BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tanárok béremelése: kiderült, nem csak a fizetésük nőtt – a pótlékok és megbízási díjak is

A kormány a béremelésre idén 339 milliárd forintot különített el. Rétvári Bence szerint a legfontosabb, hogy a gyerekekkel többet foglalkozó tanároknak többet is kell keresniük.

A béremeléssel nemcsak a tanárok alapilletménye emelkedett, hanem a különböző pótlékok és megbízási díjaik összege is – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken.

Closeup,Of,Mature,Teacher's,Hand,Writing,Alphabet,On,Greenboard,In rétvári tanári fizetés
Rétvári Bence szerint a legfontosabb, hogy a gyerekekkel többet foglalkozó tanároknak többet is kell keresniük 6 Fotó: Tyler Olson /  Shutterstock

Rétvári tájékoztatása szerint növekedtek az osztályfőnöki, az igazgatói, a munkaközösségvezetői, az igazgató-helyettesi, a tagintézmény-igazgatói, az intézményegység-vezetői, valamint a többlettanítási órák után járó díjak, továbbá a nemzetiségi, a gyógypedagógiai és a diabétesz pótlékok is.

Az egyes fenntartók januártól a teljes korábbi bértömeg 21,2 százalékával növelt összegét kapták meg, így a pótlékokat is összességében ugyanolyan mértékben emelhették, mint az alapilletményt 

– ismertette az államtitkár.

Mint kiemelte: a pótlékok emelése azért is fontos a kormány számára, mert a többlet feladatot vállalók esetében ennek a többletnek meg kell jelennie jövedelmük emelkedésében. A béremelés célja, hogy a gyerekek nevelése és oktatása minél magasabb színvonalú legyen, minél életrevalóbban végezzék el az iskolát – tudatta, hozzáfűzve, hogy a gyerekekkel többet foglalkozó tanároknak többet kell keresniük.

Rétvári: honoráljuk a tanárok munkáját

Az illetményemelés után a tankerületi iskolákban a tanárok bére átlagosan 844 ezer forint, a legjobban kereső igazgató bére pedig eléri az 1,7 millió forintot – közölte az államtitkár, aki szerint a Kormány béremelésre idén 339 milliárd forintot különített el.

Közleményében arról is beszámolt, hogy négyről hét százalékra emelkedik a pótléka azoknak a tanároknak, akiknek a foglalkozása hiányszakmának minősül, tehát például matematikát, fizikát, kémiát, biológiát, földrajzot, természettudományt, integrált természettudományt vagy digitális kultúrát tanítanak, egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy 

azok a pedagógusuk, akik hátrányos helyzetű térségben, osztályban tanítanak, 20 százalékos külön többlet juttatásban részesültek, a kormány ezzel is a gyerekekért végzett többlet erőfeszítéseiket ismeri el.

A Kormány kiemelt célja a tanári hivatás anyagi és erkölcsi megbecsülése, ezért döntött a valaha volt legnagyobb mértékű tanár béremelés megvalósításáról – hangsúlyozta közleményében Rétvári Bence.

Tanári fizetések: magas béremelést jelentett be az államtitkár – ennyit lehet keresni pedagógusként

A kormány döntése értelmében 2025. január 1-jétől a pedagógusok átlagbérének meg kell haladnia a diplomás átlagbér 80 százalékát. A tanári fizetések két év alatt több mint ötven százalékkal nőttek.

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.