Ahogy a Világgazdaság is megírta, március közepétől harminc alapvető élelmiszer esetében vezet be árkorlátozást a kormány. Most lapunk megismert néhányat azok közül a termékek közül, amelyek szerepelnek a listán.
A kedd délelőtti miniszterelnöki döntés lényege a következő: a 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedő árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot. Rámutatott, hogy az elmúlt időszakban a tojásnál ez 40 százalék, a vaj és a tejfölnél pedig 80 százalék volt. A miniszterelnök ismertetése szerint az indokolatlan és túlzó áremelkedések megfékezése érdekében tárgyalásokat folytattak az elmúlt napokban a kereskedelmi láncok képviselőivel. „Lássuk be, ez elfogadhatatlan” – fogalmazott a kormányfő.
A Világgazdaság értesülései szerint a következő alapvető élelmiszerek biztosan szerepelnek a listán:
Orbán Viktor azt is jelezte, hogy ezeket az intézkedéseket május végéig tartják hatályban, akkor felülvizsgálják, és ha szükséges, akkor fenntartják őket. Egyúttal ígéretet tett arra, hogy a túlzott és indokolatlan áremelkedéseknek véget fognak vetni. A nemzetgazdasági miniszter épp egy hónappal ezelőtt, a januári adatközléssel egy időben lengette be, hogy a kormány visszahozza az árstopokat, az üzengetésbe aztán a miniszterelnök is beszállt, aki az évértékelőn kilátásba helyezte, hogy a kormány kész a kiskereskedelmi árrést korlátozni. „Ha szép szóval nem megy, akkor majd megy hatósági árral” – mondta akkor Orbán Viktor.
Újabb negatív meglepetést okozott az infláció, január után tovább gyorsult, tehát a várakozásokkal szemben nem tetőzött az év első hónapjában. Ráadásul az élelmiszer-infláció is egyre inkább megközelít a piaci szolgáltatások drágulásának ütemét, ez az, ami már múlt hónapban is kiverte a kormánynál a biztosítékot, és ami miatt ultimátumot intézett a kiskereskedelmi láncokhoz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.