BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

JD Vance budapesti látogatása: több területen született megállapodás – itt vannak az eredmények

Több jelentős előrelépés történt. JD Vance látogatása bizonyítja Magyarország kiemelt szerepét az amerikai gazdaság- és külpolitikában.

Több területen is fontos megállapodások és együttműködések születtek Magyarország és az Egyesült Államok között JD Vance alelnök kétnapos budapesti látogatásán, garantálva a hosszabb távú együttműködést. Budapest súlyát mutatja az amerikai külpolitikában, hogy ez volt a harmadik amerikai alelnöki szintű látogatás Magyarországon az elmúlt évtizedekben. 

JD Vance, James David; ORBÁN Viktor
Jelentős eredményeket hozott JD Vance budapesti látogatása / Fotó: Kaiser Ákos / Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány foglalta össze elemzésében az energetikát, az űripart, a technológiát és a biztonságot is érintő csomag jelentőségét, a magyar gazdaságra és a magyar–amerikai kapcsolatokra kifejtett hatásait.

Az elemzés emlékeztetett, hogy a kétnapos egyeztetés során az alelnök tárgyalt a magyar miniszterelnökkel, valamint közösen vettek részt egy nagygyűlésen is, ahol JD Vance kiállt a jelenlegi magyar kormány mellett és támogatását fejezte ki számukra a közelgő választásokhoz. Egy szűk körű tanácskozást követően részt vett egy plenáris ülésen is.

JD Vance budapesti bizonyítványa

Az alelnök hivatala tette közzé a magyar–amerikai együttműködések listáját, valamint azokat a területeket, amelyeket a jövőben a felek együttesen érinteni kívánnak. Eszerint 

energetikai, nukleáris, technológiai, egészségügyi, védelmi és űripari területeken is előrelépések történtek.

A legfontosabb az energetika: bejelentették, hogy a Mol 510 ezer tonna amerikai kőolajat vásárolt közel 500 millió dollár értékben. Ez a megállapodás amellett, hogy a kétoldalú kapcsolatokat erősíti, jól jelzi a magyar kőolajellátás diverzifikációját is.

Már Donald Trump és Orbán Viktor tavaly novemberi washingtoni tárgyalásán is szóba került, hogy nukleáris területen is együttműködést fontolgatnak a felek. Az áprilisi alelnöki látogatás mindezt megerősítette, így ennek eredményeként új, amerikai technológiájú kis moduláris reaktorok magyarországi telepítésének műszaki és gazdasági megalapozását célozták meg.

A projekt szerint akár tíz ilyen típusú reaktor is megépülhet Magyarországon, amelyek összértéke eléri a 20 milliárd dollárt. Az építési, kivitelezési és fejlesztési folyamatokban olyan amerikai nagyvállalatok vesznek részt, mint a GE Vernova, a Holtec International, valamint a Westinghouse Electric. A magyar MVM ezekkel a társaságokkal kötött együttműködési megállapodást a projekt létrehozásához.

Kiemelt hangsúly a mesterséges intelligenciának

A technológia területén kiemelt hangsúlyt kap a digitalizáció és a mesterséges intelligencia. A Microsoft a magyar kormánnyal és a Gábor Dénes Egyetemmel közösen olyan képzési programok elindításáról állapodott meg, amelyek a kis- és középvállalkozások digitális felkészültségét javítják.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és JD Vance amerikai alelnök
Az amerikai kormányzat egyértelműen kiáll Orbán Viktor kormányfő mellett / Fotó: Jakub Porzycki / AFP

Egy másik megállapodás révén a közintézmények digitális infrastruktúrájának védelmét kívánják erősíteni, úgynevezett szuverén felhőmegoldásokkal.

Az egészségügyben is történt előrelépés, egy onkológiai kiválósági központ létrehozásáról állapodott meg egymással az amerikai GE Healthcare és a magyar Semmelweis Egyetem. A projekt célja, hogy amerikai orvostechnológiai és mesterségesintelligencia-alapú megoldásokkal javítsák a daganatos betegek kezelését, ellátását Magyarországon.

HIMARS rakétarendszert vesz Magyarország

Születhet hamarosan jelentős megállapodás a védelem területén is, mivel Magyarország 700 millió dollár értékben tervez beszerezni HIMARS rakétarendszereket.

Ezek a nagy mobilitású tüzérségi rendszerek a NATO-n belüli interoperabilitást erősítik, 

és a honvédség elrettentő képességének növelését szolgálják.

A rendszerhez kapcsolódó kommunikációs infrastruktúra fejlesztésében a magyar 4iG és az amerikai L3Harris Technologies kötött együttműködési megállapodást tavaly decemberben. A cél a NATO-kompatibilis kommunikációs technológiák integrálása.

Az űripari megállapodás részben a védelmi ipari együttműködéshez kapcsolódik. A magyar 4iG és az amerikai Northrop Grumman egy geostacionárius műholdas képesség kialakításán dolgozik, amely a nemzetbiztonsági és kommunikációs infrastruktúra fejlesztését szolgálhatja. Mindez az amerikai ipari bázis fenntartásához is hozzájárul.

Hasznos lépések mindkét gazdaság számára

Az áprilisi alelnöki látogatáson született megállapodások egy részét még a 2025. novemberi washingtoni magyar–amerikai egyeztetés részeként pontosították, ami jól mutatja az akkori tárgyalás jelentőségét.

JD VANCE, James David; ORBÁN Viktor
Hat területen született megegyezés / Fotó: Kaiser Ákos / Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály

Az együttműködések nem hagyományosan gazdasági célzatú, befektetéseket fókuszba helyező projektek, mindazonáltal 

mindkét ország gazdaságára képesek lehetnek jótékonyan hatni,

 többek között a beszállítók révén.

  • A megállapodások több százmillió dolláros projekteket jelentenek (például műholdprogramok, védelmi rendszerek), az amerikai cégek bevonásával nő a külföldi tőke és a high-tech beruházások volumene. Mindez GDP-növelő hatású, javítja a külkereskedelmi mérleget, valamint stabil és hosszú távú megrendeléseket hoz.
  • Emellett nem elhanyagolható tényező a tudásimport: a fejlett katonai és űripari technológiák, amelyek Magyarországra érkeznek a közös fejlesztések révén, a mesterséges intelligencia, a felhőalapú és a digitalizációs programok részeként a civil szektorokba is átszivárognak.
  • Hosszú távon mindez növeli a magyar cégek termelékenységét, erősíti az innovációs ökoszisztémát, továbbá segíti a magas hozzáadott értékű iparágak fejlődését.
  • A megállapodás űripart érintő szegmense segítségével új ipari klaszterek alakulhatnak ki (kisműhold-gyártás, védelmi digitalizáció, rakétatechnológia), a magyar beszállítók aktívabban bekapcsolódhatnak a globális értékláncokba, ami munkahelyteremtést eredményezhet, valamint növeli az exportorientált iparágak súlyát.

Donald Trump kiállt Orbán Viktor mellett

A gazdasági lehetőségek további fejlesztését azóta Donald Trump elnök is kilátásába helyezte. „Kormányom készen áll arra, hogy az Egyesült Államok teljes gazdasági erejét mozgósítsa Magyarország gazdaságának megerősítése érdekében – ahogyan azt a múltban nagy szövetségeseink esetében is tettük –, amennyiben Orbán Viktor miniszterelnöknek és a magyar népnek erre valaha szüksége lenne” – írta az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon.

Az Egyesült Államok és Magyarország közötti erős kapcsolat eredményeként hazánk vonzóbb befektetési helyszín lehet a nyugati befektetők számára.

A transzatlanti integráció növeli a biztonsági és politikai stabilitás percepcióját.

Ez különösen fontos a nagyvállalati beruházásoknál és a pénzügyi piacok megítélésében. A kétoldalú kapcsolatokban megmutatkozó pozitivitás Magyarország és az Egyesült Államok között tehát számos területet érint, a hosszú távú elkötelezettség egymás mellett pedig mindkét ország számára egyértelmű, hangsúlyozta elemzésében Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó elemzője.


 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.