A tőzsdék vészmadara a fekete hattyú. Az előre nem látható, kiszámíthatatlan piaci összeomlások szinonímája. Ám a tőkepiac attól a világ legnagyobb kaszinója, hogy minden megjátszható, s természetesen a fekete hattyú eseményeknek is vannak fogadói. Míg az elmúlt hetekben az amerikai befektetők a demokraták és a republikánusok kötélhúzása miatt aggódtak, a Miamiban lévő Universa Investments tulajdonosai nem a Biden–McCarthy megállapodásra vártak, hanem elégedetten dörzsölték a tenyerüket a növekvő káosz láttán. Ez a 20 milliárd dolláros befektetési cég minden centjét a piaci összeomlásokon kereste. A Wall Street Journal azért idézi most az egyik alapítót, a veterán spekuláns Mark Spitznagelt, mert egy május végi konferencián azt találta mondani, hogy az alacsony kamatlábak időzítették a bombát az általa csak „mega-tindexboxnak” titulált pénzügyi rendszerben. Rövid távon erős részványrali jöhet, de utána szerinte pokoli napok köszöntenek a Wall Streetre. Nem véletlen, hogy a cég vezető tanácsadója Nassim Nicholas Taleb, aki emlékezetes bestsellert írt 2007-ben, A fekete hattyú, avagy a legváratlanabb hatás címmel. A magyar kiadás használt példányát május elején 75 ezer forintért árulták egy online piactéren. 

A,Black,Swan,Is,Placed,On,A,Dollar,Note.,An
Fotó: Shutterstock

 

Taleb és Spitznagel 1999-ben indították az első közös 

fekete hattyú alapot,

Empirica cégérrel. De a történet gyökerei még korábbra nyúlnak. Taleb egy vagyont keresett 1987. október 19-én, a Fekete Hétfőn, amikor sokan mindent elveszítettek, néhányan a halálba ugrottak New York-i irodájuk ablakából. Az 1997-es ázsiai pénzügyi válság Talebnek és Spitznagelnek is szép profitot hozott.  Az Empirica nagy dobása pedig a dotcom buborék elleni fogadás volt. Akkoriban még elég szokatlan stratégiának számított, hogy egy alap nagyobb piaci összeomlásokra tesz fogadásokat. Pedig volt benne ráció. Mert azok a befektetők, 

akik a portfólió egy kis hányadával extrém eseményekre fogadtak, ezzel védelmet kaptak a piaci összeomlás ellen.

Az életben csak egyszer bekövetkező parkett esemény extra hozama bőven ellensúlyozta az ugyanakkor mainstream befektetéseken elbukott pénzt.    

A stratégia lényegi eleme, hogy az Empirica minden nap eladási opciókat vásárolt, amelyek akkor fizettek, ha a részvények nagyot estek. Az opciók általában értéktelenül jártak le, s az Empirica nap mint nap elhanyagolható veszteséget szenvedett. De amikor a piac összeomlott, az opciók értéke az egekbe szállt. Az Empirica statisztikailag számszerűsíthetetlen eseményekre fogadott, amelyeknek nem volna szabad megtörténnie az univerzumban. Taleb úgy véli:

a pénzügyek gyakran távol állnak a normalitástól, és akik ezzel nem néznek szembe, nagyot tévednek. 

Taleb következő nagy fogadása a piacot lenyűgöző professzorok Nobel-díjas stratégiája elleni játék volt.  A Long-Term Capital Management 1998-as összeomlása őt igazolta. 
Az Universa alapot 2007-ben indították. A jelzálogpiaci válságon már 2008-ban egymilliárd dolláros nyereséget értek el. Ám az alap nagy napja 2010 májusában jött el, amikor a Flash crash  idején a DIJA index percek alatt összezuhant, s az Universa egyetlen napon keresett egymilliárd dollárt. Természetesen az alap munkatársai a pandémiás válság kitörésekor, 2020. március 16-án is éjfélig dolgoztak, hogy kezeljék a termőre fordult pozíciókat.

A járványok, terrortámadások, zavargások, megatüzek, szuperviharok igazi fekete hattyúk, ám 

a pénzügyi rendszer teli van szürke hattyúkkal, melyek előre láthatóak, mégsem védekeznek ellenük a piaci szereplők. 

A kapzsiság és a befektetői csordaszellem vakká teszi a piacot.