A csütörtök--pénteki belgrádi események előtti napon ezen a helyen megjelent írásomban -- Milosevics: menni, vagy nem menni? -- azt tartottam a legvalószínűbbnek, hogy a szeptember 24-ei elnökválasztás nyomán kialakult jugoszláv belpolitikai válság kompromisszummal zárul. És bár jelenleg ez látszik bekövetkezni -- Vojiszlav Kostunica immár hivatalosan is Jugoszlávia elnöke, Szlobodan Milosevics viszont hivatalosan továbbra is a jugoszláv belpolitika szereplője --, előrelátásom, bevallom, nem tölt el büszkeséggel. Nem elsősorban azért, mert nem hittem a Szerb Demokratikus Ellenzék (DOS) által szervezett tömegmozgalom erejében, amely végül egymaga kényszerítette ki a machiavellista-nacionalista elnök posztjáról való távozását, hanem mindenekelőtt azért, mert ezúttal jócskán alulértékeltem Milosevics taktikai képességeit.