Kertecskéink évszázada –kertművelés Magyarországon

Kertészkedni hasznos, egészséges és jó! Banálisan hangzó megállapítás, amelyet nem felesleges némi történelmi összefüggésbe ágyazni: Magyarország elmúlt száz éve és jövője reményeink szerint összekapcsolódik a kertgazdaság, a kertművelés működésével városban és vidéken egyaránt, életkortól és családi állapottól függetlenül, persze mindig élethelyzettől függően. Nézzük a tényeket!

A kertgazdálkodás gondolata a közpolitikában Németh Lászlóhoz és Somogyi Imréhez – az utóbbi szerző Kert-Magyarország című, 1942-ben írt könyvéhez – vezethető vissza. Az elgondolás lényege: a nagybirtok külterjes gabonatermesztésével szemben a néhány holdas törpegazdaságok minőségi gazdálkodásának megteremtése, a hazai adottságok, hagyományok és a tudás (fejlesztés) által. Mindez a magyar agrárium gazdagításával együtt lehetőséget terem(tett) a családok fenntartásához, a piaci árutermeléshez, az alkotás-teremtés megtapasztalásához, illetve a földműveléstől elszakadt emberek számára egykori gyökereik erősítésére. A kertgazdálkodás bővítését célzó, széles körű társadalmi mozgalom az 1940-es évek második felében megtört, az erőszakos kolhozosítás politikája „nem tűrt ellentmondást” vagy alternatív útkeresést. 

Érdekes módon a gondolat – egészen más környezetben és politikai megfontolással – a kádári „téeszesítés” lezárultával, az új gazdasági mechanizmus elindulásával került ismételten előtérbe. Hazánk kiváló adottságai ellenére a ’60-as évek első felében nemritkán élelmiszer-behozatalra szorult, a hústermelés, a gyümölcs- és a zöldségtermesztés mennyiségi és minőségi gondokkal küzdött. A ’68-as reformpolitika elindulása egyidejűen szolgálta az árutermelés bővítését, a szolgáltatások szélesítését és – erős kontroll alatt – az egyéni, illetve a kollektív érdekeltség létrejöttét. Ennek „terméke” volt az ún. „háztáji”, amely a nagyüzemi mezőgazdaság egyes élenjáró szervezeteivel együtt a ’70-es években nemzetközileg is figyelemre méltó eredményeket mutatott fel. Falun és városkörnyéki telkeiken százezrek művelték kertjeiket saját ellátásra és eladásra. Amíg Somogyi Imre Kert-Magyarországáng a kertgazdálkodás léte a megélhetés egyik alappillérét jelentette, addig a Kádár-korszakban a „háztáji” ezen túl a családi gyarapodás egyik útját is kínálta. Persze mindemellett lehetett hobbi, szabadidő-eltöltés vagy családi, illetve baráti összejövetel is.

A kertművelés – bízom benne, még hosszú évekre előremutató – új hullámának napjainkban vagyunk szemtanúi. Bár inflatórikus időkben a megélhetési faktor szükségképpen erősödik, napjaink (kis)kertművelése egyértelműen az élet minőségéhez kapcsolódik. A külsőleg szép, ám ízetlen gyümölcs, a nagy és szépen adjusztált, de tápanyagban szegény zöldség, a gyorsérlelt és vegyszerekkel bőségesen kezelt élelmiszer egyre kevésbé kívánatos, ráadásul ízélményben sem veszi fel a versenyt akár egy minikertben vagy erkélyen növesztett zöldséggel. Arról ne is beszéljünk, hogy az említett termények zöme már nem is hazai termesztésű, holott folyamatosan nő az érdeklődés a saját és a „természetes” élelmiszerek, fűszerek stb. iránt. A tudás, az alkotókészség és a modern technológiák pedig csodákat tudnak termeszteni „városi kiskertekben”, illetve vidéki kisgazdaságokban. 

Napjainkban mintegy félmillió kistermelői gazdaságot tartunk nyilván, de ebben nincs benne az úgynevezett urbanizált termesztők, termelők (városi körülmények között kiskertet teremtők, művelők) száma. És bár ezek mennyisége együttesen is messze elmarad a ’80-as évek másfél millió háztáji kisgazdaságától, jövőjük perspektivikus és társadalmilag hasznos, mindenekelőtt pedig egészségtudatos. Újra szárba szökkenhet a minikerti növénykultúra.