BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hasít a forint, két GDP-adat is segíti, meg egy EKB-döntés

A régiós devizáknál is izmosabb a hazai deviza. A forint pályájára az EKB-döntés mellett a GDP-adatok is hatottak csütörtökön.

Folytatódott a forint erősödése az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntése után is. Az eurózóna jegybankja a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 2,75 százalékra csökkentette az alapkamatot.

forint
Erőre kapott a forint                                    

Az Equilor Befektetési Zrt. szerint az elemzők szinte biztosra vették az újabb 25 bázispontos kamatvágást, mivel az eurózónában sikerült leszorítani az inflációt, ugyanakkor erősek a növekedési aggodalmak. Makrogazdasági előrejelzést ezúttal nem tesz közzé az EKB.

A közösségi deviza – miután délelőtt még 408,6 forint fölé is bekukkantott – lefelé vette az irányt, és negyedórával a kamatvágás közzététele után már 407 forint környékére gyengült.

A forint csütörtökön nemcsak az euróval szemben, de a többi meghatározó deviza és a régiós fizetőeszközök ellenében is felülteljesített.

A dollár kurzusa 390 forint alá, az angol fonté pedig 486 forintra süllyedt a bankközi devizapiacon. A lengyel zloty és a cseh korona is gyengült a hazai pénznemünkhöz mérten. Az előbbi 96,9 forint alá, az utóbbi 16,2 forint közelébe csúszott.

A devizapiaci mozgásokat ugyanakkor Christine Lagarde EKB-elnök kamatdöntést követő beszéde is alaposan megmozgathatja még.

Két GDP-adat is segített a forint árfolyamának

A forint pályáját a GDP-adatok is a pozitív irányba terelték csütörtökön.

A magyar gazdaság teljesítménye 0,5 százalékkal bővült – a KSH reggel közzétett előzetes adatai szerint – 2024 negyedik negyedévében az előző negyedévhez képest, ezzel a megelőző két negyedév visszaesését követően véget ért a technikai recesszió hazánkban.

GDP-adatok érkeztek az Egyesült Államokból is, és úgy alakult: ezek is alátámaszthatják a forint erősödését. Az amerikai gazdaság ugyanis az elemzőket meglepő mértékben lelassult. Ez a dollár gyengüléséhez vezetett, ami a feltörekvő gazdaságok devizáinak is segíteni szokott, köztük a forintnak, az euró keresztben is.

 

Magyarország bruttó hazai termékének volumene 0,4 százalékkal nőtt a nyers adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással igazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékos volt a növekedés. Az adatok az MBH Bank szerint 0,1 százalékponttal múlták felül a piaci várakozásokat. 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.