Újabb elbocsátásokra készül a Facebook- és Instagram-tulajdonos Meta akár már a jövő héten. Mark Zuckerberg cége több ezer embert ereszthet szélnek, noha tavaly novemberben már megvált dolgozói 13 százalékától.

Meta
Fotó: Getty Images

A novemberi leépítés volt az első tömeges elbocsátás a cég életében, az rögtön 11 ezer embernek kellett távoznia, miközben a vállalat igyekszik laposabbá, kevesbé hierarchikus szintűvé válni a februári híradások szerint, ez pedig szintén több ezer dolgozó leépítésével járhat. A most nyilvánosságot kapó, jövő héttől induló leépítések azonban nem azonosak a februárban megszellőztetettekkel a helyzetet ismerő források szerint.

A hirdetési bevételek apadásával szembenéző vállalat 2021 nyarán kezdett el a virtuális valóság, az úgynevezett metaverzum irányába nyitni, ennek jegyében az év októberében nevet is cserélt: a korábbi Facebookot ekkor váltotta a Meta elnevezés. Természetesen az elmúlt hónapokban a mesterséges intelligencia kapcsán kialakult versenybe is beszállt a Meta.

A mostani elbocsátásokat a vállalkozás szeretné már a jövő héten véglegesíteni, hogy 

arra még az előtt sor kerülhessen, hogy a cég vezérigazgatója, Mark Zuckerberg apasági szabadságra megy. A cégvezető harmadik gyereke bármelyik pillanatban megérkezhet.

A novemberi leépítés váratlanul érte a cég dolgozóit, a mostanira azonban már számítottak egy ideje, miután Zuckerberg korábban 2023-at a hatékonyság évének nevezte, és a teljesítményértékelésekben a cég sem rejtette véka alá szándékait.

A Bloomberg szerint szorongás és rossz morál uralkodik a cég kaliforniai, Menlo Park-i központjában, többen attól félnek, hogy az ebben a hónapban esedékes bónuszukat sem kapják meg, ha lapátra kerülnek. Noha a dolgozók tetszését a leépítések nem nyerték el, a befektetőknek tetszik az ötlet, a vállalat részvényeinek árfolyama idén több mint 50 százalékot emelkedett, és a tavaly novemberi mélypont óta több mint a duplájára nőtt. Ezt valószínűleg a Meta 40 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programja is segítette, és az sem fékezte le, hogy Írországban 405 millió eurós bírsággal kezdte az évet.

Zuckerberg nemcsak a tömeges kirúgásokat, hanem az előfizetés lehetőségét is lemásolta újabban közösségi médiát is vezető milliárdostársától, Elon Musktól: érkezik a Meta Verified, amelynek segítségével a Facebook- és Instagram-felhasználók fizethetnek elő valódiságukat igazoló pipára.

Miközben az amerikai továbbra is rendkívül feszes, a koronavírus-járvány alatt felhizlalt tech cégek körében egymást érik az elbocsátások.