Egy, csak egy legény dirigálja a forintot, Varga Mihály jól tudja: biztos kéz kell, és az elég

Zűrzavarosnak tűnhet: a világfelbolydulásban, uniós csetlés-botlásban, választás előtt mi rángatja a forintot. Mégis, az utóbbi napok-hetek eseményei – legutóbb Varga Mihály Magyar Nemzeti Bankjának ülése – pontos eligazítást adtak: nem tömérdek, hanem egyetlen mindent maga alá rendelő tényezőre illik figyelnie annak, aki  tisztán szeretne látni. Akármilyen hullámokat vessen a világgazdaság és a politika, a forint árfolyamát tekintve ez számít. A biztos kéz, pénzügyi nyelvre fordítva pedig: a kamatkülönbözet. Kinek a biztos kezéről van szó, és ki különbözzék kitől? Lássuk!

A legkönnyebb két közeli fejleményből kiindulni:

1. A keddi MNB-ülés döntéseinek és kommentárjainak nyomán a forint nemcsak az euróval, de a régiónk többi devizájával szemben is ugrásszerűen erősödött . Miután a jegybank tisztázta: akár a februárban megkezdett kamatcsökkentés megfordítására is kész, ha az iráni konfliktus erősen visszavetné az infláció csökkenését. 

2. Csütörtökön az összes közép-európai deviza ugrásszerűen erősödött az euróval szemben, miután az Európai Központi Bank (EKB) is azt sugallta, hogy nem kizárt a váltás a kamatcsökkentésektől az emelések irányába – de nem tett jelzést radikális és gyorsan bekövetkező intézkedésre.

Máris a kamatkülönbözetnél vagyunk. Ha idegenül hangzik is a szó: az életünk folyásához, sőt még a politikához is ezer szállal kapcsolódik, amiről a továbbiakban olvashatunk.

Az alaplogika: mi is oda tesszük a saját megtakarítható pénzünket, ahol a legmagasabb hozamot, kamatot kapjuk, hozzá mérten a legkisebb kockázattal. Nagyobb kockázatot pedig akkor vállalunk, ha magasabb a kamat. Pont így tesznek a forint és a devizák piacán kereskedők is.

A forint árfolyama: az országok jegybankárai egymás kezét figyelik és a kockázatokat

A forint napi erősödésének tanulságai visszavezethetők az elmúlt majdnem másfél év világverő menetelésére is.  Ha a dollár kamatai úgy néz ki, gyorsabban csökkennek más országokénál, akkor az történik, ami történt is: a dollár gyengül, mások erősödnek. Az euró is. A közép-európai feltörekvő devizák pedig mindkettőhöz képest, mégpedig kamatelőnyük okán. Ez a jótékony kamatkülönbözet.

Ez még nőhetett is volna, és ennek megfelelően jót tett volna a régiós devizáknak, mikor az év elején további EKB-kamatcsökkentést rebesgettek a piacok. 

Az iráni háború azonban újra felhajtja az európai inflációt – még nem tudni, mennyire –, ennek megfelelően az EKB a kamatemelések irányába fordult. Ez a régiós devizák kamatelőnyét csökkentené, tehát számukra negatív hatás. Gerjesztett is félelmet, amikor azonban az EKB tisztázta, hogy nem tesz drasztikus lépést, jött a megkönnyebbülés: ezért ugrott meg akkor a régiós devizák árfolyama.

Ugyanakkor mindez egy sajnálatos változást is okozott. A kamatkülönbözet megmagyarázása után most térhetünk rá arra, mit jelent a biztos kéz, az abszolút garancia.

A múlt heti megkönnyebbülés ellenére az a kilátás nem tűnt el, hogy az euróövezeti kamatok a későbbiekben emelkedni fognak, akár már áprilisban, ha az iráni háború inflációs hatásai kibontakoznak. 

Ha az EKB emel, szűkül a régiós devizák kamatkülönbözete, azaz gyengülni fognak: ez pedig már azért sem tréfa, mert ráerősítene az amúgy is feltámadó inflációra. Ha ezt megelőzni igyekeznének, leegyszerűsítve nem tehetnek mást, mint az EKB-kamatemelésekre saját kamatemeléssel válaszolnak. A devizájuk árfolyamát csak az menti meg, ha azt olvassák le róluk: biztos kézzel menedzselik az inflációt.

Az MNB már megtette a magáét, ennek ellenére új szakaszt nyitott a háború

Mindebből már a múlt héten kiolvasható volt, hogy hiába csökken tízéves mélypontra a magyar infláció, és hiába kezdhette újra az MNB másfél év után kamatai csökkentését – a folytatásról most le kell mondani, sőt akár forduló is jöhet. 

Varga Mihály és az MNB döntéshozói azt erősítették meg: megteszik, amit tenni kell az infláció féken tartásához, azaz 

és holnap is ott lesz. Változhatatlanul, hiszen akármilyen eredményt hoz az áprilisi magyar választás, ők a helyükön maradnak.  Az igazodást ők már végrehajtották az EKB-hoz, és ugyanez vár a régió többi jegybankjára is – hacsak nem akarják megtapasztalni a keddi forinterősödést devizáik ellen sokszorozott mértékben. 

Tényleg van ennek köze a politikához is? 

Bizony, hogy van, többféle módon is. Három réteget említsünk meg:

1. Az elmúlt hetekben akár azt is megtehettük, hogy a forint, vagy más európai devizák árfolyammozgásait az energiaárak grafikonjainak alakulásából jósoljuk. Az árak a nagy világpolitikai fejlemény, az iráni háború miatt megugrottak, Európa saját politikai döntéseinek és nemdöntéseinek megfelelően kasszája kárára kiszolgáltatott, az ukrán olajblokáddal terhelt magyar és a katari gáztól megfosztott lengyel helyzetet ismerjük.

Mindez politika, de ne zavarodjunk össze: az árakat befolyásoló politikai földmozgásokat a jegybankok kamataikkal kezelik, azaz újra a kamatkülönbözetnél találjuk magunkat. Nagyobb inflációs kockázat mellé magasabb kamat jár, és aki ezt nem hajlandó figyelembe venni, devizája gyengülésével fizet: ez nem csak a „kicsikre” érvényes, hanem még a nagyokra is.

2. Folytassuk tovább: egy deviza képes akár az EU-hoz vagy az Egyesült Államokhoz való viszonyra,  mint politikai tényezőre is reagálni – hiszen a kisebb, vagy nagyobb kockázat kisebb, vagy nagyobb kamatot tesz lehetővé –, és a forint reagált is ilyenekre a múltban. Ezek azonban egyszeri tényezők, és menten megint a kamatkülönbözet kérdésénél találjuk magunkat.

A választás, a forint árfolyama, és hogyan lehet nyerni, vagy veszíteni a spekuláción

3. Egyszeri kockázatot szokott jelenteni a választás is. Nem véletlen, hogy a múlt nyártól megjelent a forgalomban erről is egy elmélet: volt, aki a Tisza Párt erősödését mutató közvélemény-kutatásokból azt olvasta ki, hogy javítaná a viszonyt Brüsszellel, azaz a forint erősödését hozná. Ez egy meglehetősen gyermeteg elképzelés, és aki erre épít forintvételi, vagy eladási pozíciókat, az százféle zátonyon vérezhet el, a gyorsan mozduló, jobban értesült profikra hagyva a pénzét.

• A választás egyszeri tényező (még ha nem is olyan közvélemény-kutatásokra építünk, amelyek manipuláltak és nem tükrözik a magyar választási rendszer sajátosságait). Hosszú távra azonban a kamatkülönbözet számít. És a piac azonnal magasabb kamatot követel, a forintot gyengítve, 1. ha olyan kerül hatalomra, aki nekitámad a Magyar  Nemzeti Banknak, 2. kiszámíthatatlan lépéseket tesz, mert tapasztalatlan, elfogult vagy információhiányos, 3. a kipróbálatlan, új, átláthatatlan összetételű kormányzat nem kockázatcsökkentő, hanem kockázatnövelő.
• Javítja a viszonyt Brüsszellel? És mi a helyzet Washingtonnal és Pekinggel? És Kijevvel, netán az Ukrajna támogatásából eredő háborús veszéllyel? Mindebből nem jön ki a forinterősödés.
• A biztos kéz elve ne csak a jegybankra igaz, hanem a politikára is, amely a forintra leső rizikókat féken tartja – vagy ha nem biztos kéz, akkor nem. Ha az nyer, aki eddig is kormányzott és megtámasztotta a forintot, az garancia rá: a későbbiekben sem lesz kicsi az elvárt kamatkülönbözet. Azaz egy ilyen eredmény politikai-költségvetési kockázatokat csökkent, vagyis: a forint erősödni fog a választás másnapján, ha Orbán Viktor nyer. Ellenkező esetben zuhan, vagy már akkor, vagy az első kanyarnál, ami meglepetést hoz. Ha a politika nagyobb kockázatot generál, az nagyobb kamatkülönbözetet kényszerít ki – vagy szakad az árfolyam.

Konklúzióul: a devizapiaci befektetők zöme alapesetben nem politikai, pláne nem ideológiai alapon ad-vesz. Gyakran létezik persze kisebbség: ők azok, akik rá szoktak faragni. A kulcsszavak: biztos kéz, kamatkülönbözet – ezekre érdemes valójában figyelni.