BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Január befektetői szemmel: állampapírok, Wizz Air, forint, valamint a Vodafone-eladás háttere – ezek voltak a Világgazdaság legfelkapottabb cikkei

Az év első hónapjában kiderült, miért adta el magyar leánycégét a Vodafone, mekkora kamatra váltott a Bónusz Magyar Állampapír, s hogyan rugaszkodott el a forint a 400-as zónától. Mutatjuk a Világgazdaság legnépszerűbb januári cikkeit.

Régi trükk új köntösben: így verték át a horvátokat az új euróérmékkel 

Igencsak oda kellett figyelniük a horvátoknak a vásárlásoknál kapott visszajárókra, ugyanis számos helyen futhatnak bele a csalók nyomaiba. Régi trükk az eurót frissen bevezető országokban, hogy az egyeurós érmére rendkívüli módon hasonlító török lírával fizetnek, amit a kasszások ritkán szúrnak ki, ahogy a vásárlók is, akik visszajáróként kapják meg a jóval kevesebbet érő érmét. 

 

 

Ekkor még emelkedtek a kamatok, örülhettek a Bónusz Magyar Állampapír befektetői is

Az addigi 11,3 százalékot követően jóval magasabb kamatozásra váltott a második legnépszerűbb lakossági kötvény , a Bónusz Magyar Állampapír. A háromhavonta kamatot fizető, változó kamatozású hitelpapír sokáig népszerű maradt, de népszerűsége nem érte el a Prémium Magyar Állampapírét.
 

Fotó: Kallus György /  Kallus György/Világgazdaság 

Hamar kiderült, miért kényszerült magyar cége eladására a Vodafone 

Jó néhány cikk született a 4iG–Vodafone-ügylet hátteréről, finanszírozásáról, arról azonban kevés szó esett, hogy mi motiválhatta a világ egy legnagyobb távközlési vállalatát a megállapodás megkötésére. A brit gazdasági sajtóból érdekes kép rajzolódott ki.

Logo,Of,Vodafone,Mobile,Operator,On,A,Street,In,Kiev,
Fotó: Shutterstock

 

Eladásra ajánlotta a Wizz Airt a Concorde

A Wizz Air a vártnál gyengébb harmadik negyedéves eredményei tükrében semlegesről eladásra módosította ajánlását a Concorde, célárát pedig részvényenként 21 fontról 20,5 fontra csökkentette.
 

Változott az egyik legnépszerűbb állampapír kamata 

Ismét változott a lakossági befektetők körében is népszerű 2027/B nevű állampapír kamata. A kamatláb a január 22-i kamatfordulót követően ezúttal csökkent, de nem számottevő mértékben: az elmúlt 3 hónapban 16,7 százalék volt az évesített kamatláb, ami április 22-ig 16,03 százalékra csökken. Ez magasabb volt, mint a 2022-es éves átlagos infláció, amely 14,5 százalék volt. 
 

Ekkor váltott magasabb hőfokra a Prémium Magyar Állampapírok kamata is

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) gyakran megújítja a PMÁP-ok kondícióit, így tett januárban is, régóta ez az állampapír a favorit a befektetőknél. 
 

Olajpiac: dörzsölhették a tenyerüket az autósok

Az év elején már csökkentettek a hordónkénti olajár-várakozásaikon a szakértők, alacsonyabb átlagárra számítanak 2023 egészére, mint novemberben – derül ki a Reuters felméréséből, amelyben harminc elemzőt kérdeztek meg az idei prognózisukról.
 

20221129 Algyő 
Algyői kőolaj- és földgázmező   Algyő kutatási terület  MOL  Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság
olajkitermelés  földgázkitermelést

Fotó: Kallus György  L20221129 Algyő Algyői kőolaj- és földgázmező   Algyő kutatási terület  MOL  Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaságolajkitermelés  földgázkitermeléstFotó: Kallus György  LUS  Világgazdaság  VGUS  Világgazdaság  VG
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

 

Négyhavi csúcson volt a forint, mindenki azt találgatta: meddig erősödhet még a hazai deviza? 

Jól indult az év a forint szempontjából, de ekkor még csak arról volt szó, hogy eltávolodhat-e a forint/euró kurzus a 400-as lélektani szinttől. Azoknak lett igazuk, akik a forint erősödésére számítottak. 
 

Stack,Of,20000,Hungarian,Forint,Banknotes,With,Ferenc,Deak,On
Fotó: Shutterstock

Főhetett a fejük a piramisjátékot reklámozó hírességeknek

Évekig előszeretettel álltak be egy-egy kriptopénz mögé a filmsztárok és sportolók, óriási összegeket szakítva ezzel, majd, ahogy elkezdtek becsődölni a kriptovállalatok, sorra hátráltak ki mögülük. A csalódott és magukat átverve érző befektetők mindenkit pereltek, akit csak tudtak. 
 

Dollármilliárdokat találtak az FTX felszámolói

Több mint 5 milliárd dollár értékben azonosított az FTX-hez kapcsolódó eszközöket készpénzben és likvid kriptodevizákban a csődbe menekült cég új vezetése, mely a felszámolást végezte – tárták fel a vállalat ügyvédei a csődeljárásnak helyet adó bíróságon. Több száz, könyv szerinti értéken 4,6 milliárd dollárt érő további befektetés értékesítésétésére is szükség volt az ügyfelek kártalanítása érdekében.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.