Kaliforniában jóváhagyták a Tesla engedélykérelmét, hogy a tulajdonában álló járművekkel kezdetben saját alkalmazottainak, majd később másoknak is fuvarmegosztási szolgáltatásokat nyújthasson – értesült a Bloomberg a Kaliforniai Közüzemi Bizottság e-mailljéből.
A Tesla már egy ideje dolgozik az új bevételi forrással kecsegtető személyfuvarozási üzletága beindításán, belekavarva az Uber, a Lyft és a Waymo üzletébe. Elon Musk korábban elárulta, hogy júniusban a texasi Austinban indítják el a sofőr nélküli fuvarmegosztást, és az év végén Kaliforniában is kínálni akarják a szolgáltatást.
A Tesla most megkapott engedélye azonban nem terjed ki az önvezető járművekkel történő személyszállításra – emelte ki a kaliforniai hatóság. Ennek dacára a részvényei a hírre drágulni kezdtek az amerikai tőzsdezárást követő elektronikus kereskedésben. Szerdán, magyar idő szerint délelőtt fél 11-ig mintegy 3 százalékkal, 232 dollár fölé erősödtek.
A Bloomberg szerint ugyanis a sofőröket alkalmazó fuvarmegosztó üzletág előkészítheti a pályát a robottaxi-szolgáltatások felé Kaliforniában, ahol – közelebbről San Franciscóban – egyébiránt a Waymo már piacra lépett önvezető taxijaival.
Musk nagy tétet tett az önvezető autókra, a robotikára és a mesterséges intelligenciára, mivel az e-autó-értékesítések növekedése lelassult, sőt néhány piacon, például Kínában és Európában vissza is esett.
Rá is fért már amúgy egy jó hír Elon Musk autógyártó cégére, hiszen, bár nagy részvényrali indult Donald Trump elnökké választása után, később visszájára fordult a trend, és év eleje óta már 44 százalékkal, 225 dollárra esett az árfolyam, holott az LSEG elemzői konszenzusa tartásra ajánlja a részvényt, a célár pedig 333 dollár, azaz 44 százalékos a felértékelődési potenciál.
Elemzők szerint az árfolyamgyengülés oka főként Elon Musk politikai tevékenysége, illetve az, hogy bokros teendői mellett hanyagolja a cég irányítását. Az amerikai Wedbush elemzőcég stratégája, Dan Ives ezért fel is szólította, hogy koncentráljon újra a Teslára.
Ives figyelmeztetett, hogy „fogytán a Tesla-befektetők türelme, mert Musk tévesen értékeli a helyzetet”, a politikai szerepvállalása elleni tiltakozások folyamatosan rombolják a vállalat nimbuszát.
Sok esetben amúgy olyan erőszakossá váltak a támadások, hogy már terrorizmusnak minősülnek. Las Vegasban például kedden egy teljesen feketébe öltözött személy több járművet felgyújtott, majd lőfegyverrel is rájuk lőtt.
Pamela Bondi szövetségi főügyész „belföldi terrorizmusként” ítélte el a Tesla elleni támadásokat, és közölte, hogy több ember ellen vádat emeltek, néhányan legalább ötéves börtönbüntetésre számíthatnak.
Folytatni fogjuk a nyomozást, hogy súlyos következményekkel sújthassuk a támadásokban részt vevőket, beleértve azokat is, akik a színfalak mögött működnek, hogy koordinálják és finanszírozzák ezeket a bűncselekményeket
– tette hozzá a főügyész.
Visszatérve a részvények megítélésére, az első negyedéves eredmények közelgő, 2025. áprilisi közzétételével önthet Musk tiszta vizet a pohárba. A MarketWatch szerint azonban
az elemzők 435 ezer eladott elektromos járműre csökkentették várakozásaikat, ami mindössze 12 százalékos növekedés lenne az előző év azonos időszakához mérten.
Maga Musk továbbra sem tűnik idegesnek. Az X-en egyszerűen így kommentálta a részvények árfolyamveszteségét:
Hosszú távon jó lesz majd.
Ez a nyugalom talán visszavezethető a Tesla egyik gyakran alábecsült üzletágában, az energiatermelési és -tárolási szegmensben tavaly 67 százalékos növekedéssel elért, 10,1 milliárd dolláros bevételre, ami az összforgalom 10 százalékát tette ki.
Ennél is fontosabb, hogy a szegmens hozzájárulása a vállalat teljes bruttó nyereségéhez még gyorsabban nő, mint a bevételeiben kivívott részaránya, mivel a divízió költségei mindössze 52 százalékkal híztak, azaz folyamatosan nő a területen elért árrés.
Nem csoda, hogy a sikerre építve a Tesla 2024 decemberében új akkumulátorgyárat adott át Sanghajban, amely az idei első negyedévben meg is kezdte a termelést, azaz a szegmens növekedése gyorsuló ütemben folytatódhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.