BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szigorúan telt a kínai pártkongresszus, még a tőzsdén is lecsavarták a hangerőt

A kínai brókerek és alapkezelők nem hivatalos útmutatást kaptak: csökkenteniük kell a piaci volatilitást a Kommunista Párt 20. kongresszusa előtt és alatt.

A kínai tőzsdei tisztségviselők nem hivatalosan felszólították a távol-keleti ország brókereit és alapkezelőit, hogy tartózkodjanak a nagy tranzakcióktól, és ne adjanak el nagy részvénycsomagokat a Kínai Kommunista Párt (KKP) 20. kongresszusa előtt és alatt.

STAR boosts overall outlook for investors
Fotó: Csiang Ning / Imaginechina via AFP

A lépés célja a piaci volatilitás redukálása volt a szombaton záruló kongresszus idejére. A befektetők szerint a figyelmeztetések hozzájárultak a sanghaji és más kínai belföldi részvénypiacok forgalmának csökkenéséhez – derül ki a The Wall Street Journal cikkéből.

Nevük elhallgatását kérő források szerint már a múlt héten is voltak gyanús mozgások, szerdán reggel az irányadó CSI 300 index 1,4 százalékot esett a reggeli kereskedésben, ami után egy tőzsde tisztségviselő felhívta a brókereket, és közölte velük: korlátozzák az eladásokat a pártkongresszus előtti napokban. Délután az index közel 3 százalékot emelkedett, és a napot végül másfél százalékos nyereséggel zárta. 

A tőzsdei illetékesek szeptember utolsó hetében néhány alapkezelőt is felhívtak, és felszólították őket, hogy a pártkongresszus előtt és alatt tartózkodjanak az olyan ügyletektől, amelyek nagy hatással lennének a piacra.

A figyelmeztetések a befektetők szerint hozzájárultak a kínai belföldi tőzsdék forgalmi mutatóinak visszaeséséhez.

A Wind adatai szerint szeptemberben a tőzsdei kereskedés volumene 44 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél, míg októberben 25 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Az ázsiai ország értékpapír-felügyelete korábban arra kérte a brókercégeket, hogy a KKP kongresszusa előtt ne tegyenek közzé a politikailag érzékeny témákról szóló kommentárokat.

Források szerint az ilyen nem hivatalos megkeresések és telefonhívások megszokottak Kínában a politikailag fontos események előtt.

A legutóbbi, 2017-es pártkongresszus előtti időszakban is voltak hasonló figyelmeztetések. A tőzsdei tisztviselők vagy más szabályozók fellépése segít stabilan tartani a kínai tőzsdéket a kulcsfontosságú politikai események idején, viszont a befektetőknek kevés biztosítékot nyújt a piac átláthatóságáról. 

A befektetőket az is aggasztja, hogy Pekingből eddig nem érkeztek olyan hírek, amelyek végre lökést adhatnánk a lassuló kínai gazdaságnak. Bár Hszi-Csin-ping a nyitóbeszédében kitért Tajvanra, és azt is közölte, hogy Peking minden erejével támogatni fogja a tudományos és technológiai kutatásokat, de nem beszélt az országot sújtó ingatlanpiaci válságról és a gyengélkedő jüanról sem.

Továbbá nagyon úgy tűnik, hogy a fogyasztást és a termelést korlátozó, a lakosságot egyre jobban elkeserítő zéró-Covid is életben marad, és a jövőben is lezárhatnak milliós nagyvárosokat. A sanghaji és a sencseni tőzsde nem kívánta kommentálni a híreket.

A KKP 20. kongresszuson, amely október 16-án kezdődött, a részt vevő 2296 küldött megválasztja az ország vezetőit. Teng Hsziao-ping után a kínai elnökök általában két ciklust (tíz év) töltöttek hatalomban, ám Hszi Csin-ping most megtöri ezt a hagyományt, és a várakozások szerint harmadjára is megválasztják a küldöttek, így akár élete végéig irányítja Kínát.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.