Hogyan omlott össze az Aszad-rendszer Szíriában 12 nap alatt?
Bassár el-Aszad 24 éve állt Szíria élén mint az ország elnöke és mint a Baasz Párt főtitkára. Aszad hatalmát az apjától örökölte, aki 1970 és 2000 között irányította az országot.
Aszadnak sikerült túlélnie a 2011-es arab tavasztól kezdve hat éven keresztül zajló, véres szíriai polgárháborút. Úgy tűnt, hogy hatalma 2017 után újra megszilárdult, és Aszad hatalomban maradásába már Szíria népe és a nemzetközi közösség is beletörődik.
2024. november végén azonban a Hay’at Tahrir al-Sham (HTS) nevű szunnita iszlamista felkelőcsoport Idlib tartományból offenzívát indított az északi nagyváros, Aleppo és környékének elfoglalására. Az offenzíva eredményeképpen Szíria második legnagyobb városa három nap alatt elesett. A gyors és hirtelen aleppói győzelem után a HTS egységei elkezdték további előrenyomulásukat dél felé. Szíria nagyvárosai – Homsz, Hama, Latakia – egymás után kapituláltak. 2024. december 8-án, alig 12 nappal az aleppói offenzíva megindulása után Damaszkusz is már az ellenzék kezébe került. Bassár el-Aszad orosz katonai gépen Moszkvába menekült. Ezzel 54 év után az Aszad-rendszer Szíriában megbukott.
De hogyan omolhatott össze ilyen gyorsan az addig a legtöbb Szíria-szakértő szerint viszonylag stabilnak minősített Aszad-rendszer?
Kétségkívül az egyik szempont Bassár el-Aszad külső fő szövetségeseinek – Oroszországnak, Iránnak, a Hezbollahnak – megváltozott geopolitikai helyzetében keresendő. A legtöbb nyugati elemzőház szerint ez volt a fő oka az Aszad-rendszer gyors összeomlásának.
Oroszország valóban teljes mértékben le van kötve az ukrán háborúval, és nem engedhet meg magának egy újabb háborút. A Hezbollah a katonai egységeinek a jelentős részét kivonta Szíriából, miután 2023 őszétől elkezdődött a Hamász–izraeli háború, majd Libanonban az addigi kölcsönös tüzérségi és rakétapárbajra szorítkozó Hezbollah–izraeli konfliktus 2024 szeptemberétől a forró szakaszába lépett. Fontos tényezőnek bizonyult az is, hogy az izraeli légierő folyamatos támadásokkal meggyengítette a Szíriában állomásozó iráni csapatokat, és már a HTS támadása előtt szétzilálta az Iránból érkező utánpótlási útvonalakat.
De a külföldi katonai segítség lecsökkenése önmagában még nem indokolja az Aszad-rendszer viharos gyorsaságú összeomlását.
Az orosz paramilitáris zsoldoshadsereg, a Wagner, a Hezbollah egyégei, valamint az Iráni Forradalmi Gárda alakulatai persze mind fontos szerepet játszottak abban, hogy 2015-től kezdve a katonai helyzet Szíriában stabilizálódott, és Aszad az elnöki székben tudott maradni.
De a legfontosabb szempontnak a szíriai polgárháborúban az bizonyult, hogy a szíriai lakosság többsége nem akart iszlamista uralom alatt élni.
Az Aszad család maga is az alavita kisebbséghez tartozott, és ragaszkodott Szíria szekurális berendezkedéséhez. Sokan ezért, habár elégedetlenek voltak Bassár el-Aszad uralmával, mégis támogatták a polgárháború során a kormányerőket. A szír városokban és a tartományokban a helyi lakosságból létrehozott önvédelmi egységek kulcsszerepet játszottak az adott város vagy terület megtartásában.
A vallási kisebbségek (alaviták, síiták, keresztények, drúzok), az etnikai kisebbségek (kurdok, türkmének, asszírok, örmények, cserkeszek) természetesen nem akartak iszlamista szunnita arab uralom alatt élni.
De még a szír lakosságnak a 75 százalékát kitevő szunnita arabok nagy része is ragaszkodott a világi berendezkedéshez.
Ez a tényező volt az elsődleges oka az Aszad-rendszer életben maradásának 2011 után.
2024-ben azonban már senki sem támogatta az Aszad-rendszert. A HTS útja Aleppótól Damaszkuszig nem katonai hadjárat, hanem egy győzelmi diadalmenet volt. A szír hadsereg – még az elit alakulatok is – egyszerűen nem vette fel a harcot a HTS ellen. A helyi gazdasági és politikai elit, a tartományi és városi vezetők mind átálltak a HTS oldalára. A városokban a lakosság ujjongva üdvözölte az előrenyomuló, szakállas iszlamista fegyvereseket. Még a tiszta kisebbségi területeken is – például az alavita Latakia és Tartus tartományokban, ahol a tengerparton az orosz katonai bázisok is találhatók – a HTS fegyveresei semmilyen komoly ellenállást nem tapasztaltak.
De mégis, mi változott néhány év alatt Szíriában? Hogyan omolhatott össze ilyen rövid idő alatt az Aszad-rezsim? Hogyan lehetséges egy ilyen éles politikai és társadalmi fordulat?
Vizsgáljuk meg a főbb okokat, amelyek az Aszad-rendszer gyors bukásához vezettek:
- Ahmed Hussein al-Sharaa mérsékelt személyisége és Idlib hatékony kormányzása a HTS által. (Korábbi elemzésünket erről itt olvashatja.)
- Aszad nem élt a második esélyével.
Bassár el-Aszad nem készült elnöknek. Az egész jelleme sem volt vezetőnek megfelelő. Visszahúzódó, félénk, halk szavú emberként írták le az iskolatársai. Bassár a damaszkuszi orvosi egyetem elvégzése után Nagy-Britanniába ment, hogy posztgraduális képzést folytasson. A nyugat-londoni Western Eye kórházban dolgozott szemészorvosként. Apja bátyját, a Szíriában népszerűségnek örvendő, szovjet katonai akadémián tanult Bassel el-Aszadot szánta utódjának. Bassel azonban tragikus hirtelenséggel 1994-ben autóbalesetben elhunyt. Bassárnak meg kellett szakítania orvosi karrierjét, és vissza kellett térnie Szíriába.
Bassár apja halála után, a 2000-es évek elején új elnökként próbált reformintézkedéseket hozni, de ezek mind elvetéltek. A meghirdetett gazdasági liberalizációs programja a korrupció szimbólumává vált. A privatizált üzleti szektorok és állami cégek mind a hatalmi elit – párt és kormánytagok – közeli köreihez kerültek. A rezsim legkedveltebb oligarchája például Rami Makluf, Aszad unokatestvére volt, aki a 2000-es években Szíria leggazdagabb embere lett, és nélküle semmilyen külföldi cég sem tudott üzletet kötni Szíriában.
Bassár el-Aszad félresikerült reformprogramja jelentős mértékben megnövelte a társadalmi egyenlőtlenségeket, és teljes mértékben az Aszad-rendszer ellen fordította a szír kis- és középosztályt. Bassár további szerencsétlen intézkedései után – például az alavitákkal szembeni felekezeti elfogultság, a nepotizmus erősödése a vezetői kinevezéseknél, a titkosrendőrség túlkapásai, az elnök gyengekezűsége az alkalmatlan és korrupt helyi vezetőkkel szemben – már csak egy szikra kellett, hogy Szíriában az Aszad-rendszer ellen kirobbanjon egy általános felkelés. Ez a szikra 2011-ben, az arab tavasz idején jött el.
Bassár azonban a történelemtől kapott egy ritka második esélyt. Az akkori ellenzék – beleértve a Nyugat által támogatott erőket – nem tudott valódi vonzó alternatívát kínálni a szír népnek, és 2017-től kezdve a hadműveletek Szíriában lecsendesedtek.
2020-tól – az idlibi fegyverszünettől – 2024. november végéig gyakorlatilag teljes fegyvernyugvás volt Szíriában. A polgárháború végével az Aszad-rendszer uralma alatt maradt Szíria kétharmada.
Ezeket az éveket ki lehetett volna használni arra, hogy Bassár el-Aszad elkezdje Szíria újraépítését, és tanulva a korábbi hibáiból, létrehozzon egy igazságosabb Szíriát. A gyakorlatban azonban ennek pont az ellenkezője valósult meg. Bassár el-Aszad 2017 utáni uralma még rosszabb is volt, mint a 2000–2017 közötti időszak.
Bassár korábbi gyengekezűsége az utolsó elnöki éveiben még jobban kiütközött. Szomália után Szíria a lett 2024-re a világ második legkorruptabb országa. Már a hatalmi eliten belül is összecsapások kezdődtek az erőforrásokért és a pozíciók újraosztásáért. (Még Rami Makluf is áldozatul esett az eliten belüli hatalmi harcoknak. Makluf házi őrizetbe került 2020-ban, a cégeit lefoglalták vagy leállították, a közeli munkatársait bebörtönözték.)
Szíria 2010 és 2020 között elvesztette a GDP-je 79 százalékát. De a szír gazdaság 2020 után is riasztó mértékben gyengült. 2023-ban például az országban 137 százalékos infláció volt. Az élelmiszerek és a gyógyszerek ára az egekbe szökött.
A polgárháború évei alatt számtalan hőerőmű megrongálódott, és az áramtermelés a felére esett vissza. Az erőművek megjavítására 2017 után sem történtek intézkedések. Az emberek környezetszennyező dízelgenerátorokkal termeltek maguknak elektromos áramot, de már a középosztálynak sem volt elég pénze a drága dízelolajra.
Szíriában az utolsó években az alapvető közszolgáltatások – vízszolgáltatás, szemétszállítás – sem működtek megfelelően.
A közbiztonság romokban volt, egyre többen az utcán éltek.
A vidéki tartományokban és a rendszer által ellenőrzött szír nagyvárosokban a helyi kiskirály állami vezetők teljes szabadkézzel intézték korrupciós ügyleteiket. A korrupció Szíriában olyan szintet ért el, hogy a hatalom ilyen-olyan rangú képviselői a gazdagabb családok tagjait egyszerűen valamilyen okra hivatkozva bebörtönözték, és addig nem engedték őket szabadon, amíg a család ki nem „vásárolta” őket.
Bassár mellett egyre nagyobb szerepet kapott Bassár forró fejű és kegyetlen öccse, Maher el-Aszad, aki a Baasz Párt központi bizottságának a tagja, az elit 4. páncélhadosztály parancsnoka és a rettegett Sabiha milíciák felügyelője is volt. Bassár felesége, a Nagy-Británniában felnőtt és brit-szír kettős állampolgár Asma El-Aszad is egyre nagyobb befolyást szerzett. (A hozzá köthető üzletemberek vették át Rami Makluf üzleti birodalmát 2020 után.)
Kulcspozíciókba külföldiek – irániak, palesztinok, libanoni síiták – kerültek, hiszen a rendszer már maradéktalanul az alavitákban sem bízott.
Az utolsó években már nemcsak a szunnita többség érezte úgy Szíriában, hogy idegenek uralkodnak rajtuk.
3. A szír hadsereg katasztrofális állapotba került 2024-re.
Hogyan lehetséges, hogy a 50 ezer fős, könnyűfegyverzetű, paramilitáris csoportokból álló HTS pár nap alatt le tudta győzni a csaknem 200 ezer fős, nehézfegyverzettel, légierővel felszerelt szír hadsereget?
A szír állam megrendült helyzetét jól mutatja a szír hadsereg állapota 2024-re: A korrupció miatt általános volt, hogy a helyőrségekben szolgáló szír katonák éheztek vagy maguk próbáltak valamilyen élelmiszerhez jutni. A legtöbb hadosztály ténylegesen nem, csak papíron volt feltöltve, hiszen sok esetben a felsőbb parancsnokok hazaküldték az egységeikben szolgáló katonákat, és helyettük vették fel a fizetéseiket. A HTS zsoldosai 1500 dollár körüli összegeket kaptak havonta. Ezzel szemben egy alacsonyabb rangú szír tiszt 15-20 dolláros havi fizetést kapott, ami még a szegénységi küszöbhöz sem volt elég. A hadsereg törzstisztjeit szinte kizárólag alavitákból választották ki. A szír polgárháborúban nagy nevet szerzett, elit Tigris alakulat katonáinak nagy részét a polgárháború után leszerelték, az alakulatot – hogy ne jelentsen veszélyt a politikai elitre – többször átszervezték, a parancsnokát lecserélték.
Amikor megindult a HTS offenzívája, a szír hadseregben senki sem akart már harcolni az Aszad-rezsimért. Még a rendszer elit hadosztályai sem voltak hajlandók komolyan ellenállni, sőt még a szír légierő pilótái sem voltak hajlandók felszállni a bázisaikról.
A szír hadsereg ténylegesen szolgálatot teljesítő katonáinak a nagy része egyszerűen átöltözött és hazament, otthagyva az üres laktanyákat és a haditechnikát az előrenyomuló HTS egységeinek.
A HTS ezzel szemben 2017 óta professzionálisabb, ütőképesebb alakulatokká szervezte a saját haderejét. Ahmed Hussein al-Sharaa egyik interjújában így nyilatkozott a megkövetelt harci fegyelemről: „Az előrenyomuló egységeinknek meg kell tudniuk állni, ha erre kapnak parancsot. Vissza kell tudniuk vonulni, még győzelem esetén is, ha az a parancs.”
A 2024. november végi aleppói katonai offenzíva idején a katonai elemzőket meglepte, hogy a HTS egységei milyen professzionális módon alkalmazták például az elektronikus hadviselést – jó pár órára megbénítva a szír hadsereg kommunikációját Aleppo körül – vagy a szír páncélosok elleni drónhadviselést is.
4. Az Aszad-rendszer drogügyletei.
Bassár el-Aszad nagy hatalmú öccse, Maher el-Aszad volt a kulcsfigurája Szíria drogügyleteinek. A polgárháború után a szír kormány bevételei jelentős mértékben lecsökkentek. A drog pedig mindig jövedelmező üzlet. Ráadásul Szíria a polgárháború előtt a régió második legnagyobb gyógyszergyártójának számított. A külföldi szankciók és az állandó háborúskodás miatt a legyengült Szíria így csakhamar a Captagon nevű drog legnagyobb termelőjévé és illegális elosztójává vált. Az Aszad-rendszernek a Captagon tabletták termelése évi 5,6 milliárd dolláros üzletet jelentett. A drogügyletet a Maher felügyelete alatt lévő, elit 4. hadosztály irányította. A fő célpiacok – sokszor a szintén széteső állam képét nyújtó Libanon keresztül – a környező arab országok fiataljai voltak. A súlyos függőséget és pszichés problémákat okozó Captagont mint dizájnerdrogot a jordániai munkásosztály fiataljai ugyanúgy fogyasztották, mint a gazdag Öböl menti államok tehetős fiatalkorúi.
A Captagon termelése ugyan pluszbevételt hozott az Aszad-rezsimnek, de Szíria pária szerepét még jobban megerősítette a régióban Szaúd-Arábiától kezdve Egyiptomig.
A HTS első intézkedései közé tartozott a Captagon-laboratóriumok lefoglalása Damaszkuszban. Al-Sharaa győzelmi beszédében kijelentette, hogy Szíria és a régió meg fog tisztulni a Captagontól. Az új hatalom újságírók előtt egymillió tablettát semmisített meg. (Mivel folyamatos fogyasztói igény van erre a stimuláns hatású dizájnerdrogra, valószínű, hogy az eddigi szír termelés más országba költözik, akár a Közel-Keleten, akár Európába.)
2024 őszére a szír társadalomnak nem volt olyan tagja – Bassár el-Aszad legközelebbi környezetét és a helyi korrupt tartományi kiskirályokat kivéve –, aki már bármit hajlandó lett volna tenni a rendszer túléléséért.
2024. november 27-én elindult a HTS katonai offenzívája azzal a céllal, hogy legalább Nyugat-Aleppót a fennhatóságuk alá vonják, 12 nap múlva Damaszkusz is elesett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.