Gyengült csütörtökön a globális részvénypiac és a dollár is, miután a befektetők a kedvező amerikai inflációs jelentés, valamint a Washington és Peking között kialakult törékeny kereskedelmi tűzszünet hatásai között ingadoztak. A Közel-Keleten fokozódó feszültségek és a vámokkal kapcsolatos aggodalmak rontották a kockázatvállalási hajlandóságot.
A pénzügyi piacok figyelme ezen a héten az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi tárgyalásra összpontosult. A két nagyhatalom által kötött keretmegállapodás eltörölné a kínai ritkaföldfémexport korlátozását, és lehetővé tenné a kínai diákok számára az amerikai egyetemekhez való hozzáférést.
Nagyszerű megállapodást kötöttünk Kínával. Nagyon elégedettek vagyunk vele
– mondta Donald Trump amerikai elnök. A piacok azonban visszafogottan reagáltak, részleteket várnak, és továbbra is óvatosak, tartanak egy esetleges újabb kiéleződéstől.
Trump azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok egy-két héten belül leveleket küld tucatnyi más országnak a kereskedelmi megállapodások feltételeiről, amelyeket azok elfogadhatnak vagy elutasíthatnak – ezzel az elnök újabb bizonytalansági tényezőt csempészett a piacokra.
A kínai–amerikai megállapodás valójában csak annyit jelent, hogy a vámok változatlanul maradnak, miután a genfi találkozó után visszavágták őket, tehát igazából nem sok minden változik
– kommentálta a helyzetet a Reutersnek Shane Oliver, az AMP Capital befektetési stratégiáért felelős vezetője és vezető közgazdásza. „A kereskedelmi feszültség végső soron még mindig nem oldódott meg az Egyesült Államok és Kína között” – tette hozzá.
Trump kiszámíthatatlan vámintézkedései az elmúlt időszakban felforgatták a globális piacokat, befektetők tömegeit késztetve amerikai eszközök, különösen a dollár eladására – tartanak az inflációtól és a lassuló gazdasági növekedéstől.
A szerdai adatok szerint az amerikai fogyasztói árak májusban a vártnál kisebb mértékben nőttek, mivel az olcsóbb üzemanyagárak részben ellensúlyozták az emelkedő lakbérek hatását. A piac azonban arra számít, hogy az infláció gyorsul a Trump-kormányzat által bevezetett importvámok hatására.
A visszafogott inflációs jelentés nyomán Trump elnök ismét felszólította az amerikai jegybankot egy jelentősebb kamatcsökkentésre. Az elnök már egy ideje szorgalmazza a kamatvágást, a Fed viszont folyamatosan hangsúlyozza, hogy óvatosan fog eljárni, megvárja a vámintézkedések hatásait.
A kereskedők jelenleg 70 százalékos esélyt látnak arra, hogy a Fed szeptemberig negyed százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre.
A döntéshozók a jövő héten várhatóan változatlanul hagyják az irányadó rátát. Az AMP közgazdásza szerint a magasabb árak vagy infláció formájában, vagy a vállalatok árrésének csökkenésén keresztül jelentkeznek majd.
Gyanítom, hogy a kettő kombinációja fog bekövetkezni. Ezért logikus, hogy a Fed kivárja a fejleményeket, ahelyett hogy elsietné a kamatvágást
– mondta az elemző.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.