Németországban perelte be az RWE energiaipari vállalatot Saúl Luciano Lliuya perui gazdálkodó, mivel nézete szerint a cég üvegházhatásúgáz-kibocsátása által okozott globális felmelegedés végső soron veszélyezteti az otthonát.
Szakértők szerint az észak-rajna-vesztfáliai Hamm város tartományi bíróságán folyó per precedenst teremthet a nagy környezetszennyezők éghajlatváltozásért való felelősségre vonásáért folytatott küzdelemben.
Lliuya az RWE ellen indított perében azzal érvel, hogy a cég tevékenysége által okozott felmelegedés felgyorsította szülővárosa, a perui Huaraz feletti gleccserek olvadását, aminek következtében a Palcacocha-tó veszélyes szintre duzzadt, és a közösséget katasztrofális árvíz fenyegeti.
A 44 éves felperest, aki szerint a német vállalat azért felelős, mert erőműparkja révén nagy mennyiségű üvegházhatású gázt termel, egy német alapítvány és a Germanwatch környezetvédelmi szervezet támogatja.
Az RWE a 2015-ben benyújtott keresetet jogilag elfogadhatatlannak tartja. Már csak azért is tagadja a jogi felelősségét, mert soha nem működött Peruban. Arra hivatkozik, hogy az éghajlatváltozás globális probléma, amelyet számos szereplő okoz.
A gleccserek és tavak adnak nekünk vizet, adnak nekünk életet, ám a gleccserek olvadnak, apránként eltűnnek. A vízzel egyre jobban megtelő Palcacocha-tó pedig több mint ötvenezer ember jövőjét veszélyezteti
– mondta Lliuya a bíróság épülete előtt, a gleccsereket ábrázoló fotók előtt állva.
„Tíz éve várunk erre a döntő napra, nagyon izgatott vagyok; remélem, minden jól megy majd” – tette hozzá a támogatók éljenzése közepette.
A felperest képviselő ügyvéd, Roda Verheyen azt emelte ki, hogy RWE az egyik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó egész Európában, és ez csak az első lépés, azaz a trambulin a további perekhez, amelyek további kibocsátókat vehetnek célba.
Az RWE képviselői szerint a per jogi nonszensz, és veszélyes precedenst teremt azzal, hogy egyes kibocsátókat pécéz ki, felelőssé téve őket a globális éghajlatváltozásért. Úgy vélik, az éghajlatváltozás ellen állami és nemzetközi politikákkal, nem pedig bírósági úton kellene küzdeni.
A bíróság azonban érdemben foglalkozik az üggyel. Hétfőn, a szóbeli tárgyalás első napján a bíróság által kirendelt két szakértő megállapításai álltak a középpontban. Arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy a következő 30 évben a felperes ingatlanát súlyosan érintené-e az árvíz vagy a földcsuszamlás. A válasz pedig nemleges volt.
Valószínűtlennek tartják a gleccsertóból kiinduló szökőárat, ennek a valószínűsége 1 százalék. Ha mégis jönne egy szökőár, a szakértők számításai szerint a felperes ingatlanát legfeljebb 20 centiméteres magasságig öntené el a víz, azaz nem érintené az épület szerkezetét – hangsúlyozta az egyik szakértő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.