Zuhan a forint, elromlott a hangulat a tőkepiacokon
Alaposan lefordult a hazai deviza árfolyama péntek délutánra a globálisan is meghatározó fizetőeszközökkel szemben, sőt még a régiós pénznemekhez mérten is veszített erejéből a forint.

Az euró 15 óra után 385,5 körül mozgolódik, ám korábban 386 forint felett is járt. Jelenleg 0,4 százalékos mínuszban van nemzeti devizánk az euró ellenében, ennél nagyobbat, 0,8 százalékot bukott a svájci frankhoz viszonyítva, míg a legkisebb mértékben az angol font forintárfolyama erősödött, mindössze 0,17 százalékos volt az elmozdulás. Jelenleg 436,3 forintot ér a sterling a bankközi devizapiacon.
Apropó, svájci frank és angol font, a frank rohamosan erősödik a brit devizával szemben is. A font-frank keresztárfolyam már 1,04 alatt van. Ha így megy tovább, nem kell sokat várni a történelmi előzésre, a helvét fizetőeszköz borítékolhatóan többet ér majd, mint a font, pedig az Egyesült Királyságban 4 százalékos az alapkamat, miközben Svájcban már visszanyomták nulla százalékra.
Elromlott a befektetői hangulat a tengerentúlon csütörtökön, a nap elején várt emelkedés helyett mínuszban zártak a vezető részvényindexek. A technológiai és kommunikációs szektorban újabb eladási hullámot láthattunk. Tovább rontotta a hangulatot, hogy a Fed decemberi kamatcsökkentésének valószínűsége 50 százalék alá csökkent, miután több döntéshozó is a kamattartás mellett érvelt az elmúlt napokban
– írja az MBH Bank.
A gyengülés pénteken is folytatódik a határidős kereskedésben, és változatlanul a Nasdaq 100 technológiai részvényei vezetik az esést. Sokan tartanak attól, hogy a mesterségesintelligencia-részvények túlértékeltté váltak.
A dollár azonban a vezető amerikai jegybankárok héja hangvételű nyilatkozatai dacára nem tud szárnyra kapni az euróval szemben, továbbra is 1,163 körül jár a keresztárfolyam. A befektetők vélhetően tartózkodnak a dollárbefektetésektől, amíg a kormányzat nem pótolja a leállás miatt elmaradt adatközléseket, és ezért zsákbamacska, hogy milyen formában van az amerikai gazdaság. A forint is jobban állja a sarat a zöldhasú ellenében, 331,3 forintnál tart a dollár, azaz 0,3 százalékkal erősödött.



