BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy befektetési sztorit is újratöltött az Otthon Start – megindult az építőipari kispapír

Lendületet adott a hét végén megtorpant Épduferrnek az Otthon Start hétfői rajtja. Vajon a nyári rali után mekkora emelkedést hoz az őszi nekigyürkőzés?

Múlt szerdán még nem volt olyan Épduferr-ajánlat, amit ne vett volna meg a piac. Csütörtökön 25 forint közelében már többségbe kerültek az eladók, majd pénteken látványosan megtorpant a rali . Hétfőn az Otthon Start program rajtjára sem reagált azonnal a részvény, folytatódott a profitrealizálás. Ám kedden újra magára talált a kispapír, 20 forint alatt megjelentek a vásárlók. Már délelőtt 40 milliós forgalommal 7 százalékot pattant a kurzus. Újratöltve a befektetési sztorit.

befektetés
Befektetés: nem nyugszik az építőipari szektor a pesti parketten / Fotó: Vémi Zoltán

Négyszerezés után újra felfelé indult a kurzus

Elképesztő meneten van túl a dunaújvárosi térség építőipari cége. Három hónapja négy forinton forgott az Épduferr, a múlt hét közepén már 25 forinton jegyezték, pedig a nyár közepén is csak hat forinton cincogott a kurzus. Vagyis ezen a kispapíron négy hét alatt négyszerezni lehetett a befektetést.

Ilyen felértékelődésnek az éves jelentés alapján fundamentális háttere nem lehet a dunaújvárosi építőipari cég esetében. Bár benne volt a pakliban, hogy a meredek emelkedés után hasonlóan drámai kiárazódás következik, ám úgy tűnik, hogy 

rövid erőgyűjtést követően ismét feltámadt a piac.

A fórumozó kisbefektetők a frissített tulajdoni hányadokra hívják fel a figyelmet, mondván, növekedett a közkézhányad.

És arról sem szabad elfeledkezni, hogy az Otthon Start program hétfői rajtja, mely az első napon a Duna House részvényét dobta meg, lendületet adhat a BÉT építőipari szektorának.

EPDUFERR részvény
Utolsó ár: 18,3 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

Befektetési lehetőségeket is teremt az Otthon Start program

Korábban több magyarázat is született az árfolyam felívelésére. Július közepén a hazai építőipari adatok és az ukrán hírek izzították be a kispapír-spekulációt. Élénk mozgolódás indult a pesti parkett építőipari szektorában. Meglódult a DM-Ker, ralizott a Masterplast, s megindult az Épduferr is. De még a Duna House-részvényt is felkapták. A hazai fellendülés mellett a szektor kilátásait javítja Ukrajna háború utáni újjáépítése. Az amerikai békekötési erőfeszítések heves spekulációkat indítottak a térség építőiparában.

Ám a szeptemberi spekulációkat már az Otthon Start programmal kapcsolatos várakozások uralják. Annál is inkább, mert már a rajt előtti hónapban felizzott a lakóingatlanok piaca. Augusztusban ellentétes mozgás volt az ingatlanok és a hitelek piacán. Amíg a vásárlásokat előrehozták, addig a hitelfelvételekkel kivártak.  

Mindkét trend mögött az Otthon Start program állhat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.