A KATA, teljes nevén a kisadózó vállalkozások tételes adója hosszú éveken keresztül a legnépszerűbb adózási forma volt Magyarországon. 2022-ben jelentősen átalakították, de akik megfelelnek a szigorú kritériumoknak, azoknak ez az adózási forma továbbra is kedvező. A változtatás óta már csak főállású vállalkozó lehet KATÁ-s és kizárólag magánszemélyeknek lehet számlát kiállítani. Ez az adózási forma a szolgáltató szektorban tevékenykedő vállalkozások számára az igazán megfelelő, ezek a vállalkozások ugyanis rendszerint minimális költséggel működnek.  

A befizetendő adó összege havi 50 ezer forint, ez szinte minden járulékot és fizetendő adót kivált. Az adminisztrációs teher minimális. A KATA díján felül a helyi iparűzési adó, illetve a kamarai hozzájárulás 5 ezer forintos évi összege fizetendő. Ebben az adózási formában nincsen költségelszámolás, vagyis csak a bevételek számítanak, a kiadások nem. A KATA meghatározott éves határa (jelenleg 18 millió forint) feletti bevétel után már 40 százalékos külön adót kell fizetni. Ha egy vállalkozó év közben lett KATÁ-s, akkor ezt az összeget arányosítani kell. Ha pedig szünetelteti a vállalkozását, az az időszak is levonódik az éves KATA-keretből.