BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tiltakoznak a multik a Mohu lépése miatt, amiért csökkenti a nekik fizetett díjat – jól járnak a kisebbek

Megdöbbenéssel értesült az Országos Kereskedelmi Szövetség arról, hogy a Mohu egyoldalú döntéssel a felére akarja csökkenti a visszaváltott palackok után az automata rendszert üzemeltető kiskereskedőknek járó díjat. A Mohu szerint erre azért volt szükség, mert a nagy boltok a rendszer gyors felfutásának köszönhetően fajlagosan indokolatlanul nagyobb összeget kapnak kezelési díjként, mint a kicsik.

A Mohu által bejelentett intézkedés azonnali visszavonását kezdeményezi a multinacionális üzletláncokat tömörítő Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), mert szerintük a visszaváltás a nagy kereskedelmi láncoknál eddig is veszteségesen és rosszul üzemelt, miközben ők erejükön felül álltak helyt, hogy a vásárlók mindebből a lehető legkevesebbet érzékeljék.  

MOHU palackvisszaváltás
Fotó: Hagymási Bence

A Világgazdaság korábban megírta, hogy változik az a díj, amelyet a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. fizet a kötelező visszaváltási rendszerben közreműködő kiskereskedelmi cégeknek. 

A Mohu a boltoknál felmerülő, reális költségeknek megfelelően differenciált kezelési díjakat fizet a jövőben

 – jelentette ki a Mohu lapunk érdeklődésére. Válaszuk szerint ugyanis az általuk végzett elemzésből az derült ki, hogy a nagy boltok a rendszer gyors felfutásának köszönhetően fajlagosan indokolatlanul nagyobb összeget kapnak kezelési díjként, mint a kicsik. A Mohu ezért úgy számolta ki az új kezelési költségeket, hogy azokban a kezelési díjjal kifizeti az automaták miatt felmerülő költségeket és a dolgozók vonatkozó bérét is a bolthálózatoknak.  

Az üzletláncok érdekképviseletét ellátó OKSZ közleménye szerint megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a Mohu egyoldalú döntéssel a felére akarja csökkenti a visszaváltott palackok után az automata rendszert üzemeltető kiskereskedőknek járó díjat. Az OKSZ az intézkedés azonnali visszavonását kezdeményezi, mert a visszaváltás a nagy kereskedelmi láncoknál eddig is veszteségesen és rosszul üzemelt, miközben ők erejükön felül álltak helyt, hogy a vásárlók mindebből a lehető legkevesebbet érzékeljék.

Meglepte a multikat a Mohu döntése

A multicégek érdekképviselete szerint a Mohu 2025. július 31-én arról tájékoztatta őket, hogy 2025. szeptember 1-jétől új díjszabást alkalmaz, amelyben kevesebb mint a felére csökkenti a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű kereskedelmi egységeknek eddig járó palackonkénti díjat.

Az érintett kiskereskedelmi egységek – hiper- és szupermarketek, diszkontok – váltják vissza a visszahozott palackok kétharmadát. A szövetség számításai szerint a jelenlegi kezelési díj sem fedezi a felmerülő költségeket, a díj csökkentése pedig további évi 6,5 milliárd forint bevételkiesést okozna. Az érintett kiskereskedelmi láncoknál a kötelező visszaváltás eddig is veszteségesen üzemelt, az erről szóló szakértői vizsgálat szerint a díjat minimum 10 forintra kellene emelni ahhoz, hogy fedezze a kereskedelem jogszabályok által előírt feladatainak költségeit.

Az OKSZ visszatetszőnek nevezte, hogy a Mohu kerüli a párbeszédet a kiskereskedelem szereplőivel, hiszen semmilyen előzetes szakmai egyeztetés nem történt a partnerekkel. 

A Mohu pontosan megindokolta döntését

A változtatást az indokolja, hogy a korábbi rendszer aránytalanságokat eredményezett: a nagyobb kereskedelmi egységek kapták a támogatások több mint 80 százalékát. Ez jelentős hatást gyakorol a boltok forgalmára is, mivel a visszaváltással járó kuponokat sok esetben a vásárlók a visszaváltó helyeken költik el.

Fontos leszögezni: a kezelési díj az a támogatás, amelyet a boltok a Mohun keresztül a gyártók hatósági díjaiból kapnak a visszaváltás üzemeltetéséért, beleértve az automaták működtetését és karbantartását. A kezelési díj fejében a boltok vállalják az üzemeltetést és a tisztán tartást, ezért a Mohu eddig összesen mintegy 18 milliárd forintot fizetett. Ez az összeg független az 50 forinttól, ez csak a boltoknak jár, ezt palackonként fizeti a Mohu. Magyarázata szerint a visszaváltásért általa kifizetett, palackonkénti kezelési díjak 90 százaléka elsősorban azért jelentkezett a nagy boltoknál, mert

  • az elmúlt időszakban megugrott a visszaváltott palackok száma,
  • a visszaváltás pedig döntően a nagy boltokban történt a vásárlási szokások miatt,
  • az idén már minden hónapban több mint 80 százalékos volt a visszaváltás aránya, ezzel a nagy boltok nemcsak sok, hanem bőven a felmerült költségeiknél is nagyobb kezelési díjbevételhez juthattak a Mohu szerint.

Mellesleg már tavaly is várakozáson felül teljesített az új hazai visszaváltási rendszer: a nagyobb boltokban naponta akár 10 ezer palackot is visszaváltottak, ami országosan napi 8-10 vagy akár 15 millió palackot, dobozt és üveget jelentett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.