Az Európai Unióból való kilépésre, azaz a Brexitre 2016-ban szavazó britek többsége most már elfogadná a szabad mozgás visszaállítását az uniós egységes piacra való belépésért cserébe – derül ki a Külkapcsolatok Tanácsának (ECFR) legújabb közvélemény-kutatásából.
Az agytröszt csütörtökön közzétett felmérése szerint Oroszország teljes körű ukrajnai inváziója és Donald Trump közelgő visszatérése a Fehér Házba „alapvetően megváltoztatta azt a kontextust”, amelyben a britek az Egyesült Királyság és az EU kapcsolatait látják.
A tanulmány részeként 2125 britet kérdeztek meg, és megállapították, hogy
a 2016-ban a Brexitet támogatók 54 százaléka elfogadná, hogy az emberek teljes mértékben szabadon utazhassanak, élhessenek és dolgozhassanak az EU határain túl, cserébe a blokk egységes piacához való hozzáférésért.
A „vörös falra szavazók” – vagyis a legutóbbi választásokon a munkáspártiak és a konzervatívok között gazdát cserélő, kulcsfontosságú választókerületekben élők – mintegy 59 százaléka mondta azt, hogy támogatná ezt a kompromisszumot. Azoknak a 81 százaléka pedig, akik 2024-ben a Munkáspártra szavaztak, szintén támogatta az ötletet.
A Nigel Farage vezette, Brexit-párti Reform UK támogatói voltak egyedül azok, akik szűken, 45 százalékkal ellenezték az ilyen cserét.
Az összes megkérdezett brit szavazók 68 százaléka támogatta az ötletet, 18 százalék ellenezte.
A kutatók szerint a látványos irányváltás összefügghet azzal, hogy az Egyesült Királyságban még az EU-ból való kilépés után is magas maradt a bevándorlás szintje – vagyis Nagy-Britannia távozását a blokkból már nem tekintik a határok ellenőrzése eszközének.
Érdekes módon a Munkáspárt, amely jelenleg a történelem legnépszerűtlenebb brit kormánya, választási programjában ígéretet tett arra, hogy nem csatlakozik újra az egységes piachoz vagy a vámunióhoz. Júliusi hivatalba lépése óta azonban Keir Starmer miniszterelnök megkezdte az uniós kapcsolatok „újraindítását”.
Brexit: ideje beismerni, hogy sikertelen volt a kísérlet
Fontmilliárdokat veszít évente a brit élelmiszeripar. A Brexit megfosztotta az agráriumot a legnagyobb piacától, szenvednek az exportőrök és az importőrök is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.