Amikor kedden megérkeztek az újabb négy évtizedes rekordot döntő amerikai inflációs adatok, meglepően mérsékelten reagált rájuk a dollár-euró árfolyam és az utóbbi mozgásaira érzékeny közép-európai devizák. A feszítő nagy kérdésekre – le lehet-e küzdeni az Atlanti-óceán mindkét oldalán felszökő inflációt, és milyen gazdasági áldozattal – egyelőre nincsenek válaszok, mivel maradt a képletben egy hatalmas ismeretlen: mit hoz az orosz–ukrán háború.
A viszonylag langyos devizapiaci reakciókat boncolgató jegyzetében a Commerzbank deviza- és feltörekvő piaci elemzője, Antje Praefcke arra a ritka következtetésre jutott, hogy a befektetők nem tudják eldönteni, a dilemmák közepette melyiket utálják jobban: a dollárt, vagy az eurót.
Jelen pillanatban úgy gondolom, az euró-dollár kereszt az (háborús) eszkalálódás euróra nyomást helyező félelmei és a dollárra nyomást gyakorló recessziós félelmek közt ragadt
Ebben a helyzetben nem véletlen, hogy a közép-európai devizák is limbóban maradtak, hiszen a múlt év óta kialakult minta szerint, amikor nem a helyi jegybankok stabilizáló kamatemelései és szóbeli vagy piaci intervenciói mozgatják őket, akkor az euró-dollár keresztre figyelnek:
a növekvő kereslet a zöldhasúra általában gyengíti, a csökkenő erősíti őket.
A régiós devizák idei gyengülését egyszerre okozta a keleti szomszédságban februárban kitört háború és az euró majdnem kétéves mélypontokra gyengülése a dollár ellenében, 1,08 közelébe, ahol a napokban is tanyázik. A világ jelentős jegybankjainak nagy izgalommal várt tavaszi ülései nem hoztak komoly változást a várakozásokban – amint valószínűleg az Európai Központi Bank csütörtöki ülése sem –, ellenben új bizonytalansági tényezőként beütött az energiaárakat tovább pörgető háború.
A Fed márciusban megkezdte kamatemeléseit, és várhatóan nagy léptekkel halad tovább előre az idén, tegnap 20 éve a legnagyobb kamatemelését hajtotta végre az új-zélandi jegybank, és csatlakozott a szigorításhoz a kanadai központi bank is, az EKB azonban minden bizonnyal még mindig nem csap a lovak közé az erősödő kritikák ellenére sem. Kedden Otmar Issing – aki 1998-as alapításakor a bank főközgazdásza volt – figyelmeztetett, hogy a frankfurti döntéshozók lekezelték az inflációs veszélyt, és emiatt Európa a stagfláció küszöbére sodródott.
Amerikában eközben hatalmas recessziótól tartanak, holott a pandémia okozta válságból való kilábalás jobban halad, mint Európában. Egy-egy magas inflációt mutató adat tavaly még erősítette a dollárt, hiszen arra mutatott, hogy a Fed hamarosan eljut a kamatemelésekig. Most, hogy ezt a Rubikont már átlépték, a keddi, vártnál magasabb adatok már azt a félelmet erősítették, hogy a Fed túl agresszívan lép fel, a kamatemelések recessziót és a célnál is alacsonyabb inflációt okoznak, az pedig újabb kamatvágást:
összegezve, sokkszerű hullámzásokat a piacokon és a gazdaságban.
Recessziós aggodalmak Európában is jelentkeztek az EKB langyos fellépése ellenére is, többek közt azért, mert ha a szankciók és a háború elvágja az unió egyik legfontosabb energiaellátási csatornáját – vagy még rosszabb esetben átterjed nyugat felé –, az komoly következményekkel járhat. Ez is okozza, hogy az EKB vélhetően nem meri elkötelezni magát a monetáris szigorítás mellett, hanem kivár, mi történik keleten.
Ha véget is ér a háború, Európa már nem lesz olyan, mint korábban.
Mindenesetre a piacokon a fejleményeket lesik. A legutóbbi hírek alapján Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a tárgyalások nem kecsegtetnek megoldással, miközben Washington még több fegyvert ígér Ukrajnának. A harctereken a fő kérdések: elesik-e a déli ukrán kikötő, Mariupol, bezárul-e ezt követően az ukrán fő erőktől nyugatra az orosz olló, ez a bekerítés a harcok végét vagy még elkeseredettebb szakaszát hozza, és még durvább szankcióváltásokhoz vezetnek-e az erőszakról szóló hírek és álhírek.
