BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A járvány után magára talált Európa egyik legnagyobb légitársasága, az Air France-KLM

Az Air France-KLM több utast szállított idén, s a bevétel és a profit is nőtt. A vártnál jobb eredmények azt jelzik, hogy Európa egyik legnagyobb légitársasága kiheverte a korábbi megpróbáltatásokat.

Az Air France-KLM a második negyedévben 7,62 miliárd eurós árbevételt jelentett az egy évvel ezelőtti 6,7 milliárd euróval szemben, ami 13,7 százalékos növekedésnek számít. A nettó nyereség 604 millió eurót ért el, míg az előző év azonos időszakában ez 324 millió euró volt. A működési árrés 9,6 százalékra nőtt a korábbi 6,3 százalékról – derül ki a légitársaság jelentéséből.

Amsterdam,-,19,July,,2014:,Travellers,To,Toulouse,In,France
AMSTERDAM - 19 JULY, 2014: Travellers to Toulouse in France are boarding an Air France KLM Cityhopper Fokker F70 at Schiphol Airport in the Netherlands.
Fotó: Shutterstock

Az első fél évben a bevétel 25,1 százalékkal, 13,95 milliárd euróra ugrott éves szinten, míg a nettó nyereség 260 millió eurót ért el, szemben az egy évvel korábbi 228 millió eurós nettó veszteséggel. A vállalat a második negyedévben 24,7 millió utast fogadott, 8,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A cég közölte: a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldása, a tavalyi sztrájkok és a munkaerőhiány megoldódása után idén nyáron sokkal jobbak a feltételek a repülőtereken.

Benjamin Smith, a légitársaság vezérigazgatója szerint 

az idei szezon egyfajta tesztüzemként szolgál a jövő évre, amikor Franciaország ad otthont az olimpiai és paralimpiai játékoknak. 

Az Air France-KLM vártnál jobb eredményét ugyanakkor enyhén beárnyékolta a költségek emelkedése. Emiatt a vállalat részvényei több mint 3 százalékot estek a korai kereskedésben, amihez hozzá kell tenni: az év eleje óta mintegy 22 százalékkal erősödtek, bár a koronavírus-járvány előtt még magasabb szinten állt a cég árfolyama.

 

Ahogy arról a Világgazdaság beszámolt, a jövőben koncentráltabb lehet az eddig széttöredezett európai légi közlekedési piac, mivel a veszteségesen működő, vergődő nemzeti és regionális légitársaságokat sorra felvásárolhatják a nagyobb szereplők. Korábban a  Lufthansa megszerezte az olasz ITA Airways, az Alitalia utódjának 41 százalékát, és kisebbségi tulajdonos lett. A Norwegian Air bekebelezte a norvég piacra koncentráló Wideroe-t, és zajlik a portugál TAP privatizácója is.

A szakértők úgy vélik, hogy az elkövetkező években az európai légi közlekedési piac két részre fog szétválni: a Lufthansa, az Air France és az IAG alkotta három nagy légitársasági csoportra, amelyek felvásárolják a kisebb nemzeti légitársaságokat, valamint az olyan fapados óriásokra, mint a Ryanair, a Wizz Air és a Norwegian. Ez a folyamat az Egyesült Államokban már lejátszódott: a fő légitársaságok 86 százalékos részesedéssel rendelkeznek az amerikai piacon.

Pörög az űrturizmus: személyre szabott vendégélmény és Michelin-csillagos ételek 44 millió forintért

Már lehet jegyeket vásárolni a Celeste nevű sztratoszferikus léggömbhöz rögzített kapszulában tett utazásokra. Az előfoglalás 10 ezer euróba (nagyjából 3,7 millió forint) kerül, az utazás teljes költsége 120 ezer euró (körülbelül 44,3 millió forint). A francia Zephalto céggel utazó űrturisták a gravitáció elvesztése nélkül csodálhatják meg a Földet, miközben egy többfogásos vacsorát is elfogyaszthatnak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.