Itt az új hullám: a kínai FDI-kiáramlás új jellegzetességei

A közvetlen külfölditőke-beruházások tekintetében Kína a 2010-es évek elején vált jelentős forrásországgá világszinten, amikor is a pénzügyi válságot jobban megszenvedő fejlett gazdaságok vállalatai visszafogták globális beruházási tevékenységüket, egyes kínai iparágak viszont már rendelkeztek a tevékenységük nemzetközibbé tételéhez szükséges tőkeerővel. A fellendüléshez kellett az is, hogy a kínai vezetés lazítsa a tőkekiáramlást korlátozó szabályozást. Az „aranykor” csúcspontja 2016-ra tehető, amikor több mint 200 milliárd dollár értékben indítottak kínai cégek FDI-projekteket külföldön. 2017-et követően azonban megkezdődött a csökkenés, aminek egyik oka volt, hogy Peking ismét behúzta a kéziféket, és szigorította a tőkekiáramlás ellenőrzését. Emellett a kínai vállalatfelvásárlók látványos megjelenése több országban is diskurzust indított arról, mennyiben jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot az ázsiai ország befektetői. Az időközben beindult USA–Kína kereskedelmi háború, illetve a gazdaságbiztonság felértékelődése a geopolitikai feszültség növekedésének köszönhetően pedig felgyorsította a beruházás-ellenőrzési mechanizmusok bevezetését világszerte. Az újabb fordulatot a 2022-es év hozta el, amikor is a kiáramló kínai FDI ismét figyelemre méltó növekedésnek indult. A tendencia 2023-ban is folytatódott, ebben az évben a külföldön bejelentett kínai FDI-projektek összértéke újra meghaladta 100 milliárd dolláros szintet. 

Ami az első jellegzetességet illeti, a tőkeimportőrből tőkeexportőrré válás részben a kínai gazdaság fejlődési pályájával van összefüggésben. Évtizedeken keresztül a kínai gazdaság nagymértékben támaszkodott a külföldi technológiát elérhetővé tevő FDI-beáramlásra. Kína azonban mára számos ipari szegmensben kinevelte saját nemzeti bajnokait, vagy pedig biztosította domináns technológiai pozícióját az olyan feltörekvő iparágak ellátási láncaiban, mint az elektromosjármű-gyártás vagy a tiszta energia. Ezeken a területeken a kínai vállalatok már nem presztízs- vagy technológiaszerzési célú felvásárlásokban gondolkodnak, hanem az organikus növekedésükből következő logikus lépést teszik meg, és saját versenyelőnyükre építenek, amikor valóban nemzetközivé teszik a tevékenységüket. Ez nem jelenti ugyanakkor, hogy Kína FDI-pozícióját ne befolyásolnák politikai tényezők is. Ennek egyik aspektusa a Kínába érkező FDI visszaesése, ami csak részben magyarázható a gyártóiparágak érettségével, részben azonban a geopolitikai feszültségekből adódó technológiai leválási törekvések hatását mutatják. 

Ami a zöldmezős projektek túlsúlyba kerülését illeti, a kínai cégek által világszerte végrehajtott vállalati felvásárlások összértéke 2016-ról 2023-ra a tizedére esett vissza, míg a zöldmezős beruházások volumene rekordszintet ért el a tavaly előtti évben. Míg korábban a kínai vállalatok elsősorban export révén látták el tengerentúli piacaikat, addig a növekvő kereskedelmi korlátok, illetve az ellátási láncok Covid-válság során megnyilvánult sebezhetősége új gyáregységek építését tették indokolttá a piai szempontból fontos régiókban. Ez a tendencia alapvetően nem rossz hír Európának és Magyarországnak, mivel szemben a kínai cégek korábbi „bevásárló körútjaival”, a zöldmezős fejlesztések új ipar tevékenységet hoznak létre és új munkahelyeket teremtenek, ami egy vállalatfelvásárlás esetében nem feltétlenül történik meg.

A harmadik jellegzetesség, miszerint a kínai FDI célországai már nem elsősorban a fejlett gazdaságok, hanem a feltörekvő piacok, markáns elmozdulást jelent a korábbi időszakhoz képest. 2016-ban a kiáramló kínai FDI 80 százaléka még a fejlett gazdaságokba érkezett, ezzel szemben 2023-ban ez az arány már csak 28 százalék volt. A visszaesés egyik oka Észak-Amerika részesedésének jelentős csökkenése, így kézenfekvőnek tűnik a geopolitikai folyamatokat tekinteni kiváltó oknak. A folyamatban ugyanakkor szerepet játszanak a pekingi vezetés döntései is, amelyekkel a külföldi (elsősorban nyugati) országok ingatlan- és szórakoztatószektorába áramló, „észszerűtlennek” minősített kínai befektetéseket akarta visszafogni. Az elmúlt években szintén a kínai FDI földrajzi elterelésének irányába hatott egyes új piacok és régiók gazdasági felemelkedése, ami magával hozza új termelési hálózatok kiépülését is. Erre a legjobb példa Délkelet-Ázsia, nem véletlen, hogy Vietnám, Malajzia és Indonézia egyaránt a legtöbb kínai FDI-t vonzó országok között volt 2023-ban.

Az új tendencia kapcsán érdemes kiemelni, hogy az elmúlt évtizedben Kína jobbára saját állami bankjai által finanszírozott, és gyakran kínai munkások által kivitelezett infrastruktúra-fejlesztési projektek révén jelent meg a fejlődő világban, amelyek nem mindig a gazdasági racionalitás jegyében születtek. A sokszor egyoldalú és túlzott nyugati kritikáknak annyi igazságtartalma mindenképpen volt, hogy ezek révén Kína egyértelműen növelte befolyását a fejlődő világban, amit a Nyugat természetesen nem nézett jó szemmel, és versenyhelyzetként reagált le. 

Ez pedig természetes és megszokott jelensége a világgazdaságnak, sőt úgy is lehet fogalmazni, hogy a világgazdaság érdeke, hogy a kínai és nyugati vállalatok üzleti alapon versenyezzenek, és ne kormányzati politikák hátszelével őrizzék vagy javítsák piaci pozícióikat. Végül pedig további pozitívum, hogy a növekvő FDI-kiáramlás révén Kína fokozottan integrálódik a világgazdaságba, ami még inkább érdekeltté teszi az országot annak konfliktusmentes működésében.