Legalább féltucatnyi két- vagy többoldalú védelmi megállapodást kötöttek NATO-tagállamok az Egyesült Államokkal az utóbbi időben. Adódik a kérdés, hogy van-e értelmük az ilyesfajta kétoldalú egyezményeknek, kvázi ráduplázásnak. Nem értéktelenítik-e el így az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét, a nyugati országok működő és dinamikusan terjeszkedő védelmi szervét? A Politico amerikai kiadása szerint a különmegállapodások lényegében amerikai csapatok az adott ország(ok)ban való állomásoztatásának elérését, az egyfajta pótlólagos biztonsági garanciát célozzák. A NATO 31 tagországának alig több mint a felében állomásoznak állandó jelleggel amerikai egységek. Ez egyben az USA hadseregének hatalmas mennyiségi és minőségi fölényét, a „maradék NATO” védelmi képességeit is megkérdőjelezi.
Ukrajna hatalmas vízválasztóként, sőt még az aranyat a többi kevésbé értékes fémtől megkülönböztető választóvízként is szolgált. Igazolta a kiváló NATO-fegyverek erényeit (Patriot, NASAMS légvédelmi rendszerek), avagy gyengéit (német, francia, angol tankok, MBT-k a „keleti” harctéren). Amit nem tudott lemérni, az a NATO-erők együttműködési képessége éles harci helyzetekben. Ám az óvatosság munkálkodik azokban a NATO-tagokban, amelyekben nincsenek amerikai katonai egységek, noha Oroszország több ízben jelezte: nem támadja meg a NATO-t. De az ilyen jellegű moszkvai bejelentésekkel szemben is indokolt az óvatosság.
Globális terjeszkedés
Pedig a transzatlanti katonai szervezet a fennállása óta példásan teljesített. És az utóbbi negyedszázadban kiváltképpen jeleskedett, kiterjesztve befolyását kelet felé, gyakorlatilag valamennyi egykori Varsói Szerződés-tagot bevonzva. Magyarország a csehekkel és a lengyelekkel együtt a csatlakozás legelső lépcsőjéhez (1999) tartozott. Most már a NATO-befolyás keleti határa Európában a balti hármak–Ukrajna–Törökország–Grúzia–Örményország, de a közép-ázsiai öt „sztan”-végű állam sem ellenségesen viszonyul az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez. Mongólia és a között 2005-ben kezdődött meg a kapcsolatépítés, jelenleg az egyéni partnerségi, IPAP-kapcsolati szintű együttműködésnél tartanak.
A NATO alapszerződésének 10. cikkelye szerint csak az európai államok válhatnak taggá az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében – kivétel Kanada és az USA, a két nem európai alapító tag.
Mindez nem gátolja meg a NATO-t globális jelenléte kiépítésében, amelyet az NCI Agency fog össze. Néhány intézményes regionális struktúra, amely NATO és nyugati nemzetbiztonsági érdekeket szolgál:
- A közel-keleti – észak-afrikai térségben a Mediterrán Párbeszéd (Mediterran Dialogue Partners – MDP) a kapocs, amelyhez Izrael, Egyiptom, Jordánia, Tunézia, Algéria, Marokkó és Mauritánia tartozik.
- Az Isztambuli Kooperációs Kezdeményezés Szervezete (Istanbul Cooperation Initiative Countries - ICIC) a Perzsa (Arab)-öbölbeli államokat, Kuvaitot, Katart, Bahreint, az Egyesült Arab Emírségeket fogja össze. Ezt a szervezetet erősíti az USA egyik legnagyobb külföldi katonai támaszpontja Katarban.
- Talán a leglazább csoport a NATO-békepartnerség (PfP), amelyhez a közép-ázsiai országok, Ukrajna, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország, Írország tartoznak.
- A „maradék” államok, köztük olyan fontosak, mint Japán, Dél-Korea, Ausztrália és Új-Zéland, továbbá Latin-Amerika egyetlen NATO-kötődésű állama, Kolumbia, míg Ázsiában Afganisztán, Pakisztán, Irak a Partnerek Szerte a Világban (Partners across the Globe) nevű társulási formához tartoznak.
Fotó: Anadolu via AFP
Keleti befolyás
Ezeket a szervezeteket a NATO Partners Network (NPN – NATO Partnerek Hálózata) kapcsolja össze, amely a NATO szívének tekintett SHAPE (az Európai Szövetségesek Főparancsnoksága) központban működik, Mons városában. A NATO egyik legfontosabb szervezete a Nukleáris Tervező Csoport (Nuclear Planning Group – NPG), amelyben konzultációs jelleggel valamennyi tagország részt vesz. A csoportot a NATO főtitkára vezeti, a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos lépések, döntések a szervezet legjobban őrzött titkai közé tartoznak. Az erre vonatkozó NATO-dokumentum szerint Franciaország (az EU egyetlen atomhatalma) nem vesz részt az NPG munkájában, noha 2009 óta Párizs egészében véve ismét bekapcsolódik a NATO-tevékenységbe.
A keleti irányú befolyásépítés 2017-ben vált érezhetőbbé, a körülbelül zászlóalj (700-800 katona) erősségű előretolt jelenlétű (forward presence) NATO Harccsoportok (NATO Battle Groups – BG) megalakításával. A múlt évi decemberi helyzet szerint nyolc előretolt állomásoztatású harccsoport tevékenykedik. A magyarok vezetésével Horvátország, Törökország, Olaszország és az Egyesült Államok katonáival működik a 3. Harccsoport. Ez az egyetlen harccsoport, amelyben a vendéglátó ország (host nation) és a keretadó ország (framework nation) ugyanaz: Magyarország.
Jövőre áttörés várható, az iránya viszont nagy kérdés
Még nem látni pontosan, miként zárul le az oroszországi támadó és a megtámadott Ukrajna háborúja. Ez idő szerint a kompromisszumos megoldás látszik a legvalószínűbbnek, amelyben Moszkva „biztonsági garanciákat”, esetleg ukrán területen egy legalább száz kilométer széles ütközőzónát követelhet. Kijev ezt mereven elutasítja, a fegyverszünet, majd a békekötés alapfeltételeként az 1991-ben, a Szovjetunió felbomlásakor kialakult önálló ukrán államhatárok – beleértve a Krím félszigetet – mögé való oroszországi visszavonulást támasztja. Ennek a realitását több ország megkérdőjelezi, de a 2024-es év valószínűleg áttörést hoz – hogy milyen irányban, az még nyitott kérdés. Nem vitás, hogy a NATO ebben a folyamatban is döntő szerepet játszik.
