
Megaüzletre készül a BYD, a befektetők tűkön ülnek
A hongkongi tőzsdén folytatja az akkumulátorpiacon zajló csatáját a kínai CATL és a BYD. A Debrecenben, illetve Szegeden óriásgyárat építő két társaság egyaránt óriáskibocsátásra készül. A CATL február első hetében nyújtotta be hivatalos kérelmét a „legkevesebb” 5 milliárd amerikai dolláros másodlagos kibocsátásról, míg a BYD hétfőn közölte, hogy 5,2 milliárd amerikai dollár értékben terítené új részvényeit a hongkongi tőzsdén.

Megvalósulása esetén mindkét tőzsdei ügylet éves csúcsot jelentene a kínai Midea tavaly szeptemberi debütálása után. A világ legnagyobb háztartásigép-gyártójává felfejlődött Midea a tervezett 4 milliárd helyett végül 4,6 milliárd amerikai dollárt seperhetett be a parkettről, de szintén elmaradt a legutóbbi, 2021-es nagy üzlettől, akkor a Kuaishou Technology nevű, Ázsiában népszerű videómegosztó közösségi portálüzemeltető porszívózott fel 6,2 milliárd amerikai dollárt.
A BYD friss forrásokra szomjazik
A BYD 118 millió új részvényt kínál a befektetőknek a 333–345 hongkongi dolláros sávban – tudta meg a Bloomberg. Ez a hírügynökség számításai szerint legalább 8 százalékos diszkont a BYD hétfői záróárához képest. Az árfolyam-manipulációk elkerülésére az új részvények esetében 90 napos tartási kötelezettséget kell vállalniuk a befektetőknek.
Az új generációs autógyártó jó passzban van,
a múlt hónapban 322 846 darab tölthető hidridet és elektromos autót adott el. Ez 164 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi mennyiséget. Exportaránya pedig meghaladta a 20 százalékos szintet, 67 025 autót értékesített külföldön februárban. Ez rekord.

Ahogy a CATL-nál, úgy a BYD esetében is a külföldi terjeszkedéshez kell a friss forrás, a cég a kibontakozó vámháborúhoz alkalmazkodva igyekszik gyártását békebeli területekre vinni, ahonnan könnyen – és lehetőleg vámmentesen – elláthatja autóival az adott régiót.
Nemzetközi terjeszkedéshez kellenek a dollármilliárdok
Stella Li, a BYD ügyvezető alelnöke épp a múlt héten jelezte, hogy Szeged és Isztambul mellett egy harmadik európai gyártóbázis helyszínét is keresik, s várhatóan erről a jövő év második felében, a piaci viszonyok letisztultával fognak dönteni.
A BYD is ki akarja használni a kedvező tőkepiaci hangulatot, amit a kínai részvényrali mellett Peking jótékony támogatása is hajt. Az intézményi befektetők éhesek az ígéretes vállalatokba való beszállásra, a DeepSeek, a mesterséges intelligenciával foglalkozó kínai cég sikere – minimális költséggel ért el amerikai riválisaihoz hasonló eredményeket – pedig megalapozott a technológiai vállalatok iránti bizalomnak.
A BYD részvénye az idén 46 százalékot erősödött Hongkongban, míg az első számú autóipari riválisa, az amerikai Tesla árfolyama 26 százalékot esett New Yorkban. Igaz, ebben Elon Musk alapító-vezérigazgató politikai szerepvállalása nagyban közrejátszott.
A világ leggazdagabb embere Donald Trump kabinetjében vállalt népszerűtlen feladatát, a szövetségi intézményrendszer leépítését kíméletlenül elvégzi, még túl is lő a célon. Emellett Musk más országok szuverenitását sértő kirohanásai miatt Európában a vásárlók is büntetik a Teslát. Musk
- Németországban,
- Franciaországban
- és az Egyesült Királyságban
is kihúzta a gyufát a helyi szélsőjobboldali pártok nyílt támogatásával.




