Közélet

A G7 országai továbbra is kiállnak Ukrajna mellett, és sürgetik a gázai segélyszállítmányokat is

A külügyminiszterek egyetértettek abban, hogy további erőfeszítéseket kell tenni az ukrajnai rendezés érdekében, valamint hogy fel kell függeszteni az izraeli harcokat addig, ameddig megfelelő segélyt juttatnak a gázai rászorulóknak.

A  G7-országok külügyminiszterei szerdán határozott támogatásukról biztosították Ukrajnát az orosz támadással szemben, és sürgették a Gázai övezetbe irányuló segélyszállítmányok bővítését. A japán külügyminisztérium közleménye szerint a résztvevők ígéretet tettek arra, hogy közösen folytatják a szigorú szankciók bevezetését Moszkvával szemben, közép- és hosszú távon felgyorsítják az Ukrajna újjáépítésére irányuló erőfeszítéseket, és folytatják törekvéseiket a békefolyamat érdekében.

G7 Foreign Ministers’ Meeting in Tokyo, Japan
Fotó: The Yomiuri Shimbun via AFP

A külügyminiszterek határozottan elítélték az Oroszországba irányuló észak-koreai fegyverszállításokat és Phenjan rakétaindításait.

Hangoztatták, hogy

a gázai izraeli–palesztin konfliktus ellenére fontos, hogy az Ukrajna támogatása iránti elkötelezettségük soha ne lankadjon.

A G7-országok, vagyis az Amerikai Egyesült Államok, Japán, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Kanada diplomáciai vezetői arra törekszenek, hogy közösen humanitárius szünetet kérjenek a Gázai övezetben, ahol egy hónapja dúl az Izrael és a Hamász közötti konfliktus. A külügyminiszterek sürgetően szükségesnek tartják a Gázai övezetben élő civil lakosságnak nyújtott humanitárius segélyek bővítését. Erről széles körű egyetértés volt a gázai háborúról folytatott megbeszéléseik során előző este Tokióban – közölte szerdán a német delegáció.

Tűzszünetet és a gázai humanitárius segélyek növelését sürgeti az ENSZ főtitkára

Minden órával sürgetőbb egy humanitárius fegyverszünet az Izrael és a Hamász közötti háború okozta katasztrófa miatt – közölte az ENSZ főtitkára. António Guterres elmondta, hogy a konfliktusban szembenálló felek és a nemzetközi közösség felelőssége azonnali és alapvető, hangsúlyozta, hogy vessenek véget ennek az embertelen kollektív szenvedésnek, és növeljék jelentősen a Gázai övezetnek nyújtott humanitárius segítséget.

Annalena Baerbock német és Kamikava Jokó japán külügyminiszter humanitárius szünetre szólított fel az Izrael által elzárt terület lakosságának ellátására. Minden résztvevő hangsúlyozta Izrael önvédelemhez való jogát a nemzetközi humanitárius jog keretein belül. Egyetértés mutatkozott abban is, hogy meg kell akadályozni regionális konfliktus kirobbanását.

 

g7 izraeli háború Izrael Ukrajna fegyverszünet
Kapcsolódó cikkek