Szijjártó: a háború hosszú távú folytatására készül az EU-tagok többsége
Brüsszel és a legtöbb európai uniós tagállam is az ukrajnai háború hosszú távú folytatására készül, nem érdekelt a béketárgyalások sikerében, és készen áll további sok ezermilliárd forintot küldeni Ukrajnába – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Koppenhágában.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s külügyi tanács informális ülését követő sajtóértekezletén arról számolt be, hogy ismét világossá vált, hogy Brüsszel és a tagállamok egy jelentős része is az ukrajnai háború hosszú távú folytatására készül, és nem érdekelt a békefolyamat sikerében.
Brüsszel és az európai uniós tagállamok többsége készen áll arra, hogy az európai emberek pénzéből újabb euró-tízmilliárdokat, vagyis sok sok-sok ezermilliárd forintot küldjenek Ukrajnába, hogy azután abból fegyvereket vásároljanak, és fenntartsák belőle az ukrán hadsereget. Tízmilliárd eurókat akarnak költeni ukrán katonák fizetésére, drónok vásárlására és az ukrán állam működtetésére
– sorolta. „Koppenhágában definícióként kezelték azt, hogy Ukrajnát pénzügyileg támogatni kell, s mivel nincsen egyetértés abban, hogy a befagyasztott orosz vagyon legyen-e ennek a fedezete, ezért világos, hogy Ukrajna pénzelésére vagy a nemzeti, vagy pedig az európai uniós költségvetéseket lehet igénybe venni” – folytatta. Majd hangsúlyozta, hogy most is nagy volt a nyomás a magyar kormányon, hogy engedjék be Ukrajnát gyorsítópályán az EU-ba, fogadjanak el újabb szankciókat Oroszország ellen, ezúttal már az energetika területén is. –Nagy volt a nyomás, hogy fizessünk ki újabb több mint hatmilliárd eurót, vagyis 2400 milliárd forintot az Európai Békekeretből Ukrajna felfegyverzésére, és nagy volt a nyomás, hogy még több pénzt és még több fegyvert küldjünk az ukránoknak” – húzta alá.
Az Európai Bizottság Ukrajna érdekeit képviseli, és minden támogatást megad a háborúhoz
Szijjártó Péter sérelmezte, hogy az Európai Bizottság a mostani tanácskozáson is „gyakorlatilag Ukrajnai Bizottságként lépett fel, teljesen Ukrajna érdekeit képviselve, szemben a tagállamok érdekeivel. A mai napon az is világossá vált, hogy Brüsszelben magasról tesznek a kárpátaljai magyar közösség sorsára. Ha az Európai Unió valóban segíteni akarna, akkor simán helyre tudná állíttatni az ukránokkal azt a 2015-ös helyzetet, amikor a kárpátaljai magyaroknak még teljes jogköreik voltak az anyanyelv használatára az oktatásban, a kultúrában, a közigazgatásban” – vélekedett. – De Brüsszel magasan tesz a kárpátaljai magyarokra, és nem akar segíteni. Pedig tudnának, hiszen amikor Zelenszkij elnök átíratta a korrupcióellenes szabályokat Ukrajnában, és a saját hatáskörébe rendelte a korrupcióellenes szervezeteket, az Európai Bizottság azonnal fellépett, és visszacsináltatta ezt a törvényt – emlékeztetett. – Ha akarnák, épp így visszacsináltathatnák a kárpátaljai magyar közösség jogait elvevő jogszabályokat, de nem akarják. Világossá tette a bővítési biztos, hogy azért van ez a különbség, mert számukra a korrupcióellenes szabályok fontosabbak, mint a magyar kisebbség sorsa” – tette hozzá. Illetve kiemelte, az is világossá vált, hogy Brüsszelben magasról tesznek a magyar energiabiztonságra, arra, hogy a magyar családokat, a magyar gazdaságot el lehet-e látni megfelelő energiaforrásokkal. A miniszter szavai szerint ez abból is látszik, hogy máig nem válaszoltak a magyar és a szlovák kormány levelére, amelyben arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy legalább a saját döntésének feleljen meg, és lépjen fel az EU-tagországok energiabiztonságát veszélyeztető Ukrajnával szemben.
Végül pedig leszögezte, hogy a kormány mindezen nyomásgyakorlással szemben megvédi hazánkat és a gazdaságot, megvédi a magyar embereket a háború negatív hatásaitól.
Kifejtette, hogy ez négy dolgot jelent. Először is, minden támogatást megadnak Donald Trump amerikai elnök béke-erőfeszítéseihez, hiszen kizárólag egy amerikai–orosz megállapodás hozhatja el a rendezést. A második pont, hogy nem fogják hagyni, hogy Ukrajnát benyomják az EU-ba, mert azzal tönkretennék a magyar gazdákat, a magyar élelmiszer-biztonságot, és beengednék az ukrán maffiát Magyarországra. „Ezért nem fogjuk engedni azt, hogy a csatlakozási tárgyalások érdemi része, vagyis a konkrét tárgyalási fejezetek megnyíljanak - fogalmazott. – A harmadikként nem hagyjuk, (…) hogy a magyar emberek pénzét az ukrán hadsereg felfegyverzésére és finanszírozására használják, ezért továbbra sem támogatjuk, hogy mintegy 2500 milliárd forintot felhasználjanak az európai adófizetők pénzéből, az Európai Békekeretből minderre – mondta. – És végül negyedikként pedig nem hagyjuk, hogy Brüsszel és Kijev közösen kockáztassa Magyarország energiabiztonságát. Nem hagyjuk, hogy a rezsiköltségeket megemeljék Magyarországon, ezért nem fogjuk támogatni azon szankciós javaslatokat, amelyek olyan energiacégek ellen irányulnak, amelyek fontosak Magyarország energiaellátásában” – fűzte hozzá.