„Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és közben azt várni, hogy az eredmény más legyen.” Albert Einsteinnek ez a mondása jutott eszembe, amikor megnéztem a ma kezdődött dubaji klímacsúcs weboldalát.
Fotó: AFP
Ahogy egy éve megírtam, az 1995 óta minden évben megismételt éghajlatváltozási konferencia sohasem működött: nagy ígéretek (lásd Párizsi Egyezmény 2015-ben) szerény vagy semmi konkrét eredmény. Ez a rövid írás azt próbálja bemutatni, hogy a nagy (és egyre nagyobb) konferencia helyett teljes paradigmaváltásra van szükség, ha valamit tényleg tenni szeretnénk a globális felmelegedés ellen.
Akik még mindig kételkednek a klímaváltozásban, azoknak az idei év megmutatta, hogy a globális felmelegedés sajnos egy nagyon is valós probléma. 2023 negatívrekord-év lesz: az 1880–1900-as, azaz az iparosodás előtti évekhez képest 155 százalékkal több szén-dioxid van a levegőben, az átlaghőmérséklet pedig már 1,2 Celsius-fokkal emelkedett. A londoni Natural History Museum jelentése szerint 2023. október végéig közel negyven olyan nap volt, amikor az átlaghőmérséklet 1,5 Celsius-fokkal meghaladta a preindustrial átlagot.
Hogyan reagált erre a kihívásra Európa?
Németország, az EU legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója bezárta a három utolsó atomerőművét 2023 áprilisában. A német kormány szerint politikailag nem helyes nukleáris termelés helyét átvette az erősen szennyező szén. 2023 a szenes erőművek reneszánsza lesz Németországban. A politikai vita már nem arról szól, hogy hogyan lehetne a széntüzelésű erőművek működési engedélyét csendesen meghosszabbítani: és mindez történt egy (papíron) zöld kormány alatt.
A jövő év egyik legnagyobb kérdése az, hogy vajon az új német kormány vissza tudja-e még hozni a zérókibocsátással termelő, nem időjárásfüggő, viszonylag modern atomerőműveket. Ha igen, akkor kérdés, hogy ez a Mátyás királyos „van is atomerőművem, meg nem is” játék hány milliárd eurójába fog kerülni a német adófizetőnek.
Egy másik uniós ország különadót vetett ki azokra a kibocsátókra, amelyek ingyenes szén-dioxid-kvótát kapnak az EU ETS (emission trading system) rendszerben. Ám majd ahogyan ezek a termelők átmenetileg vagy véglegesen leállnak, úgy kell az ott helyben meg nem termelt végtermékeket valahonnan behozni. Az főleg nem EU-országokból érkezik, gyakran közúton. Az uniós Fit for 55 program szempontjából ez nem egy szerencsés megoldás: régi és erősen szennyező, nem EU-gyárak felpörgetik a termelésüket, miközben a modern EU-gyárak leállnak.
Olajipari szakember és bankárok a küldöttek között
Sajnos nemcsak az EU, hanem a két legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó ország, az USA és Kína is furcsán reagált a fent leírt éghajlatváltozásra. A COP28-konferencia tanácsadó testületében egyetlen kínai van, ő is olajipari szakember. Pedig a világ teljes szén-dioxid-kibocsátásának egyharmada kínai üzemekből származik. Ez tehát inkább olyan tessék-lássék részvétel, mint teljes kínai elkötelezettség a globális felmelegedés elleni fellépésre.
A másik nagy kibocsátó, az USA számára a globális felmelegedés egy marketingfogás: a karbonsemlegesség és a nettó zéró gyakran csak szlogen, ami segít egy terméket (legyen az zöldkötvény vagy kaliforniai bor) eladni. Az említett COP28 tanácsadó testületben öt amerikai van (az országra vetítve a legtöbb, közülük kettő befektetési bankár). Márpedig amíg Kína és az USA hozzáállása nem változik, addig az éves klímacsúcs egy vándortábor marad, ahol a hetvenezer (a tavalyi létszám kétszerese!!!) résztvevő karbonlábnyoma több kárt okoz a Földnek, mint hasznot.
Összefoglalva, a globális felmelegedés az emberiség egyik legnagyobb kihívása, ami ellen csak együtt és összehangoltan tudunk fellépni. Az elmúlt huszonnyolc év bebizonyította hogy a klímacsúcs egy szép gesztus, de a gyakorlatban nem működik. Ameddig a két legnagyobb kibocsátó csak a pálya széléről nézi a meccset, addig itt nincs remény győzelemre.
