Elveszett évtized, kínai módra: Peking futólépésben követi Tokió példáját – a japán út végén csak gazdasági katasztrófát fognak találni
A kínai gazdaság lassulása már nem átmeneti megingásnak tűnik, hanem egy mélyebb szerkezeti válság előszelének. Egyre több elem utal arra, hogy Peking ugyanabba a csapdába esik, amely Japánt hosszú stagnálásba taszította, és lehetséges, hogy most kezdődik el egy új „elveszett évtized”.
A párhuzam első pillantásra kézenfekvő. Japán a hetvenes–nyolcvanas években, Kína pedig a kétezres és a 2010-es években élte át látványos gazdasági felemelkedését. Mindkét esetben gyors hitelbővülés hajtotta az exportorientált modellt, és mindkét országban elszálltak az ingatlanárak. Japánnál az ingatlanpiac összeomlása nyitotta meg az utat az „elveszett évtizedek” előtt – ma már a negyediknél tartanak
Jogos tehát a kérdés: miért ne történhetne ugyanez Kínában is, miután a 2020-ban kipukkadt ingatlanlufi utórezgései máig tartanak?
A derűlátók sokáig azzal érveltek, hogy Kína jobb helyzetben van, mint Japán volt a kilencvenes évek elején. Kína például jóval szegényebb:
- míg Japán egy főre jutó jövedelme 1990-ben meghaladta az amerikait,
- Kínáé 2020-ban mindössze a 17 százaléka volt.
Emiatt elvileg óriási tér nyílna a felzárkózásra. Ráadásul Peking tanulhatna Japán hibáiból.
Csakhogy 2026 felé közeledve egyre több jel mutatja: ezek az előnyök nem biztos, hogy elegendők. Az ingatlanpiac még mindig nem találta meg az alját, a beruházások csökkennek, a fogyasztói bizalom törékeny. Mindeközben egyre erősebben kísért a defláció.
Defláció és „involúció” nyomja a kínai gazdaságot
A kínai vezetés egy ideje az úgynevezett „involúciótól” tart: a túltermelés miatt kiéleződő árverseny lefelé nyomja az árakat, visszafogja a fogyasztást, és pénzügyi bajba sodorja az eladósodott cégeket. Ez a spirál jól ismert Japán történetéből.
Japánban önmagában nem a defláció volt a fő probléma, hanem az, amit jelzett: egy kettészakadt gazdaság kialakulását. Egyes, főként exportáló iparágak rendkívül termelékenyek maradtak, miközben a belföldi szolgáltatások lemaradtak. A pénzügyi rendszer pedig nem kényszerítette ki a szükséges tisztulást.
Hiába a pekingi szigor, elfogyott a lendület: egyre több adat jelzi, hogy vége a kínai növekedésnek – még Hszi is pánikba esett
Hszi Csin-ping most nyíltan hadat üzent a pazarló projekteknek és a látszatberuházásoknak. A kínai gazdaság egyszerre több fronton is lassul: a beruházások visszaesnek, a fogyasztás erőtlen, Peking pedig belső fegyelemmel próbálja menteni a növekedést.
Kína most ugyanezt a hibát készül elkövetni. Bár az ingatlanválság kezdetén Peking szigorított a hitelezésen, és hagyta bedőlni a magánfejlesztők egy részét, hamar kiderült: a „piaci fegyelem” inkább az állami szereplők pozícióinak erősítését szolgálta. A helyi önkormányzatok adósságainak rendezése ezzel párhuzamosan szintén akadozik.
Közben nem látszik az a vállalati átrendeződés, amely egy egészséges recesszió velejárója lenne.
Épp ellenkezőleg: szaporodnak a zombicégek.
A The Wall Street Journal becslése szerint a szolgáltató szektorban azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyek még a kamatterheiket sem tudják kitermelni, 2019 óta 8 százalékról 17 százalékra ugrott.
Ez azért történik, mert az alacsony kamatok és a hallgatólagos szabályozói nyomás mellett a bankok inkább görgetik a rossz hiteleket, mintsem csődbe vinnék a hatástalan cégeket. Pontosan ez bénította meg Japánt évtizedeken át.
Pánikgazdaság, kínai módra
Az eredmény egy kétsebességes gazdaság. A globális versenynek kitett, innovatív cégek fejlődnek, miközben egyre nagyobb erőforrások kötődnek le a túlélésért küzdő zombivállalatoknál. Japánban ez oda vezetett, hogy a termelékenységnövekedés néhány iparágra koncentrálódott, az innováció nem terjedt szét.
Kínában ennek korai jelei már látszanak. Egy éles törésvonal rajzolódik ki az állami favoritként kezelt high-tech ágazatok – például az elektromosjármű-gyártás és a mesterséges intelligencia – és a gazdaság többi része között. Hszi Csin-ping politikája az innovációt öncéllá tette, a piaci mechanizmusok rovására. Ez is kísértetiesen emlékeztet a japán útra.
Kína „japánosodása” nem eleve elrendelt végzet. De több mint öt év telt el az ingatlanpiaci korrekció kezdete óta, és a mélyreható fordulat jelei egyelőre hiányoznak. Drasztikus gazdaságpolitikai újragondolás nélkül Peking egyre közelebb sodródik saját elveszett évtizedéhez – és az idő már nem az ő oldalán áll.
Kína nagy bajban, elvághatják az olajtól: elbukott a pekingi terv, Hszi elnök felett egy pillanat alatt elsötétült az ég – most derül ki, mennyire erős
Az igazság pillanatait éljük, most bukik ki: ha megrendül a föld a világ egy pontján, másutt is hasad, és rendszerint feltör az olaj. Kína globális nagyhatalom, de Hszi elnök számításait pillanatok alatt zavarta össze, ami a földgolyó legalább két másik távoli pontján történt hirtelen és meghökkentő módon . Az Európai Unió csak érintőlegesen szerepel a világképletben, a főszereplők mások.
