Michael Wilson, a Morgan Stanley sztárelemzője szerint idén további 20 százalékos esés vár még a technológiai szektor cégeinek részvényárfolyamára, ami a mémrészvények piacára is átterjedhet.

Laid off businessman moving out of office ,leépítés, kirúgás,
Folytatódnak a kirúgások a tech szektorban. Fotó: Getty Images

A tavaly a világ legjobb intézményi befektetőjének megválasztott elemző szerint a tech cégek értéke még egy bekövetkezte nélkül is túl magasra van beárazva, így a részvényárfolyamaik beszakadására komoly esély van.

A szakember 20 százalékos eséssel számol, és egy csődhullámot sem tart kizártnak. 

Wilson várakozásai szerint a részvénypiac rövid távon ugyan raliba foghat, ám hosszabb távon az S&P 500 októberi mélységekbe is süllyedhet. Ez pedig kétségtelenül újabb elbocsátási hullámokat idézhet elő, amelyek a tech szektorban a tavalyi év egésze során 161 ezer embert érintettek, míg idén csupán két hónap alatt már 126 ezer munkavállaló elbocsátásával jártak. 

A leépített munkavállalók létszámát tekintve a Google idén januári 12 ezer fős elbocsátása volt a legnagyobb, a vállalat munkaerejét 6 százalékkal nyirbálta meg. A listán a második a Meta, amely tavaly novemberben 11 ezer főtől szabadult meg. A képzeletbeli dobogóra az Amazon és a Microsoft fért fel még egyenként tízezer fős elbocsátással; az előbbinél ez 3, az utóbbinál 5 százalékos leépítést jelent.

Leépítések a technológiai szektorban
Három éve kezdődött a leépítési hullám a szektorban

A tíz legnagyobb elbocsátó együttesen több mint 84 ezer embernek mutatott ajtót, de ez a szám már a héten nőhet, mivel a Meta újabb leépítéseket lengetett be a versenyképessége további javítása érdekében. A létszámcsökkentés azonban nem mindig kifizetődő stratégia: míg Zuckerberg cégének kurzusa az elbocsátások megkezdése óta több mint 80 százalékot erősödött, a Microsoft árfolyama mindösszesen 2 százalékos pluszt tudott hozni.

A kurzusok növekedése mögött azonban nincs mindig valós érték a Morgan Stanley elemzője szerint.

Michael Wilson rámutatott: a vállalati nyereségvárakozások túlzott optimizmusról árulkodnak, amit a valós adatok megérkezése oszlathat majd szét, magukkal rántva a jelenlegi, túlfűtött árfolyamon kereskedett részvényeket.