pénzpumpa

Egy kis ország, ahol lemásolják az EKB pénzpumpáját

A dán jegybank eurómilliárdokkal akarja elárasztani a bankszektort. E tekintetben az Európai Központi Bankot tartja a maga számára mintaképnek. A dán pénzintézetek pedig sóvárgón várják a friss pénzt, a pénzpumpából pedig vélhetően a dán állam is profitál majd - írja a Financial Times Deutschland (FTD) keddi számában.
2012.03.27. 11:30 Olvasási idő: 0 perc

"A kormányok rohamléptekkel haladnak az eladósodottság felé"

A Közel-Keleten és Észak-Afrikában dúló zűrzavar és a Japánt megtépázó földrengés és szökőár mind gyakorlati, mind politikai szempontból kapóra jöhet a fejlett országoknak a monetáris politika enyhítésére. Ennek azonban súlyos következményei lehetnek, hiszen a kormányok a pénzpumpával rohamléptekkel haladnak majd a fizetőképtelenség felé, hiszen a már amúgy is súlyos adósságuk tetejébe nemcsak további terhet vállalnak, hanem ezzel párhuzamosan azt is, hogy likviditást befecskendezve adnak újabb lökést rövidtávra a piacoknak - áll a Saxo Bank elemzésében.
2011.03.23. 12:12 Olvasási idő: 0 perc

A FED-pénzpumpa fűti az amerikai tőzsdéket

Nyolcadik hete szárnyal a Dow Jones, amelyet nem a pozitív vállalati gyorsjelentések, hanem az Egyesült Államok jegybankjának (FED) intézkedései fűtenek. A szerdai FED üléstől a piacok az eszközvásárlási program fenntartását várják.
2011.01.25. 08:59 Olvasási idő: 0 perc

Fed: ellenszélben, eltökélten

Az amerikai Fed alighanem teljes egészében a gazdaságba pumpálja azt a 600 milliárd dollárt, amelynek elköltéséről két hete döntött a monetáris könnyítés folytatása jegyében.
2010.11.19. 07:00 Olvasási idő: 0 perc

Világgazdasági katasztrófával fenyeget Kína a Fed döntés után

Washington legutóbb bejelentett pénzpumpája nem más, mint közvetett devizamanipuláció, amely nem csupán inflációt gerjeszt, hanem világgazdasági katasztrófával fenyeget – írja egy vezető kínai napilap a Fed közelmúltban bejelentett 600 milliárd dolláros kötvénykibocsátása kapcsán.
2010.11.08. 13:28 Olvasási idő: 0 perc

Rossz hír az eurózónából: nem veszik az ír kötvényeket

Bár Írországban nem kapkodnak az államkötvények után, az Egyesült Államok jegybankja, a Federal Reserve (FED) mintegy 600 milliárd dolláros kibocsátással próbál életet lehetni az ország gazdaságába, a japány jegybank hasonló lépésre szánta el magát. Az ír érdekltelenség az eurózóna többi országára negatív hatással lehet - áll a Cashline legfrissebb elemzésében.
2010.11.08. 09:11 Olvasási idő: 0 perc

Kína beszólt a Fed-nek: kontrollálatlan pénznyomtatás folyik

Kína úgy gondolja, nem indokolt a Fed mennyiségi könnyítése. A kommunista állam mindent meg fog tenni, hogy korlátozza az országba áramló tőke mennyiségét.
2010.11.05. 13:17 Olvasási idő: 0 perc

AXA: A Fed pénzpumpája nem fogja elérni célját

Mi volt a célja a Fed 600 milliárdos mennyiségi könnyítésének? Erre válaszol Orosz Dániel, az AXA csoport Magyarország stratégiai elemzési igazgatója.
2010.11.04. 12:53 Olvasási idő: 0 perc

Elképesztő mennyiségű pénzt pumpálnak a gazdaságba

Ahogy várni lehetett, heves reakciókat hozott a FED-döntése, ám nap végére ott zárt a piac, ahonnan tulajdonképpen indult. A FED újabb 600 milliárdos kötvényvásárlásról határozott - a lejáró papírok újra finanszírozásán kívül - 2011 félévéig, ami havonta átlagosan 75 milliárdos pénzpumpát jelent.
2010.11.04. 08:43 Olvasási idő: 0 perc

Mozgolódás a tengeren túlon: ma este dönt a FED

Ugyan véget értek az időközi választások Amerikában, (és mivel nagy meglepetést nem hoztak), most már mindenki a FED ma esti döntésére figyel. A piac 500-750 milliárd dolláros kötvényvásárlási programra számít, amely heves reakciókat válthat ki a piacokon – áll a Cashline szerdai elemzésében.
2010.11.03. 09:03 Olvasási idő: 0 perc