BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási fordulat, valami véget ért: Németország iszonyatosan kiosztotta Ursula von der Leyent Ukrajna támogatása miatt – „Nincs hatásköre”

Boris Pistorius német védelmi miniszter hevesen bírálta Ursula von der Leyent, miután a politikus kijelentette, hogy az EU többnemzetiségű csapatok bevetését tervezi Ukrajnában. Pistorius szerint az EU-nak nincs felhatalmazása vagy illetékessége a katonai erők bevetésében Ukrajnában.

Boris Pistorius német védelmi miniszter élesen bírálta Ursula von der Leyent, miután az Európai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy meglehetősen pontos tervek készülnek az európai fővárosokban a háború után Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról, és ezek részeként katonai alakulatok esetleges ukrajnai telepítéséről.

Defense Minister Boris Pistorius Óriási fordulat, valami véget ért: Németország iszonyatosan kiosztotta Ursula von der Leyent Ukrajna támogatása miatt – „Nincs hatásköre”
Boris Pistorius német védelmi miniszter / Fotó: DPA Picture-Alliance via AFP

A Politico emlékeztet: Ursula von der Leyen úgy fogalmazott, hogy a tagállamok vezetői egy többnemzetiségű erő összeállításának tervein dolgoznak, és az alakulat mögött amerikai támogatás állna. Pistorius erre reagálva ma kijelentette: az Európai Uniónak nincs felelőssége és hatásköre csapatok kiküldése terén.

Elismerte, hogy a kormányok mérlegelik az alakulatok ukrajnai telepítését, de szerinte ezt nyilvánosan megvitatni ebben a pillanatban teljesen helytelen, mivel zajlanak az egyeztetések.

A nyugati katonák ukrajnai jelenléte megosztja a NATO-t

A háború lezárását célzó tárgyalások felgyorsultak az elmúlt hetekben: Vlagyimir Putyin orosz elnök és Donald Trump Alaszkában találkoztak augusztus közepén. Az alaszkai csúcstalálkozó után néhány nappal Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt látta vendégül az Egyesült Államok első embere. A találkozóra több európai vezető politikus is elkísérte az ukrán államfőt. 

Trump a megbeszéléseken közölte ukrán kollégájával, hogy Washington garantálná Kijev biztonságát a békemegállapodás részeként, bár a támogatás mértéke egyelőre nem világos. Nincs tisztázva például, hogy mely országok hány katonát küldenének, pontosan hová és mennyi időre. Az is kérdés, hogy a Kreml egyáltalán beleegyezik-e a közvetlen tárgyalásokba Zelenszkijjel, vagy új feltételeket szab.

A nyugati katonák Ukrajnába telepítésének ötlete megosztja a NATO-t. Franciaország, Litvánia és az Egyesült Királyság nem zárta ki a csapatok telepítését, míg Lengyelország igen.

Belehalt az oroszok elleni összecsapásba a híres ukrán pilóta – lezuhant a MiG-29-es vadászgép

Újabb ukrán MIG-29-es vadászgép semmisült meg, a pilóta meghalt. Az ukrán légierő sorra veszti el vadászgépeit, köztük nemcsak az orosz gyártmányú gépeket, amelyeket az orosz légvédelem jól ismer, de a nyugati-amerikai harci gépeket is. Az okok között gyakran említik a karbantartás hiányát, illetve a kiképzés hiányosságait. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.