Tőzsdére lép Európa egyik legnagyobb lőszergyártója, 30 milliárd eurós vállalatértékeléssel vonzana be friss tőkét a 4iG-szövetséges
Tőzsdére viszik a prágai székhelyű Czechoslovak Groupot (CSG). A Tatra katonai járművek és Európa egyik legnagyobb lőszergyártója a következő hetekre tervezi a tőzsdei bevezetést. A vállalat célja, hogy növelje nemzetközi láthatóságát, és forrást biztosítson jövőbeli növekedéséhez – derült ki a Defense News cikkéből.

A vállalat 750 millió euró értékben bocsát ki új részvényeket, valamint a jelenlegi tulajdonos, a CSG FIN is értékesít meglévő részvényt – közölte a CSG szerdán.
A 4iG magyarországi partnereként is ismert cseh védelmi csoport tervei szerint részvényeinek bevezetését és kereskedését Amszterdamban kérik majd, az ajánlattétel a piaci feltételek függvénye. A cég közölte, hogy összesen 900 millió euró értékben már kapott befektetési kötelezettségvállalásokat az Artisan Partners Global Equity Teamtől, több BlackRock által kezelt alaptól, valamint a katari Al-Rayyan Holdingtól.
A Financial Times értesülései szerint a
családi tulajdonban lévő védelmi vállalat mintegy 30 milliárd eurós vállalatértékelést céloz meg.
„A csoport profitálhat a globális védelmi kiadások gyorsuló növekedéséből. Úgy véljük, hogy egy tőzsdei bevezetés növelné a csoport ismertségét a nemzetközi befektetői közösségben, valamint nagyobb pénzügyi rugalmasságot és sokszínűbb finanszírozási forrásokat biztosítana a további növekedéshez” – mondta Michal Strnad, a CSG elnöke és tulajdonosa, aki marad a cseh védelmi vállalat igazgatótanácsának elnöke és vezérigazgatója.
A vállalat azt állítja, hogy ő Európa második legnagyobb közepes és nagy kaliberű lőszerszállítója, valamint a világ legnagyobb kis kaliberű lőszergyártója.
A CSG 14 milliárd eurós rendelésállománnyal zárta szeptember végét, ami 69 százalékos éves növekedés, míg a kilenc hónapos árbevétel 4,5 milliárd euró volt. A cég szerint 24 százalékos korrigált üzemi eredményhányada meghaladja az összehasonlítható európai védelmi ipari versenytársakét.
A CSG célpiaca Európa és az Egyesült Királyság, ahol évente több mint tízszázalékos bővülésre számít az évtized végéig.
A tavalyi első háromnegyedévben Európa adta a CSG bevételeinek 75 százalékát, ezen belül Ukrajna a teljes árbevétel 26 százalékát.
A csoport stratégiai partnerségekkel és felvásárlásokkal növeli jelenlétét a védelmi iparban, ebbe illeszkedett a Rába megvásárlása a 4iG-vel közösen.
Az orosz–ukrán háború felpörgette a hadiipart és a vállalatok tőzsdére lépését
Az Európai Unió elindítja az európai védelmi ipari programot, amely 1,5 milliárd eurós támogatással erősíti a kontinens védelmi képességeit. Az EU új védelmi ipari programja nemcsak a kontinens fegyveriparát kívánja modernizálni és összehangolni, hanem lehetőséget biztosít Ukrajna katonai és technológiai integrációjára is a felelős uniós biztos szerint.
Az európai tőzsdén jegyzett hadiipari vállalatok értékelései jócskán megemelkedtek a rekordmagas európai védelmi kiadások következtében, ami megkönnyítette a cégek számára a finanszírozás bevonását és a munkaerő-toborzást. Ezt lovagolná meg több, magánkézben lévő cég is.
Európában Oroszország Ukrajna elleni inváziója óta több védelmi ipari cég is tőzsdére lépett.
A német Renk hajtóműgyártó 2024 februárjában, a francia Exosens éjjellátógyártó 2024 júniusában, míg a német hadihajó-építő TKMS részvényei 2025 októberében kezdték a kereskedést Frankfurtban, és az árfolyama azonnal kilőtt.
A Stoxx Europe Targeted Defence Index, amely a védelmi bevételek arányával súlyozza a benne foglalt vállalatok értékét, rekordszint közelében jár, miután az elmúlt három évben közel ötszörösére emelkedett.
Öntik a pénzt a részvényesekre az európai fegyvergyártók, de beruházni is marad pénzük
A legnagyobb európai hadiipari cégek tavaly közel 5 milliárd dollárt juttattak vissza a részvényesekhez, miközben a beruházások felpörgetésére is marad forrásuk az orosz–ukrán háború árnyékában megnövekedett katonai kiadások mellett. A nyolc legnagyobb európai hadiipari cég főként az osztalékokat emelte meg a Vertical Research elmúlt évtizedre vonatkozó elemzése szerint, melyből az is kiderül, hogy a részvényesi juttatások idén érték el csúcsukat a vizsgált időszakban.
A forgalom és a nyereség annyira megnőtt, hogy bőven jut pénz mind a fejlesztésekre, mind a részvényesekre. A magas osztalékok ellenére a szektor szereplői képesek voltak a beruházásaikat is növelni, így a termelési kapacitás is bővül az Ukrajna elleni orosz invázió óta.
Ez pedig tovább nőhet, miután január második hetében Donald Trump másfélszeresére emelte a 2027-es amerikai védelmi költségvetés méretét, hogy olyan „álomhadsereget” építsen, amit már rég megérdemelt az Egyesült Államok. A hírre kilőttek a világ hadiipari vállalatainak részvényei.
A fegyvergyártók tapsikolnak, jobban nem is kezdődhetett volna az év, félelmetessé válik a világ
Idén is van potenciál a védelmi szektorban. A hadiipari rali kapóra jött a befektetőknek, akik keresik a lehetőséget, hogy diverzifikálják a mesterséges intelligenciára épített portfóliókat. Másképpen: veszik a fegyvergyártók részvényeit, mint a cukrot.


