A Google több mint egymilliárd dolláros új befektetést eszközöl az Anthropic nevű mesterségesintelligencia- (MI) startupba – értesült a Financial Times. Az Anthropic alapítói 2021-ben hagyták ott a ChatGPT-t bemutató OpenAI-t, miután nézeteltérés támadt a vállalat irányvonalával kapcsolatban.
A startup Claude néven fejlesztett ki egy csetbotot, amelyet a ChatGPT riválisának szánnak. Érdemes megemlíteni, hogy a Google eddig 2 milliárd dollárt, míg az Amazon 8 milliárd dollárt fektetett a cégbe, a mostani üzlettel kapcsolatban az érintettek nem kívántak nyilatkozni.
A nagy technológiai vállalatok előszeretettel ruháznak be a generatív mesterséges intelligenciába, miután az MI egyre nagyobb teret nyer: a két éve elindított ChatGPT villámgyorsan meghódította az internetet, mivel képes az emberi beszélgetés pontos utánzására, szöveget generál, képeket és videókat készít.
Tud dalokat komponálni, recepteket, e-maileket szerkeszteni vagy fogalmakat tömören összefoglalni az interneten talált információk felhasználásával. Mindez felkeltette a riválisok érdeklődését is, és jó néhány cég dobta piacra a saját megoldását, a vállalatok pedig azzal igyekeznek a hírekbe kerülni, illetve növelni az eladásaikat, hogy termékeikbe MI-t építenek be. Így tett a Microsoft mellett az Amazon, de van már orosz csetbot is.
Mesterséges intelligenciának összefoglalva azokat a programokat, gépeket vagy szoftvereket nevezhetjük, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek úgy válaszolni vagy viselkedni, mintha természetes intelligenciájú élőlények lennének. Az MI alapvetően a gépek emberhez hasonló képességeit jelenti az érvelés, a tanulás és a kreativitás területén.
A csetbot pedig olyan számítógépes program, amely képes az emberihez hasonló beszélgetésre úgy, hogy irányításához nem szükséges emberi beavatkozás. Bármennyi ügyfelet képes egyszerre kiszolgálni, és tudásához mérten a legpontosabb válaszokat adja a feltett kérdésekre.
Új appot indított a TikTok fejlesztője – MI segítségével gyárthatunk videókat
A ByteDance tulajdonában lévő TikTok csütörtökön bejelentette, hogy a Symphony Creative Studios nevű, generatív MI-videókészítő platformja világszerte elérhetővé vált minden hirdetőnek, miközben a rövid videós alkalmazás igyekszik fellendíteni hirdetési üzletágát. A TikTok a legújabb technológiai vállalat, amely mesterséges intelligencia által generált funkciókat épít be a hirdetési üzletágába.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.