BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ez az animációs film új életet lehelt a kínai filmiparba – rekordbevételt produkált a holdújév

Már a 2019-es Nezha is hatalmas sikereket aratott nemcsak Kínában, de a nemzetközi mozikban is. Az animációs film folytatása olyat tett, amit senki nem várt volna: visszaadta a reményt a kínai filmiparnak. A Nezha 2. akkora sikert aratott a holdújév ünnepnapjain, hogy rögtön a valaha volt legtöbb bevételt termelő film lett Kínában.

Kína új mozis bevételi rekordot ünnepelhetett a héten: a Nezha 2. lett az ország legnagyobb bevételt hozó film, több mint 5,8 milliárd jüant (316 milliárd forint) hozott a Beijing Enlight Pictures stúdió konyhájára. A siker annak is köszönhető, hogy az animációs filmet a holdújév ünnepe alatt mutatták be, amikor is bőven volt idejük az embereknek moziba menni. A Nezha 2. a Csata a Csangdzsin-tónál című koreai háborúról szóló epikus filmet előzte meg, ami négy évig uralta a kínai mozis bevételi listát.

Ez az animációs film új életet lehelt a kínai filmiparba – rekordbevételt produkált a Holdújév
Ez az animációs film új életet lehelt a kínai filmiparba – rekordbevételt produkált a holdújév / Fotó: Imaginechina via AFP

Lassan, de visszatér a lendület a kínai filmiparba

A Nezha 2. a 2019-es sikerfilm, a Nezha folytatása, mely jelenleg az ötödik helyen áll Kína legnagyobb bevételt hozó filmjeinek listáján. Kína filmipara kiemelkedő Holdújév ünnepet zárt, az összesített jegybevétel és a mozi látogatások rekordokat döntöttek a nyolcnapos fesztivál alatt. Kapóra jött a Nezha 2. sikere, ugyanis

2024-ben az összesített jegybevétel 22,6 százalékkal csökkent az előző évhez képest, mivel a nézők otthon maradtak a lelassult gazdaság miatt.

Annak ellenére, hogy az idei év erősen indult, az elemzők szerint a kilátások továbbra is bizonytalanok. A jegybevételi statisztikákat jelentősen befolyásolja a kasszasikerek megjelenése. A forgalmazók mostanában vonakodnak nagy filmeket bemutatni a kínai gazdaság visszaesése miatt, és akkor is inkább az ünnepi szezonokat célozzák meg – írja a Reuters.

Az országban a jegyeladások bevétele összesen 978 millió dollárt (384 milliárd forint) tettek ki, mióta a kínai újévi ünnep január 29-én megkezdődött, ami 27,3 százalékos növekedést jelent az előző év ünnepi időszakának első öt napjához képest. Kína legtöbb bevételt hozó filmjeinek listáján csak egy hollywoodi film található: a Bosszúállók: Végjáték.

Lesz még idén több kasszasiker

A szokásosnál is zsúfoltabbnak tűnik a 2025-ös filmes kínálat, a többi között azért is, mert több stúdió is elhalasztott egy évvel néhány nagy költségvetésű, kasszasikernek szánt produkciót a 2023-as hollywoodi forgatókönyvíró- és színészsztrájk miatt. Kezdetnek itt van az F1, ami a magyarok számára is különleges lehet, ugyanis a száguldó cirkuszról szóló filmet részben hazánkban, a Hungaroringen forgatták. 

A Disney ismét megpróbálja feltámasztani a már kétszer is elbukott szuperhőscsapatot, a Fantasztikus Négyest.

Reménykeltő lehet, hogy a filmben olyan sztárok bújnak a főszereplők bőrébe, mint Pedro Pascal (Reed Richards) vagy Vanessa Kirby (Sue Storm). Legutóbb a Fox 2015-ben próbálkozott egy új Fantasztikus Négyes filmmel, de az alkotás a mozipénztáraknál és a kritikusok előtt is hatalmasat zakózott. 

James Cameron bebizonyította, hogy minden kételkedő téved: az Avatar: A víz útja című filmmel is kasszát robbantott. Jövőre érkezik is a harmadik rész, hogy lezárja a trilógiát. Persze Cameron tervez még két filmet, ha sikeres lesz a mozi, és miért ne lenne sikeres a rendezőt ismerve. Az első Avatarban a dzsungelben élő Omaticaya törzs volt a fókuszban, a Víz útjában pedig a tengeren élő Metkayina törzs. A harmadik filmnek a tűz adja majd a szimbolikus hátteret.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.