Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Nem teljesítette nyilatkozattételi kötelezettségét mintegy 2500 cég

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozta szombaton a nyilatkozattételi kötelezettséget nem teljesítők listáját, amelyen mintegy 2500 cég szerepel. Az nfu.hu/atlathatosag oldalra felkerül minden olyan kedvezményezett, aki harmadik kiküldést követően sem vette át a nyilatkozatot, később pedig azokat is lajstromba veszik ugyanitt, akik elmulasztották a nyilatkozat kitöltését és visszaküldését - ismerteti honlapján megjelent közleményében az ügynökség. Hozzáteszi: az ellenőrzések előrehaladtával minden olyan kedvezményezett felkerül az oldalra, amely nem felel meg az átláthatóság törvényi elvárásainak. A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szeptember eleje óta több mint 46 ezer cégnek és civil szervezetnek küldte el az új átláthatósági nyilatkozatot. A kedvezményezettek felülvizsgálatának célja, hogy az NFÜ láthatóvá tegye, hogy az elmúlt években támogatásra jogosult cégek hol adóztak a támogatásokból megvalósított fejlesztések eredményeképp keletkezett jövedelem után. A tulajdonosi szerkezetről szóló nyilatkozat kitöltésére a kedvezményezetteknek az átvételtől számítva nyolc napjuk volt. A szűkös időkorlát miatt az NFÜ többször is kiküldte az értesítést azoknak a projektgazdáknak, akik valamilyen oknál fogva még nem vették át a nyilatkozatot, és még nem küldték vissza azt. Az NFÜ hangsúlyozza: a mulasztások esetében kivétel nélkül megindítja az elállási folyamatot, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindazok a cégek és egyéb szervezetek, amelyek nem tettek eleget a vállalt tájékoztatási kötelezettségüknek, elvesztik a korábban számukra megítélt támogatást.
2013.10.26. 12:21 Olvasási idő: 0 perc

Mire költenek lóhalálában 500 milliárdot?

A következő hetekben 65 milliárdot osztanak szét megújuló energia- és energiahatékonysági projektekre az új, 500 milliárd forintos uniós pályázati forrásból. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közölte, hogy a strukturális alapokból például 10 milliárdot terveznek az egyházak energiahatékonysági beruházásaira, 50 milliárdot egészségügyi infrastruktúra fejlesztésre, 15 milliárdot közútfejlesztésére s 117 milliárdot a kkv-knak. Az LMP-s Vágó Gábor szerint az uniós kifizetések átláthatatlanul folytak.
2013.09.13. 17:06 Olvasási idő: 0 perc

Fejlesztés 1,7 millliárdból az egri várban

Megújul az egri vár, az állami tulajdonban lévő történelmi emlékhely fejlesztése pályázaton elnyert több mint 1,7 milliárd forintból valósul meg. Új, látogatókat vonzó programokat is terveznek.
2013.07.20. 18:06 Olvasási idő: 0 perc

EU-források - segítenék az önkormányzatokat

Projektdoktori rendszer bevezetésével, illetve Államháztartási Önerő Alap felállításával gyorsítaná fel az uniós források kifizetését a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) – derült ki Petykó Zoltán, a szervezet elnökének tegnapi sajtótájékoztatójából, amely az uniós források felhasználásának eddigi eredményeiről, illetve jövőbeni kihívásairól szólt.
2012.05.09. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Konferencia a kiútról

A patrióta gazdaságpolitikától várják sokan a válságból kivezető út meglelését.
2011.03.29. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Cséfalvay: Megszűnik a korrupció a pályázatoknál

A kutatás-fejlesztés és az innováció területén olyan intézményi és új feladatmegosztási rendszer jött létre, amely a források felhasználását hatékonnyá, a felelősségi jogköröket pedig egyértelművé teszi - jelentette ki Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) stratégiai államtitkára az MTI-nek adott nyilatkozatában.
2011.01.30. 10:48 Olvasási idő: 0 perc

Felgyorsultak a kifizetések: 16 milliárd két hónap alatt

Mintegy 16 milliárd forint értékben kötöttek szerződést az elmúlt 2 hónapban az Észak-Alföldi Operatív Program keretében. Emellett felgyorsultak a kifizetések is az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökségnél.
2010.10.01. 15:53 Olvasási idő: 0 perc

Felülvizsgált támogatások - Orbánék nem kegyelmeznek!

A kormány még a nyáron dönt a már zajló felülvizsgálat során fennakadó kiemelt és nagyprojektek, valamint a felszabaduló EU-pénz sorsáról – értesült a Világgazdaság. Az eljárás mintegy hétszáz kiemelt és harminc nagyprojektet érint.
2010.06.28. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

EU-pénz: szűkül a mozgástér

2010.05.21. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Hazánk az élmezőnyben - Sorra hívjuk le az EU pénzeket

Magyarország jól halad a kohéziós politika teljesítésében, felgyorsult a programok végrehajtása – állapította meg 2009-es jelentésében az Európai Bizottság.
2010.03.12. 05:00 Olvasási idő: 0 perc