BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Nyomás alatt Trump a választások miatt, már Washingtonban is látják, hogy ez nem lesz jó – hátraarcra készül az amerikai elnök a vámoknál

A New York Fed megerősítette, ki fizeti a tarifákat. Az alumínium- és acélvámok csökkentése enyhítheti az amerikai fogyasztók terheit.

Donald Trump amerikai elnök csökkenteni tervezi az alumínium- és acélvámok egy részét, mert a washingtoni adminisztráció is kezdi belátni, hogy a tarifák ártanak a fogyasztóknak, emelik az árucikkek, például az élelmiszer-, valamint italosdobozok árát. A magas megélheti költségek pedig egyre jobban aggasztják az embereket, és várhatóan ez lesz az egyik döntő kérdés a novemberi félidős választásokon.

acélvámok
Az alumínium- és acélvámok erős fegyverek voltak Donald Trump kezében / Fotó: AFP

Trump tavaly márciusban vetett ki 25 százalékos vámot az acél- és alumíniumimportra, amelyet aztán 50 százalékra emelt, és kiterjesztett több mint 400 termékre, köztük 

  • szélturbinákra, 
  • háztartási gépekre, 
  • buldózerekre és más nehézgépekre, 
  • vasúti kocsikra, 
  • motorkerékpárokra, 
  • hajómotorokra, 
  • bútorokra. 

Trump a magas tarifákat aduként használta a kereskedelmi megállapodások tárgyalása során.

A brit Financial Times értesülése szerint azonban az amerikai kormány most felülvizsgálja a vámokkal érintett termékek listáját, és azt tervezi, hogy ezek közül egyeseket mentesít a a tarifák alól, valamint leállítja a lista bővítését, és 

helyette célzottabb nemzetbiztonsági vizsgálatokat indít bizonyos árukra vonatkozóan.

A megélhetési költségek döntőek lehet novemberben

A Reuters és az Ipsos legutóbbi közvélemény-kutatása szerint azonban az amerikaiak 59 százaléka úgy gondolja, hogy a Trump-kormányzat nem fordít elég figyelmet a megélhetési költségek csökkentésére.

US Steel Aluminum Import Tariffs
Az importőrök fizetik a vámokat, az exportőrök nem csökkentették az árakat / Fotó: CFOTO via AFP

Bár az elnök azt állítja, hogy a vámokat a külföldi cégek fizetik, ez nem igaz: az amerikai fogyasztók pénztárcáját terheli, és ezt erősítette meg a Federal Reserve Bank of New York csütörtökön kiadott jelentése is.

Eszerint 2025-ben az importált áruk átlagos vámja az előző évi 2,6 százalékról 13 százalékra ugrott, és a megemelt tarifák 90 százalékát az amerikai cégek fizették.

Az exportőrök nem csökkentik az árakat

„Továbbra is az amerikai vállalatok és fogyasztók viselik a 2025-ben bevezetett magas vámok gazdasági terheinek nagy részét” – összegezték a vizsgálatuk eredményét a New York Fed elemzői és közgazdászai.

Azt találták, hogy a vámok változásával és emelkedésével az exportáló országok nem csökkentették az áraikat, a terheket áthárították az importőrökre, azok pedig a fogyasztókra.

Az exportőrök reakciója 2025-ben lényegében megegyezett a 2018-assal, 

amikor Trump első hivatali ideje alatt kirobbantotta a vámháborút – a fogyasztói árak emelkedtek, de más gazdasági hatások alig voltak tapasztalhatók, emlékeztetett a New York-i Fed akkori értékelésére a BBC.

Orlando,fl,Usa,-,January,18,,2021:,The,Goya,Canned,Peas
A vámok ártanak az amerikai fogyasztóknak / Fotó: Joni Hanebutt / Shutterstock

Hasonló megállapításra jutott a Kieli Világgazdasági Intézet (Kiel Institut für Weltwirtschaft – IfW Kiel) is, amely januári jelentésében jelentésében megállapította, hogy „a vámok szinte teljes mértékben átterhelődtek az amerikai importárakra”.

Az amerikai infláció meg sem közelíti a Federal Reserve 2 százalékos célját, decemberben 2,7 százalék volt, januárban elemzői várakozások szerint ugyan 2,5 százalékra lassult, de a termelői árak vártnál nagyobb emelkedése arra mutat, hogy ismét kilőhet.

Még nem jelentették be hivatalosan az acélvámok csökkentését

A Financial Times forrásai szerint a washingtoni kereskedelmi minisztérium és az Egyesült Államok kereskedelmi képviselőjének hivatala is belátta a vámok és az emelkedő árak közötti kölcsönhatás meglétét és azt, hogy ennek súlyos hatása lehet a novemberi választáson.

Az amerikaiak véleménye egyértelmű: a Pew Reser Center januárban publikált felmérése szerint 

a megkérdezettek 70 százaléka mondta, hogy rosszak a gazdasági feltételek, és 52 százalékuk szerint romlottak Trump gazdaságpolitikája miatt.

 

Surat,Thani,Thailand,21,July,2023,Man,Shopping
A megélhetési költségek problémája döntő lesz a novemberi félidős választáson / Fotó: BP789 / Shutterstock

A Republikánus Párt is érzékeli, hogy valamit tenni kell, ennek egyértelmű jele, hogy a képviselői közül szerdán többen csatlakoztak a demokratákhoz, amikor az amerikai képviselőház Kanada elleni vámok ellenzéséről szavazott – súlyos csapást mérve ezzel az Egyesült Államok második legnagyobb kereskedelmi partnerével folytatott kereskedelmi háborúra.

Trump azonban várhatóan megvétózza a törvényjavaslatot, ha az átmegy egyáltalán a szenátuson, így a vámok továbbra is érvényben maradnak, de
 

több republikánus törvényhozó is kemény választási csatákra számíthat a novemberi félidős választásokon,

mivel a választók aggódnak a vámok kisvállalkozásokra és fogyasztókra gyakorolt hatása miatt.

A Fehér Ház, a kereskedelmi minisztérium és az Egyesült Államok kereskedelmi képviselőjének hivatala nem kommentálta a brit lap vámok csökkentéséről szóló értesülését.


 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.