi-szoros, napokon belül nagy baj lesz
Az olasz légi közlekedésben napokon belül üzemanyag-korlátozások léphetnek életbe négy repülőtéren, mert egy kulcsfontosságú beszállítónál akadozik a kerozinellátás. Egyelőre nem töröltek járatokat, de az iráni konfliktus, pontosabban a blokád alá vett Hormuzi-szoros most már egyértelműen befolyásolja Európa mindennapjait, emiatt akár napokon belül módosulhatnak a menetrendek és a költségek is.
Az Air BP Italia szombaton jelezte, hogy akadozhat a velük szerződött repülőterek ellátása a kerozinhiány miatt. Ez a figyelmeztetés a Bologna Guglielmo Marconi Airport, a Milan Linate Airport, a Treviso Airport, és a Venice Marco Polo Airport repülőtereket érinti. Ha nem oldódik meg a Hormuzi-szoros blokádja, a probléma gyorsan elfajulhat.
Ez a probléma nem csak az olaszokat érinti. Az Egyesült Államok és Izrael háborús műveletei nyomán kialakuló bizonytalanság miatt más európai repülőterek is sérülékennyé válhatnak. A londoni Heathrow és több brit légikikötő esetében már jelentettek üzemanyag miatti fennakadásokat, de francia és portugál csomópontokon is súlyos gondok lehetnek az üzemanyaggal.




