BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Megtörtént a bejelentés, megépül Magyarország legbonyolultabb és legdrágább autópályája: itt a dátum, mikor indul a gigaberuházás – térkép

Lázár János elárulta a részleteket. Magyarország legdrágább autópályája kulcsfontosságú, ugyanis egy komplett régiót köt rá az M1-re, ezzel pedig a nemzetközi közlekedési folyosóra. A kivitelezés páratlan bonyolultságú lesz, tíz alagutat is meg kell építeni.

Viszonylag kevesebb visszhangot kapott, pedig Lázár János kulcsfontoságú bejelentést tett még május közepén egy utcafórumon. Az építési és közlekedési miniszter nem kevesebbet árult el, minthogy megépül Magyarország legdrágább autópályája, ami egyben a legbonyolultabb is az ország történetében.

Magyarország legdrágább autópályája
Magyarország legdrágább autópályája: megtörtént a bejelentés, megépül / Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Lázár János még május 13-án járt Szentendrén, ahol közel három órán át tájékoztatta a lakosságot nemzeti és helyi ügyekről. Itt közölte például, hogy a kormány felújítja a szentendrei HÉV vonalát, valamint új szerelvényeket is beszerez.

De nem ez volt az egyetlen fontos információ, ami elhangzott, sőt. Amit a tárcavezető Szentendrén elmondott, az túlzás nélkül korszakos bejelentésnek minősül a hazai útfejlesztésekben.

Magyarország legdrágább autópályája: megtörtént a bejelentés, megépül

Lázár János először is egy kisebb, de annál fontosabb helyi útfelújítás részleteit ismertette. Ez a 11-es számú útra vonatkozik, amire már 2022-ben is volt ígéret, csakhogy az ukrán háború kitörése elodázta. Most viszont arról beszélt, hogy újra napirendre vették az ügyet és már 225-ben 1,5 milliárd forintot fel tud ajánlani Szentendrének, hogy megindulhasson a megvalósítás.

A 11-es teljes szentendrei szakasza 6 kilométer, ennek rendbetétele 3-4 milliárd forintot emésztene fel. Egyben ez az összeg most nem áll rendelkezésre, de három év alatt, 2027-ig kivitelezhető a Magyar Közút részéről. A miniszter ezen a ponton tért rá az országos jelentőségű autópálya-fejlesztésekre.

Bejelentette, hogy megépül Magyarország legdrágább, egyben legbonyoultabb autópályája, az M100.

Ez olyannyira valós szándék, hogy ennek a tervei már el is készültek. Az ominózus rész az alábbi videón 48 perctől tekinthető meg.

 

Az építési és közlekedési miniszter azzal a valóban nyomós érvvel indokolta a döntést, hogy a térségnek, ennek a régiónak a kijutása az M1-es autópályára csak az M100-on és az M10-en (erre még visszatérünk) töténhet meg. Az elhangzottak alapján tényleg úgy tűnt, hogy nincs több kérdés a gigaberuházás kapcsán, legalábbis Lázár János azt is elárulta, mikor indulhat meg az építése.

Egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy ennek a kormányzati ciklusnak a végén, a következő elején,

még 2026-ban hozzá akarnak kezdeni a gigantikus autópálya-építésnek.

Ez a jelző nem túlzás: jelen állás szerint 500 milliárd forintba kerülhet, amit az is indokol, hogy tíz alagutat kell létrehozni 35 kilométer hosszon. Az aprólékos, pontos tervezés abszolút indokolt, tekintve, hogy ez az ország egyik legértékesebb területe.

Az M100 mellett kulcsprojekt lesz az M10 megépítése is, Lázár János erről azt mondta, hogy ennek a pályázatnak az előkészítése zajlik. Az M10 ugyancsak azért fontos, mert az esztergomi országrész M1-re való rákötésében meghatározó szerepe lenne. Ez ugyancsak hatalmas építkezés, a tervei készülnek.

Tehát 2026-ban Esztergom és az M1-es között megkezdődik az M100-as kivitelezése, erre pedig mindenképpen rá fogják kapcsolni az M10-et, ami Solymáron keresztül visz Budapestre.

M100: térképen a legdrágább autópálya

Az M100-as az M1-es autópályát kötné össze egészen pontosan 32,3 kilométer hosszon Komárom-Esztergom vármegye egyik legjelentősebb városával, ami minden idők talán legkomplexebb ilyen útépítésének ígérkezik. Nemcsak azért, mert Magyarországon ritkán szükséges műszaki megoldásokra lesz szükség, hanem azért is, mert a közel tucatnyi alagút mellett több völgyhíd megépítésére is szükség lesz a kivitelezés során.

Az alábbi térképen (ezt még 2024 végén publikálta a miniszter) mindez pontosan megfigyelhető. Ime, az M100-as térképe:

M100-as autópálya térképe / Fotó: Lázár János / Facebook

Hogy aktuálisan mi van benne az M100-as műszaki tartalmában, az egyelőre nem ismert. Korábban – akkor két szakaszra bontották az építkezést – azt lehetett erről tudni, hogy az első szakaszon egyebek mellett

  • 4 külön szintű csomópont (M1–M100, mányi, szomori, únyi külön szintű csomópontok),
  • 26 híd,
  • Örspusztán egy pár tengelysúlymérő állomással kombinált egyszerű pihenőhely is létrejön.
    A második szakaszon pedig
  • 2 külön szintű csomópont (leányvári, kesztölci),
  • 26 híd,
  • 3 alagútpár (ez mostanra biztosan 10 – a szerk.)
  • 317,25 méter zajárnyékoló fal és 361 méter zajárnyékoló domb épül.

Mindennek a műszaki tartalomnak az árát néhány éve együttesen majd 350 milliárd forintra becsülték, de mint látható, ez azóta jócskán változott. Annak idején azt várták, hogy az első szakasszal három, a másodikkal már hét év alatt végezhetne a vállalkozó. Kérdés, jelenleg milyen időtartam reális.

Miért van szükség az M100-asra és az M10-esre?

A Lázár János által frissen megerősített autópálya-építések mellett Menczer Tamás, Pest vármegye 2-es számú választókerületének országgyűlési képviselője hosszú évek óta érvel. Ennek a térségnek elemi érdeke, hogy ezek az új autópályák megépüljenek. Aki megpróbált már bejutni autóval Budapestre a 10-es úton a reggeli órákban, az tudja, miért:

a dugó jellemzően Solymártól áll a főváros irányban.

Igaz, a 2-es vasútvonal éppen itt fut, amelyet nemrégiben teljes körűen modernizáltak, például csak új Stadler-szerelvények közlekednek.

De nemcsak az ingázókról van szó, hanem a teherforgalomról is, ami túlzás nélkül brutális. Ráadásul a 40 tonnás kamionok olyan kistelepüléseken haladnak át, mint Piliscsaba, Pilisjászfalu vagy éppen Páty és Perbál. A gyorsforgalmi utak éppen ezeket a sűrűn lakott agglomerációs falvakat és városokat mentesítenék.

Magyarországi akkumulátorgyárak: nem akárki mondta ki az igazságot az elektromos autókról – az Orbán-kormány ezt kiteheti az ablakba
Minden autógyártónak, amely a piacon akar maradni, az élvonalban kell lennie az akkumulátorok gyártásában. A magyarországi akkumulátorgyárak szempontjából ez kedvező helyzetet teremtene, már csak a keresletnek kell felpörögnie az elektromos autók iránt. Ez azonban a szakma egyik legnagyobb guruja szerint közelebb lehet, mint gondolnánk.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.