A demokrácia arzenálja siralmas állapotban van, és így az Egyesült Államok képessége is, hogy fenntartson – vagy jobb esetben elrettentsen – egy nagyhatalmi háborút. Ez a törékenység nem egyik napról a másikra alakult ki, hanem évtizedes, tudatos politikai döntések eredménye. Ezek a döntések nem jártak nagy büntetéssel a hidegháború utáni, amerikai dominancia által meghatározott világban. Azonban amint azt az ukrajnai konfliktus megmutatta, ezek a döntések az elkövetkező években valószínűleg sokkal drágábbak lesznek – írta a Bloomberg.
Az USA-nak egykor verhetetlen védelmi ipara volt. Az első világháború végére a hajógyárai több hadihajót építettek, mint a világ többi része együttvéve. A második világháború közepére az Egyesült Államok ipari termelése négyszerese volt Németországénak, és kényelmesen tudott egyszerre két fronton harcolni. Bár az oroszoknak szokták tulajdonítani, a valóságban egyedül az amerikaikról lehetett elmondani, hogy több tankjuk volt, mint az ellenségnek lőszere.
Manapság viszont az amerikai hadiiparnak évekre van szüksége ahhoz, hogy pótolja azokat a fegyvereket, járműveket és lőszert, amelyeket Ukrajna és annak jóval kisebb hadserege pár hét alatt elhasznál.
Ennek oka az, hogy bár az USA gazdaságának vezető szerepe megmaradt, most már nem a gyártáson, hanem a csúcstechnológiák kifejlesztésén van a fókusz – ez az átmenet lehetővé tette, hogy Amerika a világ legfejlettebb fegyvereit tervezze meg, ám arra már nem feltétlenül képes, hogy ezeket nagy mennyiségben előállítsa.
Ez már a hidegháború idején is elkezdődött, ám a Szovjetunió összeomlása után erősödött meg igazán – az USA védelmi kiadása az 1980-as években még a 6 százaléka volt, a kilencvenes évek végére pedig 3-ra zsugorodott. A jelenlegi, nagyjából 4 százalék messze elmarad a hidegháborús költekezésektől.
A hadiipar is beszűkült: a fővállalkozók száma több mint ötvenről mára ötre csökkent, és az alvállalkozók és az ellátási lánc szereplőinek száma is jelentősen zsugorodott. A hidegháború utáni ipari bázis a túlélés érdekében magasabb szintű hatékonyságot fejlesztett ki, de ez kevesebb rugalmassággal járt, ami a válsághelyzetekben a termelési kapacitás kárára megy.
Hiába van tele az USA arzenálja olyan fegyverekkel, amelyeket még a legnagyobb riválisai is csak évtizedekkel később tudnának maguktól kifejleszteni, ha azokat a technológiákat nem tudják időben beépíteni vagy pótolni.
A hidegháború után nem volt konfliktus, amely valóban próbára tehette volna az amerikai hadigépezetet. Az USA az elmúlt évtizedekben vagy elsöprő túlerővel harcolt az ellenfelei ellen, mint például Szerbia, vagy hosszú, de alacsony intenzitású konfliktusok voltak – például Irakban és Afganisztánban –, amelyek nem emésztettek fel nagy mennyiségű, de kiváló minőségű lőszert és felszerelést, ráadásul az amerikai hadsereg súlyos veszteségeket sem szenvedett.
De már akkor is voltak figyelmeztető jelek – legutóbb az Egyesült Államok szinte kifogyott a precíziós lőszerekből az Iszlám Állam elleni hadjárata során –, de a lámpák csak most kezdtek el pirosan villogni.
Az Ukrajnának nyújtott amerikai segítség nagy valószínűséggel megmentette az országot a teljes inváziótól, és lehet, hogy hamarosan az ellentámadását is segíteni fogja. Azonban azt is megmutatta, hogy az USA milyen nehezen tudja pótolni a saját készleteit a régóta felhalmozódott hiányosságok miatt.
A képzett munkaerő hiánya, a beszűkült ellátási láncok és a gyártási kapacitás leépülése most a reflektorfénybe került, és kiderült, hogy a világ legnagyobb katonai hatalma nem tudja magát fenntartani.
Például az egyetlen amerikai gyár, amely a katonai minőségű robbanóanyagok egyik legfontosabb összetevőjét, a feketelőport termeli, 2021 júliusában felrobbant, és azóta sem nyitott újra.
Nem nehéz elképzelni, hogy az Egyesült Államoknak milyen nehézségekkel kellene szembenéznie egy valódi rivális, például Kína elleni háborúban.
A Pentagon gyorsan felélné a torpedók, rakéták és precíziós irányítású bombák készleteit, és ha a közelmúltbeli hadgyakorlatok bármit is mutatnak, Amerika a konfliktus korai szakaszában repülőgépek százait és számos hajót veszíthetne el.
Ha Kína a nyitócsapás után nem adná fel a harcot, a következő fordulóban gyorsan legyőzhetné az USA-t a fegyverkezési versenyben, és talán még a háborúban is.
Igaz, az atomkorszakban erre kicsi az esély, ráadásul az amerikai hadigépezet szuperfegyverei egyelőre elriasztják az ország ellenségeit, de az amerikai hadseregnek minden eshetőségre fel kell készülnie. Arról nem is beszélve, hogy Ukrajnához hasonlóan már a szövetségesek támogatása is rengeteg eszközt fel tud élni.
A háború átalakítja a hadiipari modellt – jön a „szupermarket”-effektusAkkora a kereslet, hogy a hadiipari vállalatok előzetes megrendelés nélkül is gyártanak. |
Egy hosszú évek alatt kialakuló probléma nem oldódik meg azonnal. A Pentagonnak több, hosszabb időszakokra elosztott pénzre van szüksége, hogy kiszámíthatóbb fegyvervásárlóvá váljon – ráadásul rá kell vennie a védelmi cégeket, hogy nagyobb munkaerőt és új gyártósorokat építsenek. Az USA-nak be kell fektetnie olyan viszonylag olcsó kiegészítőkbe, amelyekkel a sorozatgyártást, azaz a sebességet és a rugalmasságot is könnyen előtérbe tudják helyezni, nagyobb hibakockázatokért cserébe.
Egy másik, kézenfekvő megoldás lenne a barátságos demokráciákkal való szorosabb együttműködés és a közös fegyverkezési programok szervezése, amellyel még könnyebbé válik a szövetségesek támogatása.
Ellenkező esetben a védelmi ipar gyengesége nem egy terroristacsoport elleni légi hadjáratban fog ártani, hanem egy nagyhatalmi háborúban, amelyben az USA hírhedt hadserege alulmarad.
