Egy jól működő rendszert igyekszenek épp szétverni

Csicsáky Péter lemondása a TakarékBank elnök-vezérigazgatói posztjáról mindenképpen helyénvaló lépés, hiszen tökéletesen demonstrálja, hogy a takarékszövetkezetek ernyőbankja élén bő évtizede álló ember mit gondol a most készülődő – és minden jel szerint be is következő – változásokról, és hogy azokat mennyire tartja előremutatónak vagy vállalhatónak.

Más kérdés, hogy Csicsáky segélykiáltásnak is beillő lemondásának üzenetét az érintetteken kívül hányan veszik majd ténylegesen észre. Az eddigi, a módszer alapján hasonló ügyek – lásd trafik – tükrében félő, hogy nem sokan. Persze Áder Jánosnak még alá kell írnia a TakarékBank állami többségbe adását hozó törvényt, ám ha utólag csiszolni is kell rajta, nem valószínű, hogy a lényeg – a takarékok önállóságának elvesztése – változna.

Amellett persze, hogy az állam – és rajta keresztül egy kedvezményezetti kör – épp rátenyerelni készül a takarékszövetkezeti szektorra, két baj is van ezzel az üggyel. Az egyik, hogy egy jól működő rendszert igyekszenek épp szétverni: a takarékok szektorszinten a válság évei alatt is végig nyereségesek maradtak, tőkehelyzetük folyamatosan javult, és néhány évvel ezelőtt elindultak az integráció erősítésének irányába is. Ehhez képest nem lehet tudni, hogy mit hoz majd a többségi állami tulajdon, és a kézi vezérlés, körítve egy nagyon enyhe stratégiai fordulattal, és presszióval az aktívabb vállalati hitelezés felé.

A másik, különösen aggasztó körülmény a precedens jelleg: ha hónapokig tartó egyeztetéseket követően az állam néhány nap alatt képes lehet arra is, hogy erőszakkal magához ölelje az egyik legerősebb hitelintézeti csoportosulást, ott nagyon nagy baj van. Akkora, amit a legnemesebb gazdaságpolitikai céllal sem lehet megindokolni. Európában legalábbis biztosan nem.