Szárnyra kapott a forint, gyengül a zöldhasú
A kora reggeli 380,6 forintos euróárfolyamról késő délelőttre nagyot erősödött a hazai deviza, hiszen a közösségi deviza egységét 12 óra előtt nem sokkal 379,9 körül jegyezték a bankközi devizapiacon.

Ledolgozta veszteségét a forint
Sőt, korábban 379,7 forint közelében is járt az euró.
Eközben a dollár-forint 0,15 százalékkal, 322 alá, egészen pontosan 321,96-ra ereszkedett.
A forint piacán érdekelt befektetők már az MNB keddi kamatdöntését várják, elemzők szerint sanszos egy 0,25 százalékpontos vágás, a januári, vártnál alacsonyabb inflációra tekintettel.
A Equilor Befektetési Zrt. ugyanakkor hétfői jegyzetében megjegyzi, hogy a január 27-i kamatdöntő ülést követően Varga Mihály jegybankelnök a vártnál kissé szigorúbb hangnemet ütött meg a sajtótájékoztatón.
A kamatdöntés bejelentésére holnap 14 órakor kerül sor, majd 15 órakor jelenik meg a közlemény, és ezzel egy időben kezdődik Varga Mihály sajtótájékoztatója – írja a brókercég.
Amerikai hírcunami mozgatja a dollárt
Az euró egyébként erősödött a dollárral szemben. A keresztárfolyam 0,1 százalékkal, 1,1797-re emelkedett.
A zöldhasú nyomás alá került, miután pénteken, illetve hétvégén számos makrogazdasági hír érkezett a tengerentúlról.
Az Erste kiemeli, hogy az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága pénteken alkotmányellenesnek minősítette a Donald Trump amerikai elnök által kivetett országspecifikus vámokat. Erre az elnök a bírósági döntést követően, még pénteken bejelentette, hogy 10 százalékos általános globális importvámot vezet be, amit szombaton 15 százalékra emelt.
A visszadobott törvény alapján eddig begyűjtött vámbevétel, nagyjából 175 milliárd dollár sorsa is bizonytalan. Az importőrök a befizetett összegeket visszaigényelhetik, a kérelmekről az alsóbb fokú bíróságok döntenek.
Az EU kereskedelmi biztosa az USA-val kötendő kereskedelmi megállapodás ratifikációs folyamatának befagyasztását kezdeményezi, miután az amerikai bíróság pénteki döntése és az azt követő trumpi reakciók újabb káoszt okoztak a kereskedelempolitika terén.
Eközben az Egyesült Államokban az S&P Global feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe februárban 51,2-re esett vissza a januári 52,4-ről az előzetes adatok szerint, alulmúlva az 52,6-os várakozásokat.
Az Equilor pedig arról ír, hogy kellemetlen meglepetést okozott az amerikai infláció. Az éves bázisú PCE infláció 2,9 százalékon alakult decemberben, ami 0,1 százalékpontos emelkedést jelent a novemberi értékhez képest és 0,1 százalékponttal meghaladta az elemzői várakozások mediánját. A év/év maginfláció 3,0 százalékon alakult, szintúgy meghaladva a 2,9 százalékos elemzői várakozást, míg a havi árindex a megelőző havi 0,2 százalékról 0,4 százalékra gyorsult decemberben.



