Az OTP sem úszta meg a súlyos orosz támadást: bezártak a bankfiókok Kijevben – „Ki fogunk tartani”
Egy éjszakai tömeges támadás következtében az OTP kijevi irodája is megrongálódott – derül ki a bank posztjából.

A támadás következtében a kijevi főirodájuk és több másik fiókjuk is bezárt. A vállalat arra kéri az ügyfeleit, hogy a pénzügyeiket intézzék az OTP-alkalmazáson keresztül.
„Csapatunk mindent megtesz a munka mihamarabbi újrakezdése érdekében” – fogalmaz a bank, majd hozzátette: „Dicsőség Ukrajnának!”
Korábban a Világgazdaság megírta, hogy
Oroszország a háború egyik legnagyobb légitámadását hajtotta végre Ukrajna ellen, Kijevben 18 ember, köztük négy gyermek halt meg.
Az orosz külügyminisztérium szerint a polgári infrastruktúrában keletkezett károk jelzik, hogyan használja Kijev a légvédelmi rendszereit és elektronikus hadviselési eszközeit.
Az orosz hadsereg több mint 600 rakétával és drónnal támadta Ukrajnát csütörtökre virradó éjjel, köztük a fővárost is. Az Európai Unió kijevi diplomáciai képviseletének kijevi épülete is megrongálódott, de az alkalmazottak nem sérültek meg. Rakétatalálat érte a brit kormány nemzetközi kulturális és oktatási szervezete, a British Council kijevi központját is.



