„Az előző évek gyakorlatától eltérően idén arányaiban kevesebb munkavállaló számíthat a munkáltatójától év végi juttatásra: míg korábban a magasabb inflációs időszakban volt egy kompenzációs jellegük, addig ma már ilyeneket nem hajtanak végre a cégek” – mondta a Világgazdaságnak Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezetője. Az év végéhez közeledve Magyarországon több százezer magyar munkavállaló számára lesz aktuális a kérdés, meghálálja-e a munkaadója az egész éves teljesítményét, és fizet-e valamilyen pluszjuttatást, közkeletű nevén pulykapénzt. Mindez persze nem csak teljesítmény elismeréséről szól, a karácsonyi vásárlási időszakban, amikor rengeteg pluszkiadás keletkezik, jelentős anyagi segítséget tud jelenteni.
A Központi Statisztikai Hivatal adataiban is jól nyomon követhető ennek hatása, novemberben és decemberben általában jókora ugrást mutat a nemzetgazdasági átlagkereset, ami nemegyszer 50-60 ezer forinttal is magasabb, mint év közben. Ez különösen tavaly volt szembetűnő, amikor a magas, 17,6 százalékos átlagos infláció miatt sok vállalat próbált javítani a munkavállalója anyagi helyzetén. Épp ezért hozták előre egy hónappal 2024. évi minimálbér-emelést is a munkaadók és a szakszervezetek, hogy kompenzálják a legkisebb keresetűek vásárlóerő veszteségeit. Ennek pedig az lett a következménye, hogy 2023 októbere és decembere között több mint 90 ezer forinttal nőtt a bruttó átlagkereset Magyarországon, a két hónap alatt bekövetkezett 16 százalékos növekedés messze meghaladta a korábbi évek átlagát.
Mészáros Melinda szerint mindez már a múlt, a cégek az alacsonyabb inflációs közegben inkább a következő évi bértárgyalásokra és béremelésekre fókuszálnak, ami összefüggésben van azzal is, hogy nagyon sok vállalat a megrendelés hiánnyal és a bizonytalan kilátásokkal szembesül.
A hazai feldolgozóipar hónapok óta nincs jó formában, a német gazdaság és a külső kereslet gyengesége miatt olyannyira nincsenek megrendelések, hogy az is kérdéssé vált, fenn tudják-e tartani a jelenlegi létszámot. Ilyen helyzetben pedig legkevésbé sem azon van a hangsúly, hogy mennyivel emeljék a béreket.
A Liga vezetője azonban hangsúlyozta, hogy a béren kívüli juttatások mindig csak kiegészítő jelleggel működhetnek, szakszervezetként mindig azt tartották és tartják a mai napig is célként, hogy a munkavállalónak minél magasabb alapbére legyen. Ugyanis az befolyásolja a későbbiekben a túlmunkadíjazását, a különböző pótlékokat, képez járulék- és nyugdíjalapot, összességében tehát a keresetet emeli. Ezzel együtt is sok esetben a bértárgyalások során rákényszerülnek arra, hogy csomagban gondolkozzanak, azaz ne csak bérfejlesztésről állapodjanak, hanem a béren kívüli juttatásokról is.
Ugyanakkor óriási eltérések vannak cégstruktúra szerint abban, hogy egy vállalat ad-e béren kívüli juttatást a munkavállalójának. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézete évről évre végez felméréseket, tavaly például
Tehát minél kisebb egy cég, annál kevésbé valószínű, hogy bármilyen cafetériára számíthat a munkavállaló. Márpedig a magyar munkavállalók kétharmadát legkisebb cégek foglalkoztatják. Ráadásul a részben vagy egészben külföldi tulajdonban lévő társaságokra sokkal inkább jellemző a béren kívüli juttatás, tavaly 79 százalékuk tervezte. Ezzel szemben a tisztán hazai tulajdonú vállalkozások alig több, mint negyede, 27 százalékuk élt ezzel a lehetőséggel.
Évek óta a legnépszerűbb a vállalatok körében Szép-kártya, amellyel a munkáltatók kedvezményes adózás mellett 450 ezer forintot adhatnak a munkavállalóknak. A kártya népszerűsége várhatóan jövőre sem fog csökkenni, ugyanis több változás lép életbe, ennek egyik legfontosabb eleme, hogy
a feltölthető összeg 570 ezerre emelkedik, továbbá a kártyán lévő összeg 50 százaléka lakásfelújításra is felhasználható lesz.
Szintén lényeges változás, hogy béren kívüli juttatásként a munkáltatók 2025. január elsejétől lakhatási támogatást adhatnak a 35 év alatti dolgozóiknak havi 150 ezer forintig, éves szinten maximum 1,8 millió forintig. A Szép-kártyához hasonlóan rendkívül kedvező adózás mellett adható, itt is csak a 15 százalékos szja-t és a 13 százalékos szociális hozzájárulási adót kell megfizetnie a munkáltatónak, azaz összességében mindössze 28 százaléknyi adó terheli. A juttatás lakáscélú hitel törlesztésére, illetve a lakbér kifizetésére használható fel. A béren kívüli juttatások között egyre szívesebben élnek a cégek – utalvány formájában – a csekély értékű ajándék eszközével is, amely szintén kedvező adózási feltételek mellett alkalmazható.
Elsősorban a munkaerő-megtartásra, másodsorban jövőbeli motivációra fókuszálnak az év végi bónusz kiszabásakor a vállalatok, viszont szektoronként meglehetősen eltérő lehet a jutalmazás, a dicsérő szavaktól a fizetett szabadságon át egészen több havi fizetésnek megfelelő összegig terjedhet – derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából, amelyben kiemelik, hogy a bónuszok nemcsak anyagi juttatásként, hanem elismerésként is szolgálnak, amely segíti a munkaerő megtartását és a vállalati célok elérését.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a különböző iparágakban eltérő lehet a bónusz mértéke, de a globális trendek azt mutatják, hogy az eredményorientált, teljesítményalapú jutalmazások a legnépszerűbbek. Nagy Béla, a Comline Budapest vezető trénere, tulajdonosa hozzátette:
A pénzbeli juttatások mellett egyre gyakrabban alkalmaznak más formákat is, például extra szabadnapokat, ajándékutalványokat vagy rendezvényekre szóló belépőket is A jól megtervezett bónuszrendszer nemcsak a munkavállalók motivációját növeli, hanem hozzájárul a vállalat hosszú távú sikeréhez és stabilitásához is.
A cégvezetők általában kiemelik, hogy a bónuszok odaítélése szorosan kapcsolódik a dolgozói teljesítményhez és a vállalati célok eléréséhez. Ez különösen fontos a jelenlegi gazdasági helyzetben, ahol a munkaerőpiaci feszesség és az infláció együttese új kihívásokat teremt a munkahelyeken. „Az építőiparban például a bónusz alternatív formái is megjelentek. Egyes vállalatok bónuszként fizetett szabadságot kínálnak dolgozóiknak, hogy így hálálják meg az egész éves erőfeszítéseket. Ez a megoldás különösen népszerű a fizikailag megterhelő ágazatokban” – egészítette ki Nagy Béla.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.