Kicsoda Szíria új vezetője, Ahmed Hussein al-Sharaa?

Ahmed Hussein al-Sharaát, amióta 2024. december 8-án Damaszkuszban átvette a tényleges hatalmat, sorban látogatják meg a világ vezetői diplomatái a török külügyminisztertől kezdve a katari államminiszteren keresztül az ukrán, a német és a francia külügyminiszterig. 

Pedig al-Sharaát a világ pár hete még kiemelt globális terroristaként kezelte, és az Egyesült Államok egészen 2024. december 20-ig 10 millió dolláros jutalmat ajánlott a nyomra vezetésért. 

Al-Sharaa neve külföldön csak akkor lett széles körben ismert, amikor a harcosai pár nap alatt megdöntötték Bassár el-Aszad rendszerét.

De kicsoda Szíria új vezetője? Hogyan tudott ilyen rövid idő alatt a nemzetközi rivaldafénybe lépni?

Ahmed Hussein al-Sharaa (mozgalmi nevén Abu Mohammad al-Julani) 1982-ben született a szaúd-arábiai Rijádban, szír családban. Családja a Golán-fennsíkról származott, ahonnét 1967-ben kellett elmenekülniük. (Mozgalmi neve, az al-Julani is a Golán-fennsíkra utal.) Apját Nasszer-párti pánarabista diákaktivistaként a Baasz párt az 1960-as években bebörtönözte Damaszkuszban. Apja Bagdadban fejezte be egyetemi tanulmányait, és Szaúd-Arábiában talált menedéket, ahol olajmunkásként dolgozott. A család 1989-ben költözött vissza Damaszkuszba. Al-Sharaát később az osztálytársai csendes, befelé forduló, de intelligens fiúnak írták le. Három évig Damaszkuszban az orvosi egyetemre járt. 2000-től, a második palesztin intifáda idején kezdett radikalizálódni. Elkezdett mecsetekbe járni. 2003-ban félbeszakította egyetemi tanulmányait, és az amerikai invázió előtt 3 héttel Damaszkuszból busszal Bagdadba utazott. Al-Sharaa Irakban csatlakozott az al-Kaidához és bekapcsolódott az amerikai megszállás elleni fegyveres küzdelembe. Gyorsan lépdelt felfelé az al-Kaida ranglétráján. 2006-ban az amerikaiak elfogták és bebörtönözték. Különböző iraki börtönökben raboskodott. Cellatársait a börtönévek alatt klasszikus arabra tanította. 2011-ben szabadult. 2012 elején azzal a felhatalmazással ment Szíriába, hogy alapítsa meg az al-Kaida szíriai ágát. Al-Sharaa Szíriában létrehozta az al-Nusra frontot, amelynek az emírje lett. Az al-Nusra Északnyugat-Szíriában, Idlib tartományban építette ki a jelenlétét. Nemsokára összeütközésbe került a Szíria és Irak területén megalakult Iszlám Állammal – a két szervezet között fegyveres összetűzések is kirobbantak –, majd 2016-ban az al-Nusra az al-Kaidával is szakított. 

2020-ban al-Sharaa a HTS által ellenőrzött területeken teljes körű fegyverszünetet kötött az Aszad-rendszerrel, amelyet 2024 végéig mindkét fél betartott. 

Miközben Bassár el-Aszad Szíriája 2017 óta egyre nagyobb belpolitikai káoszba és gazdasági pangásba süllyedt, a HTS által 2017 óta ellenőrzött kis Idlib tartományban érdekes fejlemények zajlottak. 

A HTS helyi civil kormányt nevezett ki, és szigorú szabályokat hozott az élet megszervezésére. Az új idlibi kormány újraszervezte a tartomány közigazgatását és új adórendszert vezetett be. Biztosította az állandó víz- és villanyellátást, a szemétszállítást, az általa ellenőrzött területeken rendszeres útburkolati munkákba kezdett. A tartományban elkezdett fejlődni az egészségügy és az oktatás.

A HTS idővel visszavont néhány szigorú és kritizált vallási szabályt – beleértve a nők kötelező öltözködési előírásait vagy a zene betiltását az iskolákban –, és megengedőbben lépett fel a területén maradt nem szunnita vallási kisebbségekkel szemben is. 

Magában Idlib városában komolyabb befektetések történtek. A városban új bevásárlóközpontok nyíltak, külföldi cégek települtek és új munkahelyek létesültek. A kis idlibi egyetemen 2024-ben már 18 ezer diák tanult. 

Az Aszad uralta többi szír területtel ellentétben Idlib tartományban nőtt az életszínvonal, javult a közbiztonság. 

Több ezer hazatérő szíriai nem a Damaszkusz által ellenőrzött területekre, hanem már az idlibi területre tért vissza az elmúlt években. 

A polgárháború előtt Idlib volt Szíria egyik legszegényebb tartománya. 2024-re az idlibi tartományban az emberek már lényegesen jobban éltek mint Szíria többi részén. 

Al-Sharaa kommunikációja és kinyilatkoztatásai 2017 óta jelentős változáson mentek keresztül. Egy dzsihádista radikális megnyilatkozásait fokozatosan felváltotta egy nagyon mérsékelt vezető képe. Az elmúlt években al-Sharaa már folyamatosan arról nyilatkozott, hogy „Szíria vallási és etnikai sokszínűsége az ország erőssége” és az Aszad-rendszer utáni Szíriában a kisebbségek meg fogják kapni az őket megillető jogaikat. Vagy hogy Szíria soha nem lesz Afganisztán, és hogy ő hisz a nők oktatásában és egyenjogúságában. Al-Sharaa 2017 óta többször kijelentette, hogy nem jelent fenyegetést a Nyugatra, és bízik a diplomáciai rendezés erejében. Szerinte az országnak a hosszú háborúskodás után békére és nyugalomra van szüksége.

De melyik al-Sharaa-kép az igazi? Az al-kaidás radikális iszlamistáé vagy egy mérsékelt vezetőé?

Családi hátterét és eddigi tetteit elemezve úgy tűnik, hogy al-Sharaa komolyan gondolja, hogy levetkőzi iszlamista múltját, és a régió egyik mérsékeltebb vezetője lesz: 

Al-Sharaa szekurális, értelmiségi családban nőtt fel. Édesapja közgazdász, aki számtalan közgazdasági könyvet írt. Édesanyja földrajztanár. Amikor a család visszaköltözött Damaszkuszba, az apja a miniszterelnöki hivatalban kezdett dolgozni. A család Damaszkusz elit külvárosi negyedében, a Mezzehben élt, ahol még a 2000-es évek elején sem volt jelen az iszlamizmus. Bátyja, Maher Oroszországban szerzett orvosi diplomát, sebészként dolgozott. Bátyjának a felesége orosz. 

Apjának az unokatestvére, Farouk al-Sharaa az Aszad-rendszer külügyminisztere volt 1984 és 2006 között, majd Szíria alelnöke 2006 és 2014 között. 

Egyetemi évei alatt al-Sharaa sokáig egy alavita vallású lánnyal járt, annak ellenére, hogy ezt a kapcsolatot mindkét család ellenezte. 

Amikor 2024. december 8-án összeomlott a rendszer, al-Sharaa kijelentette, hogy az állami intézmények működésének a fenntartása és a zökkenőmentes hatalomátvétel biztosítása érdekében, a korábbi, Bassár el-Aszad által kinevezett kormány még pár napig hatalomban marad. (Így Aszad korábbi miniszterelnökét groteszk módon már a HTS fegyveresei védték és kísérték Damaszkuszban.)

Al-Sharaa a damaszkuszi hatalomátvétel után nőügyi minisztert nevezett ki egy civil aktivista hölgy személyében. A szír Nemzeti Bank élére – az intézmény 70 éves történetében először – került kinevezésre női vezető 2024. december végén.

Amikor a HTS bevonult Damaszkuszba és al-Sharaát Izraelről kérdezték, úgy nyilatkozott, hogy nem áll szándékában megtámadni Izraelt. A Hezbollah és iráni csapatok jelenléte megszűnt az országban, és szerinte ezért Izraelnek sincs oka többé támadnia Szíriát. Az új szír vezetés be fogja tartani az 1974-es tűzszünetet. 

Al-Sharaa a hatalomátvétel után többször úgy nyilatkozott, hogy Szíria olyan alkotmányos kereteket fog kidolgozni, ami megfelel az ország több ezer éves történelmének. Az országnak szerinte olyan nemzetgyűlésre és kormányra van szüksége, amely tekintetbe veszi és képviseli a társadalom minden rétegét, beleértve a vallási és etnikai kisebbségek érdekeit is.

Al-Sharaa idlibi nyilatkozataira és kijelentéseire az utolsó években már egész Szíria figyelt. A külföldi sajtó – beleértve a nyugati sajtót vagy az orosz sajtót is – még mindig csak egy elszigetelt iszlamista vezetőt látott benne, miközben Szíria lakossága az elnyomó, korrupt Aszad-klán egyre nyomasztóbb uralmával szemben már mint az egyetlen szóba jöhető alternatívaként tekintett rá. 

Al-Sharaa a HTS 2024. november végi általános támadása előtt többször kijelentette, hogy ha egy nép elégedetlen a vezetőjével, akkor két lehetőség van: vagy a vezető kicseréli a népet, vagy a nép cseréli ki a vezetőjét. 

Végezetül érdemes áttekinteni az új szír hatalom és al-Sharaa viszonyát Oroszországhoz, hiszen a Nyugat számára ez az egyik elsődleges szempont. 

Az európai sajtó az Aszad-rendszer bukásakor szinte ujjongott, hogy Oroszország milyen hatalmas geopolitikai vereséget szenvedett Szíriában. A szír események szinte csak ennek fényében voltak megvilágítva. A nyugati elemzőházak szerint oroszoknak Aszad bukása után fel kell számolniuk két értékes bázisukat Szíriában – a latakiai Hmeimim légitámaszpontot és a tartuszi haditengerészeti támaszpontot – és ezzel Moszkva közel-keleti és afrikai jelenléte majd össze fog omlani. De ha ez be is következik, Moszkva áthelyezi majd a katonai bázisait más szövetséges közel-keleti országba. Algéria, a Haftar tábornok által ellenőrzött Kelet-Líbia, illetve egy új szudáni vörös-tengeri bázis jött eddig szóba. Tehát nem lesz szó Moszkva közel-keleti jelenlétének az összeomlásáról.

Al-Sharaa azonban rendkívül mérsékelten fogalmaz Moszkvával kapcsolatban: „Oroszország fontos ország és a második legnagyobb hatalomnak számít a világon. Mély stratégiai kapcsolatok vannak Oroszország és Szíria között… Mi nem akarjuk, hogy Oroszország elhagyja Szíriát, ahogy azt néhányan szeretnék.” Ezt al-Sharaa a december 30-án Damaszkuszba látogató ukrajnai külügyminiszternek is megmondta. 

Korábban al-Sharaa szigorúan meghagyta a harcosainak, hogy ne támadják meg a Szíriában állomásozó orosz alakulatokat. Az Aszad-rendszer gyors összeomlása után a HTS akár vérfürdőt is rendezhetett volna a Szíriában állomásozó mintegy 4 ezer fős orosz kontingens körében. Az orosz alakulatok szabadon közlekedhettek a HTS által újonnan megszerzett területeken. Damaszkuszban pedig al-Sharaa már az első nap védelem alá helyezte az orosz nagykövetséget. 

Az egyértelmű, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió óriási nyomást helyez majd az új szíriai vezetésre, hogy mielőbb zárja be az orosz katonai bázisokat. Néhány vezető EU-s politikus teljesen nyíltan beszél arról, hogy a nyugati szankciók feloldásának az előfeltétele – megelőzve minden egyéb feltételt – az orosz hadsereg távozása Szíriából. 

Az orosz katonai bázisok mellett Észak-Szíriát a török hadsereg, a Jordániával határos területet az amerikai hadsereg, a Golán-fennsíkot az izraeli hadsereg tartja megszállva. (És Aszad bukásáig csapatokat tartott az országban Irán és a Hezbollah is.) 

Az amerikaiak a fő katonai és politikai támogatói az elszakadásra törekvő kurd fegyveres erőknek (SDF – Syrian Democratic Forces), amelyek átvették 2014 óta a tényleges hatalmat az ország északkeleti része felett, egy kvázi miniállamot létrehozva az általuk ellenőrzött területen. 

A szír kormány tíz éve nem tudta ellenőrizni a határait északon, keleten, délen, miközben az ország olajbevételeinek a többségét a kurd vezetés tette zsebre. (Az Aszad-rendszer 2024-ig kénytelen volt nyersolajat venni a szíriai kurd területektől, illetve tankerhajókon Irántól a gazdaságának az életben tartására.) 

A török és amerikai csapatok szíriai jelenlétét a korábbi szíriai kormány többször törvénytelennek minősítette, és semmilyen nemzetközi felhatalmazás sem született a szíriai jelenlétük törvényesítésére.

Az orosz erőket a hmeimimi és a tartuszi támaszpontokra vonták vissza 2024 decemberében. Az iráni alakulatokat és a hezbollah egységeit pedig 2024 decemberében kivonták az országból. 

Az amerikaiak azonban az Aszad-rendszer összeomlása után kiterjesztették a katonai jelenlétüket a kurd területeken, Izrael pedig – semmissé nyilvánítva az 1974-es tűzszünetet – új területeket foglalt el a Golán-fennsík és Damaszkusz között Szíriából, miközben Törökország is növelte jelenlétét Észak-Szíriában. 

Szembeötlő, hogy a Nyugat Ukrajnával kapcsolatban folyamatosan a nemzetközi rend és a nemzetközi szabályok elfogadhatatlan megsértéséről beszél – országon belüli szeparatizmus támogatása, nemzetközi felhatalmazás nélkül külföldi csapatok idegen ország területén való állomásoztatása, annexió végrehajtása –, és ezekre hivatkozva 2014 óta szigorú szankciókkal sújtja Moszkvát, de közben Szíriában ő sem tartja be ezeket a szabályokat.