Egészen az 1990-es évek elejéig kell visszatekerni a képzeletbeli időgépet, hogy megértsük a mostani folyamatokat. Bő 30 évvel ezelőtt az európai országok fellélegeztek. A Varsói Szerződés szétesett, a hidegháború véget ért, Oroszország gyengülését a Szovjetunió szétesése is bizonyítja, demokráciák születtek, a békés építkezés vágya lengte be Európát. Ebben a helyzetben a legtöbb ország megnyirbálta védelmi költségvetését, haderejét csökkentette, fegyvereinek egy részét értékesítette – valószínűtlennek tartották ugyanis, hogy Európában valaha háború robbanjon ki.
Viharfelhő a kék égen
Az optimista, pacifista illúziót azonban 2022 elején szétverte Oroszország Ukrajna lerohanásával.
Azóta persze kapkodva emelik védelmi költségvetéseiket az egyes európai országok, miközben végképp kiürítették lőszerraktáraikat, Ukrajnába küldve a muníciót. Svájc közben arról döntött, hogy nem küld fegyvereket Ukrajnába. A politikai vezetés egy hosszabb távú, intenzív fegyveres konfliktusra készül. Egyelőre viszonylag szerény eredményeket látni, és ahhoz, hogy meg tudjuk válaszolni a kérdést: Európa mikor állhat készen egy esetleges fegyveres konfliktus kezelésére, több nézőpontból is meg kell vizsgálni a helyzetet.
Kis pénz, kis foci
Négy százalék után 1,6 százalék – röviden így lehet összefoglalni a NATO-tagállamok GDP-hez mért védelmi kiadásainak változását 1989 és 2014 között.
A 90-es évek előtt előretolt védelmet tartottak fenn Európában, készülve a Varsói Szerződés és a Szovjetunió esetleges agressziójára, majd
amikor a kétpólusú világrend megszűnt, a jóléti kiadásokra és az egészségügy finanszírozására fordított összegek nőttek meg – a hadi költségvetések rovására.
Meg kell jegyezni persze, hogy az akkori NSZK, azaz Nyugat-Németország nem két márkát költött az újraegyesítés után a keleti területekre, vagy éppen az akkor még nem NATO-tag közép-európai országok számára nagy kihívás volt gazdaságuk újraszervezése, a piacgazdaságra való átállás.
Mindenesetre a fegyveres erők karcsúsításának újabb lökést adott a 2001. szeptember 11-i terrortámadás. Nemcsak az Egyesült Államokban, hanem a világ többi részén is megdöbbent a közvélemény, hogy
immár nem páncélosokkal vívnak nyílt ütközeteket, hanem a rejtőzködő terroristák jelentik a fő biztonsági kihívást. Erre pedig alaposabb felderítés és gyors mozgású, könnyen felfegyverzett, de annál jobban kiképzett „precíziós” hadsereg felállítása lehet a válasz.
A következmény pedig a „mélypont” elérése volt: 2014-ben az európai NATO-tagok átlagosan a GDP-jük 1,4 százalékát költötték védelmi kiadásokra. Beszédes, hogy Németországnak összesen kevesebb mint 1000 harckocsija és gyalogsági harcjárműve volt, a hidegháború alatti 7000 darab után.
Békejutalom után kijózanodás
Az Egyesült Államok hamarabb felébredt álmából, míg 1989-ben a bruttó hazai össztermék 6 százalékát költötték fegyveres erőkre, 2001-ben ez az adat 3 százalék volt. Valószínűsíthetően a szeptember 11-i terrortámadás vezetett el a trend megfordulásához, ugyanis vagyonokat emésztett fel az afganisztáni és az iraki háború. Tény, hogy 2010-ben már a egyhuszadát költötték védelmi célokra, és az arány az elmúlt években 3,5 százalék körül stagnál.
Az első európai pofon: a Krím annektálása
Az európai országok egészen 2014-ig egyre kevesebbet költöttek védelmi célokra.
A Krím-félsziget orosz annektálása azonban elhozta a fordulatot, és akkor azt tűzték ki célul a tagok, hogy 2024-re, azaz jövőre már gazdasági teljesítményük 2 százalékát költik majd védelmi célokra.
Alapvetően kevés tagországnak volt esélye arra, hogy ezt valóban elérje, ám a tavalyi ukrajnai agresszió gyökeres fordulatot hozott, felerősödtek a szovjet birodalom ismételt felépítéséről szóló aggodalmak, a új stratégiájában ismét Oroszországot azonosítja a legnagyobb veszélyként, míg az előző elképzelés még a „stratégiai partnerség” kialakítása volt.
A tankok, a tüzérség reneszánsza
Sok európai ország újraírta a védelmi doktrínáit, amelyek meghatározzák, hogy milyen háborúkra kell felkészülni. Ezekbe
visszakerültek a tankok, páncélosok, légvédelmi rendszerek, precíziós rakéták és drónok, amelyek az ukrajnai háborúban is főszerephez jutnak.
A McKinsey & Co tanácsadó cég előrejelzése szerint a háború nélkül az európai védelmi kiadások 2021-től 2026-ig 14 százalékkal nőttek volna, ám a konfliktus miatt a növekedés legalább 53 százalék lesz, és eléri a 453 milliárd eurót.
Németország fordulata volt talán a leglenyűgözőbb – Scholz kancellár egy 100 milliárdos kiadásnövelést jelentett be, Franciaország harmadával emelte meg a védelemre szánt hatéves költségvetési előirányzatot. Lengyelország hosszú bevásárlólistát állított össze, melynek elején a HIMARS rakétarendszer áll, valamint háromszor annyi harckocsit vennének, mint amennyi most összesen Franciaországnak és az Egyesült Királyságnak van.
Az éveken át a leépítésektől hangos fegyverszektor nem győzi megválaszolni a rendeléseket, és nem is tudnak annyit toborozni, amennyi munkás szükséges lenne.
Beszédes, hogy az egyik legnagyobb európai fegyvergyártó, a Leopard 2 tankokról ismert Rheinmetall részvénye az elmúlt fél évben nagyjából 20 százalékot ralizott.
Azonban a szektor felpörgetése nagy kihívás. Ma már nem annyiból áll egy üzem tevékenységét megváltoztatni, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor mind a vagdalt húsos konzerv, mind a sűrítettparadicsom-konzerv mérete megfelelt bizonyos tölténykalibereknek, és a kazánokat gyártó cég a nevében viselte a tevékenység gyors újradefiniálásának lehetőségét (FÉG – Fegyver és Gázkészülékgyár).
A pénz beszél – a puskapor meg ömlik?
Az infláció megemelkedése, a béremelési igényei, a klímaváltozás miatti zöldprojektek finanszírozása, az Ukrajnának nyújtott, pillanatnyilag végtelennek tűnő támogatás – ez csak néhány olyan terület, amelyre hatalmas összegeket kell költeniük a kormányoknak. Nagy kérdés tehát, hogy az országok képesek lesznek-e finanszírozni a védelmi kiadásokat.
Azonban az ambiciózus céloknál van aktuálisabb probléma is.
A nagy fejlesztések, tömeges bevásárlások előtt a jelen pillanatban üres fegyver- és lőszerraktárakat kellene feltölteni, ami szintén nagy kihívás. Nem feltétlen anyagi okok miatt, hanem a fegyvergyárak leépített, „tetszhalott” állapota miatt.
Annyit tudni lehet, hogy Ukrajnában naponta több lőszert használnak, mint amennyit az ipar elő tud állítani, ami hosszabb távon ellehetetlenítheti az ilyen mértékű támogatást is.
Az európai kormányok nagyrészt továbbra is saját fegyverrendszereiket fejlesztik, amivel ugyan saját iparukat támogatják, de megnehezítik a különböző országból ékező katonák sikeres együttműködését.
Az európai védelmi beszerzési kiadások mindössze 18 százalékát fordították közös projektekre 2021-ben. Challenger 2, Leopard 2, Leclerc – még a nevükben is ott szerepel az MBT (Main Battle Tank), azaz a harctéren a páncélos erők gerincét harckocsi. Valóban mind az Egyesült Királyságnak, mind Németországnak, mind pedig Franciaországnak egymástól teljesen eltérő MBT-ket kell gyártania? Konfliktus esetén tényleg ez viheti sikerre Európát?
