BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sok az ellenszél, de enyhül a nyomás a forinton – az OTP vette szárnyai alá a tőzsdét

AZ OTP és a Magyar Telekom részvényeit zsákolják a befektetők, a pesti tőzsde fő indexe 0,5 százalékot erősödött csütörtök délelőtt. A friss inflációs adat lejtőre állította a forintot, de más tényezők is közrejátszanak az euróval és a dollárral szembeni gyengélkedésben.

Gyenge napja van a forintnak, amely csütörtök délelőtt nagyobb utat járt be a főbb devizákkal szemben. A fő mozgatórugó a vártnál lényegesen jobb, 2,1 százalékos hazai inflációs adat volt, amely növeli a jegybank mozgásterét egy február végi kamatcsökkentésre. Emellett a Kormányinfón elhangzottakra, az árrésstopok meghosszabbítása és a rezsistopra is reagáltak a piaci kereskedők.

forint, tőzsde, euró, dollár
Gyengén teljesít csütörtökön a forint / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Az euróval szemben 0,15 százalékot gyengült a hazai fizetőeszköz 11:45-ig, pár forinttal 380 forint alatt jegyzik kurzust. A keresztárfolyam jóval 380 forint felett is járt délelőtt. Napi csúcsán 0,4 százalékkal drágábban, 381,4-es szinten is járt az európai közös pénz, amely innen ereszkedett vissza.

EUR / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

 

A dollár-forint is hasonló ívet járt be a nap első felében, a 320-as szint feletti magaslatokat is bejárva. Délhez közeledve 319,8 forinton váltották az amerikai fizetőeszközt, ez 0,06 százalékos drágulást jelent.

USD / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

 

Az Erste délelőtti elemzői jegyzetében kiemeli, hogy már a tegnapi rendkívül erős amerikai munkapiaci adatok sem segítettek a forintnak, azok ugyanis a dollár erősödését hozták magukkal, ami általában nem kedvez a feltörekvőpiaci valutáknak. Ezt a forint jobban, a lengyel zloty és a cseh korona kevésbé érezte meg.

Erre érkezett ma egy „első ránézésre szuper”, a várt 2,4 százalék helyett 2,1 százalékos magyar inflációs adat. Az élelmiszerek az átlag alatt nőttek, miközben a szolgáltatásárak, amire ténylegesen hatással lehet a kamatráta, kilógnak fölfelé. A bankház szerint emiatt tehát nem kellene kamatot csökkenteni. A piac mégis azt gondolja a jó éves mutatóra nézve, hogy jöhet egy kamatcsökkentés februárban. Az pedig csökkenti a forint carryt, s gyengíti a forintot – vélekednek az elemzők.

Az árfolyamromlás irányába mutató további faktor még, hogy a havi infláció továbbra is magas, 0,3 százalék, miközben az eurózónában a januári havi infláció mínusz 0,5 százalék volt, vagyis a havi inflációs különbözet Magyarország és az EMU között 0,8 százalék.  Ez pedig a becsült egyensúlyi euró-forint árfolyamot vásárlóerő-paritáson cirka 4 forinttal emeli az Erste számítása alapján.

OTP részvény
OTP részvény2026.05.22.
Utolsó ár: 39 800 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

A pesti tőzsdén kitart a jó hangulat, a BUX 0,5 százalékkal emelkedik, 130 ezer pont felett kereskednek a vezető részvénykosárral. A hazai blue chipek vegyes teljesítményt mutatnak. Az OTP 1,8 százalékkal, a Magyar Telekom pedig 1,3 százalékos emelkedéssel magasan felülteljesít, miközben a Mol és a Richter is 0,7 százalékkal esik.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.