Trump elnök céljai és a dollárhegemónia

Donald Trump megválasztása számos gazdaságpolitikai találgatásra adott okot, és minden bizonnyal az amerikai dollárhegemónia kérdését is érinti. November végén kiderült, hogy Donald Trump Scott Bessent mellett tette le a voksát, hiszen a tapasztalt befektetőt és gazdasági tanácsadót kérte fel a pénzügyminiszteri posztra. Bessent esélyes jelöltként már korábban kifejezte elkötelezettségét az amerikai dollár hegemón pozíciójának megőrzése és az erős dollárárfolyam mellett. Trump megválasztott elnök ugyanakkor számos alkalommal hangsúlyozta a védővámok fontosságát és azt, hogy az USA külkereskedelmi hiányát le kell szorítani. Mindez a két megszólalás sokak számára ellentmondásos lehet. Érdemes végigvenni, hogy ebben a keretben a dollár globális hegemón pozíciója, a legfőbb tartalékdeviza státusz milyen összefüggésekben érintett, és valóban ellentmondásos-e a két törekvés.

Bessent az erős és hegemón dollár mellett az Egyesült Államok gazdaságának nyújtott előnyök miatt foglal állást. Az erős dollár növeli a vásárlóerőt, csökkenti az importköltségeket, és segít az infláció fékezésében. Ezenkívül a domináns valuta státusszal együtt megszilárdítja a befektetői bizalmat, vonzza a külföldi befektetéseket és megkönnyíti az ország adósságának finanszírozását. 

Robert Triffin már az 1950-es évek végén leírta, hogy a hegemón devizát birtokló ország hazai és globális gazdasági céljai ellentétbe kerülhetnek. Ha például az USA-ban magas az infláció, a Fed kamatot emel válaszlépésként, ez azonban a lassuló világgazdaság mellett a külföldre kihelyezett dolláradósság refinanszírozását nehezíti, és az USA többlet-dollárlikviditás nyújtására kényszerülhet, hogy a világgazdaság működőképes legyen, és elkerüljön egy jelentős recessziót. Emiatt a Fednek egyszerre kell szigorítani (otthon) és lazítani (a világban), ami nem megy egyidejűleg, vagyis a céljai ellentmondásba kerülnek, és valamilyen szuboptimális lehetőséget kell választani. 

Michael Pettis, a Pekingi Egyetem pénzügyi professzora a dollárhegemónia gazdasági összefüggéseire helyezi a hangsúlyt. Pettis elemzésében megjegyzi, hogy a dollár dominanciája lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy tartósan kereskedelmi és fiskális deficitet tudjon futni, és külföldi tőkét vonzzon. Ez azonban szerinte költségekkel is jár. Az országoknak világszerte amerikai dollárban denominált eszközökre van szüksége a nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi tranzakciókhoz, tartalékokhoz és befektetésekhez. Ennek az igénynek a kielégítésére az USA-nak nagy mennyiségű dolláreszközt kell kibocsátania, gyakran államadósság vagy pénzügyi eszközök formájában. Emellett az USA kereskedelmi hiánya teszi lehetővé, hogy más országok dollárt halmozzanak fel. Mindez megnövekedett amerikai adóssághoz vezet Michael Pettis szerint.

Pettis álláspontja szerint ezek szükséges feltételei a globális hegemón dollárstátusznak. 

Ez dollárhiányhoz vezetne, ami megnehezítené más országok számára, hogy kellő mennyiségű dollárt tartsanak a nemzetközi tranzakcióikhoz, és ez hátráltatná a globális kereskedelmet és a pénzügyi stabilitást, vagy akár globális recesszióhoz vezetne. Másrészt, ha az USA-nak nem lenne kereskedelmi deficitje, akkor strukturális változtatásokra lenne szükség a gazdaságpolitikában, beleértve a magán- és a kormányzati szektor kiadásainak csökkentését vagy az export erőltetett növelését. Mindezek végrehajtása kihívást jelenthet gazdasági, és különösen társadalmi oldalról, mert a bérdinamika leszorításával járnának például az exportversenyképesség erősítése miatt.

Pettis továbbá azt állítja, hogy a dollártól való globális függés hozzájárul a kereskedelmi egyensúlytalanságokhoz. A kereskedelmi többlettel rendelkező országok gyakran az Egyesült Államok eszközeibe fektetik be többletmegtakarításaikat, állandósítva azt a ciklust, amelyben az Egyesült Államok elnyeli a globális megtakarítási egyensúlyhiányokat. 

Mindezekkel szemben Claudio Borio a folyó fizetési mérlegen kívüli tételek szerepét hangsúlyozza a felépülő nemzetközi egyensúlytalanságokban. Szerinte a folyó fizetési mérleg pozícióknál sokkal nagyobb a tőke- és a pénzügyi mérlegben lévő pénzügyi tranzakciók szerepe, mert ezek a tételek lényegesen nagyobb volumenűek. Mindez tovább árnyalja Michael Pettis érvelését. Claudio Borio, a BIS kutatási igazgatójának megközelítése azt üzeni, hogy a globális egyensúlyhiánynak nem feltétlenül kell közvetlenül kereskedelmi vagy folyó fizetési mérleg hiányként megjelennie. Szerinte a pénzügyi piacokon keresztül és így a kereskedelmi vagy a folyó fizetési mérlegen kívül is felépülhetnek az egyensúlytalanságok. Ez a megközelítés tehát azt is jelenti, hogy még ha az Egyesült Államok vámokat vet is ki, és protekcionista intézkedésekkel csökkenti külkereskedelmi deficitjét, hiába szorulhat vissza a dollár kereskedelmi elszámolásban meglévő domináns státusza, a globális dollárdominancia fennmarad, és más csatornákon keresztül vezethet egyensúlyhiányhoz.

Borio megközelítése szerint a pénzügyi áramlások kiemelt fontosságúak a dollár hegemón pozíciójában. Ha az USA csökkentené kereskedelmi hiányát, a globális egyensúlytalanságok a folyó fizetési mérlegről a tőke- vagy a pénzügyi mérleg felé tolódhatnak el. Borio elmélete szerint az Egyesült Államok fenntarthatja a dollár dominanciáját kisebb külkereskedelmi deficit, sőt többlet mellett is. Ekkor a globális dollárkeresletet inkább tőkemérleg-beáramlással elégítheti ki. A dollár globálisan meghatározó státusza fennmaradna, mert a mély, likvid, biztonságos és prudens pénzügyi piacai továbbra is jelentős tőkevonzó képességgel rendelkeznének. Borio megközelítése szerint éppen az lehet az egyik költsége a hegemón dollár fenntartásának, hogy a tőkebeáramlások eszközárbuborékokat eredményezhetnek, amelyek pénzügyi sérülékenységi kérdéseket vethetnek fel hosszú távon.

Mindebből visszakanyarodva Scott Bessent és Trump elnök erős, hegemón dollár elméletéhez, elmondható, hogy a dollárdominancia fenntartása és a külkereskedelmi hiány leszorítása nem zárja ki egymást. Ha a külkereskedelmi deficitet vámokkal és protekcionista intézkedésekkel csökkenti az új USA-adminisztráció, az okozhatja a dollár kereskedelmi elszámolásban való fokozatos visszaszorulását, de ezt a pénzügyi csatornák ellensúlyozhatják. A vámok és a kereskedelempolitika kiszámíthatatlansága megnöveli a gazdasági bizonytalanságokat, ami erősíti a menekülőeszközök iránti keresletet, így várhatóan az USA dollár eszközök iránti keresletet is. Ez a dolláreszközök további felértékelődéséhez vezet, ami összhangban lehet az új adminisztráció céljaival.