
Zelenszkij bejelentést tett: közölte, hogy mikor távozik, a választások is szóba kerültek – „nem célom, hogy hivatalban maradjak, készen állok lemondani"
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy békeidőben nem szándékozik az országot vezetni. Az amerikai Axios Show-ban mondta azt is, hogy ha megköttetik a tűzszünet, kérni fogja az ukrán parlamentet, hogy szervezze meg a választásokat.

Arra a kérdésre, hogy befejezettnek tekintené-e feladatát a háború végén, Zelenszkij azt mondta, „készen áll” lemondani.
A célom a háború befejezése, nem pedig az, hogy továbbra is hivatalban maradjak
– mondta.
A háború miatt a választásokat határozatlan időre elhalasztották – ezt erősen kritizálta például Donald Trump is. Zelenszkij most megjegyezte, hogy a biztonsági helyzet és az ukrán alkotmány is kihívást jelent, amely háborús időben nem engedi a választásokat, de szerinte mégis lehetséges megtartani a voksolást.
Zelenszkij New Yorkban adott interjút, közvetlenül az ENSZ Közgyűlésről való hazautazása előtt.
Közölte, hogy ha több hónapos tűzszünetet tartanak, hajlandó kezdeményezni a választásokat.
Zelenszkij Trumppal is egyeztetett
Elmondása szerint Trumpnak is ezt mondta keddi találkozójukon: ha van tűzszünet, „kihasználhatjuk ezt az időszakot, és jelezhetem a parlamentnek.” Zelenszkij hozzátette, érti, hogy az emberek talán „olyan vezetőt akarnak … aki új mandátummal rendelkezik”, hogy meghozza a hosszú távú békéhez szükséges sorsdöntő döntéseket.
Megjegyezte, hogy a biztonsági aggályok megnehezítik a választások megszervezését, de szerinte mégis megoldható.
Zelenszkijt 2019-ben elsöprő győzelemmel választották meg. Ha nincs háború, ötéves mandátuma 2024 májusában járt volna le. Népszerűsége
- a háború első hónapjaiban 90 százalék körülire ugrott,
- a legutóbbi felmérések viszont már csak 60 százalék fölöttire mérik.
Júliusban a háborús időszak első jelentős belföldi tiltakozása is kitört, miután parlamenti szövetségesei megpróbálták meggyengíteni Ukrajna független korrupcióellenes szervezeteit. Bár a lépést gyorsan visszavonták, aggodalmat keltett Ukrajna demokratikus fejlődési irányával kapcsolatban.
Ha Zelenszkij támogatna egy törvényt a választások megszervezéséről, azt valószínűleg könnyedén elfogadná a parlament, tekintve pártjának nagy többségét.
- Az ukrán alkotmány egyértelműen tiltja a választásokat hadiállapot idején.
- Ha ezt a jogi akadályt le is küzdenék, a biztonsági helyzet akkor is rendkívül megnehezítené a választás lebonyolítását.
Oroszország Ukrajna területének körülbelül 20 százalékát szállta meg, milliók váltak menekültté. Moszkva – még egy tűzszünet esetén is – könnyedén megzavarhatná a választási folyamatot, hiszen az egész ország rakétáinak hatósugarán belül van. A jelenlegi háborús helyzet azonban finoman szólva sem a tűzszünet irányába mutat, így egy több hónapos fegyvernyugvásnak meglehetősen csekély az esélye.





