Megvannak az első mérvadó adatok 2025 első, majdnem teljes hónapjáról, amikor a magyarországi lakáspiaci kereslet számottevően, országosan 8 százalékkal nőtt éves alapon, de területileg korántsem egyenletesen – tudta meg a Világgazdaság az ingatlan.com friss adataiból.
Brutális növekedést produkált az új építésű lakások piaca, ahol több mint 80 százalékkal lőtt ki a kereslet 2024 januárjához képest idén az első 30 napban. Az új lakások szegmense azonban a teljes hazai lakáspiacnak csak egy igen kis részét jelenti, vagyis nem az határozza meg a folyamatokat alapvetően – szögezte le Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője.
A szakértő kérdésünkre elmondta:
főleg a befektetők miatt pörgött fel a piac, zömében ők állnak a növekedés mögött,
ezért is produkált jóval az átlagot jelentősen meghaladó, 36 százalékos keresletnövekedést a VI., VII., VIII. és IX. kerületi lakáspiac.
Érdekesség, hogy a belvárosi lakáspiacra fókuszáló befektetői kereslet a saját célra vásárlókat is piacra kényszeríti. A dinamikus áremelkedés miatt most sokan attól tartanak, hogy a növekvő kereslet kiárazza őket a piacról, ezért most igyekeznek piacra lépni, ami a külvárosi eladó ingatlanok piacát is megmozgatta Budapesten. A belső kerületek élénkülése mellett a XX., a XIX., a XXIII. és a X. kerület 22 százalékos érdeklődésszám-növekedése volt a legmeghatározóbb a fővárosban.
A gyorsuló árnövekedés miatt pánikszerű vásárlásba kezdtek a saját célra otthont keresők, akik számára jó hír lehet, hogy az év első felében várhatóan lecseng az állampapírpiacról táplálkozó keresletnövekedés, ami mérsékelheti majd a drágulás ütemét – véli a szakértő, aki hangsúlyozza, hogy legmarkánsabb esetben is csak stagnálhatnak az árak.
Árcsökkenésről még álmodozni sem érdemes Balogh László szerint.
A befektetők azonban mindig egy lépéssel a saját célra vásárlók előtt járnak, egy tipikus befektető anyagi mozgástere mindig egy fokkal nagyobb – mutatott rá az ingatlan.com szakértője.
A főleg az állampapírok számlájára írható, pontosabban a drasztikus kamatcsökkenés miatt megjelenő vevők számát egyelőre csak becsülni lehet, hiszen még nem mindegyik prémium magyar állampapír fizetett éves hozamot, de
ha csak 10-15 ezer állampapíros vásárló jelenik meg vevőként a lakáspiacon, az is 10 százalékkal dobja meg az adásvételek számát országos viszonylatban.
Ennek reális esélye van, hiszen a nemzetgazdasági minisztérium közlése szerint 800 ezren kapnak most hozamot, és több tízezer állampapír-tulajdonosnak van 10 millió forint fölötti megtakarítása, ami egy lakáspiaci belépéshez elegendő tőke. Ez a pénz keresi most a helyét, ezt tükrözi az új lakások iránti kereslet élénkülés, ahol ráadásul 10-20 százalék közötti vételárrész befizetésével, másfél-két év múlva történő további fizetési kötelezettséggel lehet szerződni. Az állampapírokból lecsapódó lakáspiaci kereslet eloszlása viszont nem egyenletes az országon belül.
Az új lakások piacán a keresletnövekedés gyorsan megmutatkozott az árakban is:
tavaly még egy átlagos budapesti lokációban 1-1,1 milliós négyzetméteráron lehetett épülő ingatlanokra szerződni, jelenleg már 1,5 milliós ajánlat is kevés van, a prémium területeken pedig 1,8-1,9 millió forintos négyzetméter áron kelnek el a legkorszerűbb lakások.
A fokozódó lakásvásárlási láz nem általános, a kiemelkedő keresletnövekedés igazából Budapesten és a nagyobb városokban érzékelhető. Ugyanez történt 2015–2016-ban, az akkori élénkülésnél is azt tapasztalták, hogy amikor a piac magára talált, először a főváros és a nagyvárosok piaca indult meg, majd a megfizethető otthont kereső vevők egyre kijjebb szorultak és olcsóbb lokációkban vásároltak nagyobb számban, ott mozgatva meg az árakat.
A belépési küszöb akkor és most is emelkedik: tavaly már 30 millió alatt nem nagyon lehetett átlagos paraméterekkel kis lakást találni,
most 35-40 millió forintnál kezdődnek a budapesti lakásárak, ami már átlagosan is legalább egymilliós négyzetméter árakat jelent.
A pánikot tovább tudja gerjeszteni, hogy először mindig a legolcsóbb ingatlanokra csapnak el a vevők, a kínálat alsó szegmense ilyenkor rohamosan fogy, ami még magasabb áremelkedés érzetét kelti.
Tavaly hónapról hónapra 0,5-1,5 százalékkal nőttek a lakásárak, Budapesten 11-12 százalékos, országos átlagban 8 százalékos drágulás történt 2024 januárjához képest. A további jelentős áremelkedés elől menekülő vevők néhol már egymásra licitálnak, Balogh László egy, a múlt hétvégén fotó nélkül meghirdetett külvárosi panellakást említ példaként, amit az 53 milliós irányár helyett 55 millióért adtak el az első napon jelentkezett hat érdeklődő közül a legtöbbet ígérőnek. Az ingatlan.com szakértője azonban hangsúlyozta, hogy a jelenlegi, gyorsan változó piacon az élénkülés nem egyenletes, azért ezt az árakban nem minden eladó tudja érvényesíteni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.